0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

2020-tól még egységesebbek lesznek az uniós áfaszabályok

Bár az EU hozzáadottérték-adó (HÉA) rendszerének régóta tervezett átfogó reformja még nem valósult meg, 2020 elején újabb mérföldkőhöz érkezik a szabályozás az úgynevezett „quick fixes”, azaz „gyorsjavítások” hatálybalépésével – áll a Mazars legfrissebb összefoglalójában.

A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint a módosítások ambiciózus célja a tagállamok közti ügyletek áfakezelésének egységesítése.

„A jövő év elején hatályba lépő változások szükségessé teszik a társaságok közösségi ügyleteinek újragondolását és a kapcsolódó adminisztratív folyamatok áttekintését.” – foglalta össze H. Nagy Dániel, a MAZARS adóigazgatója.
Hozzátette: a négy legmarkánsabb módosítás jogszabályi hátterét a nyári áfatörvény-módosítás, valamint a 282/2011 EU végrehajtási rendelet is tartalmazza.

A kiszállítás igazolása közösségi termékértékesítés esetében

A közösségi termékértékesítések adómentes kezelésének feltétele, hogy a termék igazoltan elszállításra kerüljön más tagállamba, de az igazolás pontos módjáról az áfaszabályozás korábban nem rendelkezett. A magyar adóhatóság az aláírt, lepecsételt szállítási dokumentum (CMR) bemutatását követelte meg az adózóktól.

A „quick fixes” ebben a tekintetben úgy önt tiszta vizet a pohárba, hogy meghatározza az igazolásra szolgáló dokumentumok listáját, amelyek közül kettő megőrzését elvárja.

Az elsődleges alátámasztó dokumentumok közül az adózónak legalább egyet szükséges választania, ebbe a kategóriába került többek között, de nem kizárólagosan, az érkeztetett CMR is. A másodlagos dokumentumok közül viszont legfeljebb egy választható. Ezek között kapott helyet például a biztosítási kötvény, vagy a raktár által kiadott átvételi elismervény. Ha a fuvarozásról a vevő gondoskodik, a fentieken túl az eladónak egy vevői nyilatkozatot is be kell szereznie.

A vevő adószámára vonatkozó szigorítások

2020-tól a Közösségen belüli termékértékesítések adómentes kezeléséhez már nem lesz elegendő, ha csak a termék más tagállamba szállítását igazolják. További anyagi jogi feltételként kötelező lesz, hogy a vevő érvényes adószámmal rendelkezzen, amit közölnie kell az értékesítővel. Az érvényes adószám hiányán túl további akadály lehet, ha az adózó az ügyletet egyáltalán nem, vagy hibásan szerepelteti a Közösségen belüli összesítő nyilatkozatában (Magyarországon ez az A60-as nyomtatvány).

Tehát nem lesz alkalmazható az adómentesség, ha nincs az értékesítő birtokában a vevő érvényes adószáma, vagy ha hibás vagy hiányos az összesítő nyilatkozata, kivéve, ha igazolja, hogy a hiba jóhiszemű eljárás mellett következett be.

A jövő évtől tehát kiemelten fontos lesz folyamatosan ellenőrizni és nyomon követni a közösségi vevők adószámának érvényességét!

Vevőikészlet-egyszerűsítés

A vevői készlet kapcsán a változás legfontosabb eleme, hogy az egyszerűsítési szabályt minden tagállam­nak egységesen be kell vezetnie. Így kiküszöbölhetővé válik az eltérő tagállami szabályozás miatti áfaregisztrációs kötelezettség!

A vevői készlettel kapcsolatos egyszerűsítés lényegét a magyar adóalanyok már jól ismerik:

a vevői készletet fenntartó társaságok közösségen belüli értékesítést, a vevők unión belüli termékbeszerzést végeznek, amikor a vevő terméket emel le a számára fenntartott készletből. Üzleti szempontból fontos változás, hogy a vevő helyébe, aki miatt a vevői készletet fenntartják, ezentúl akár másik vevő is léphet! Ugyanakkor a nyilvántartási szabályok szigorodnak, és mind az eladónak, mind a vevőnek a jogszabályban rögzített minimális adattartalommal kell nyilvántartásait vezetni. Bár vélhetően az európai mércénél szigorúbb nyilvántartási elvárásokhoz szokott magyar adóalanyoknak ez nem jelent majd többletadminisztrációt, a vevői készletben érintetteknek – legyenek akár értékesítők, akár vevők a konstrukcióban – mégis javasolt a nyilvántartások struktúrájának átvilágítása.

A láncértékesítést érintő változások

A láncértékesítés lényege, hogy míg a lánc szereplői között – egymás után – több értékesítés megy végbe, és ezt a számlázás is követi, az áru fizikailag nem kerül a köztes szereplők birtokába, hiszen a kiszállítás az első szereplőtől közvetlenül az utolsó vevőhöz történik.

Az értékesítések sorában minden esetben az az ügylet lesz adómentes, amelyikhez a fuvarozás kapcsolódik.

Ha viszont közbenső vevő fuvaroz vagy fuvaroztat, az eddigi – megdönthető – vélelem az volt, hogy a fuvaroztatást végző vevői minőségben jár el. 2020-tól a főszabály változatlan marad, viszont ha a közbenső szereplő közli az eladóval az indulás tagállama szerinti közösségi adószámát, akkor eladóként fogja teljesíteni a fuvarozást, vagyis az az értékesítés esik adómentes megítélés alá, amelyben értékesítőként vesz részt. A jövőben így érdemes lesz figyelemmel lenni arra, hogy a cég és partnerei milyen adószámot tüntetnek fel a számlán, hiszen ez az ügylet adókezelésére is hatással lehet.

Forrás: MAZARS sajtóközlemény