Back to top

Roadshow-val szólítják meg az egyetemistákat

„Építs egy CLAAS karriert!” – hirdették a molinók a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) udvarán, ahol rendhagyó programot tartottak: itt szervezte meg ugyanis a CLAAS Hungária Kft. roadshowjának első állomását; a programnak a jövőben más intézmények is otthont adnak majd.

A kezdeményezés hátteréről érdemes tudni, a cég ez év tavaszán „Majális utáni Afterparty, avagy nincs búzasör CLAAS nélkül!” címmel szervezett a BME-s hallgatók számára egy kötetlen beszélgetést, amely olyannyira jól sikerült, hogy nem volt kérdéses a folytatás. Szoták-Nóvé Mária, a cég HR-vezetője a roadshow első állomásán lapunknak elmondta, napjainkban egészen másképp kell megszólítani a fiatalokat, mint akár öt vagy hat évvel ezelőtt. Szavai szerint a klasszikus állásbörzék ideje lejárt, s ma már sokkal inkább a sokrétű, interaktív módon történő megközelítés vezet sikerre. E szemléletet követve szervezték meg a tervek szerint hagyományteremtő roadshowjuk első állomását is. „A hallgatók amellett, hogy beszélgethettek a fiatal mérnökeinkkel és gyakornokainkkal, izgalmas versenyeken és feladatokban is kipróbálhatták magukat” – magyarázta a HR-vezető.

A szlalompályán távirányítós traktorral kellett időre átjutni az akadályokon, a LEGO-építőverseny résztvevőinek a lehető legélethűbb kombájnt kellett összerakniuk, nem mellesleg pedig jutalmat – gyakornoki lehetőséget – kaptak azok is, akik a legprofibb önéletrajzzal készültek ez alkalomból.

A CLAAS Hungária Kft. kitelepülésén a többi közt egy, a tavalyi UniTech Mérnökversenyükre készült, BME-s hallgatók által épített kombájn is kipróbálható volt, amellyel egyúttal az idén kezdődő megmérettetés jelentkezési határidejének (október 30.) közelségére is emlékeztettek a szervezők.

Az egyetem udvarának programja a délutáni órákban ért véget, hogy aztán egy új helyszínen zárhassák az emlékezetes napot a résztvevők: egy közeli klubban, eredményhirdetéssel, hasznos és szórakoztató előadásokkal – többek között a Totalcar-os Winker Róbertével – ért véget a rendezvény.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Díjugrató verseny, fogathajtó világkupa és egy világpremier

Fantasztikus show-műsorban és idegtépő izgalmakban volt részük azoknak, akik november végén meglátogatták a Papp László Budapest Sportarénát. Nemcsak a ló és a lovassport szerelmesei kaptak felejthetetlen élményt, hanem azok az érdeklődők is, akik családi program gyanánt ellátogattak a sportarénába.

Magyar kiállítók, nemzetközi sikerek - Agritechnica 2019

November 16-án ért véget az idei Agritechnica Hannoverben. A 2820 kiállító és a 450 ezer látogató (ebből több mint 130 ezer külföldi) egyértelműen bizonyítja, hogy a mezőgazdasági technológiát bemutató nemzetközi kiállítások közül ez a rangos szakmai esemény a legnagyobb a világon.

Mi legyen az Év rovara 2020-ban?

A 2020. év rovarát ismét három faj közül választhatják ki az érdeklődő szavazók. A mostani téma a lebontás – a jelöltek mindannyian e fontos, mégis kevés figyelmet kapó feladatkör szakértői. A szavazatokat december 6. éjfélig lehet leadni.

Közép-európai borszalon Pécsett

Második alkalommal rendezi meg december 7-én a Pécsi Borozó gasztronómiai és bormagazin az Adventi Borszalont Pécsett, a Littke Palace Látogatóközpontban. Az évzáró boros-társasági eseményen hat országból mintegy 80 kiállító vesz részt, csaknem 200 bort lehet megkóstolni, mellette a baranyai gasztronómiai termelők finomságait is.

A kolbászverseny, ahol még a kerítés is kolbászból volt

Bár többen is kijelentették, hogy a legfinomabb kolbászt házi disznóvágáson lehet készíteni, természetesen az „ősi családi recept” alapján, Vonyarcvashegyen sem volt panasz a minőségre és az ízekre a kóstolók és a zsűri szerint sem.

Megvannak a legjobb újborok

Az idén 525 minta versengett Magyarország legjobb újbora címért, amit holtverseny következtében 16 bor viselhet. A 16. Magyarországi Újbor és Sajt Fesztiválon hozták nyilvánosságra az eredményt, ahol mindjárt meg is kóstolhattuk a nyertes tételeket is. A nevezett borok 60 százaléka fehér, 31 százaléka rozé volt, a többi vörösbor, mondta el a zsűri elnöke, Kállay Miklós.

Agrárgazdasági kutató: tovább nőtt a mezőgazdasági gépek piaca

Továbbra is bővül a mezőgazdasági gépek piaca Magyarországon: az egyéni gazdaságok és a társas vállalkozások az első három negyedévben mintegy 134 milliárd forint értékben vásároltak új gépeket, ami 3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Fiatal Gazda Klub: gazdálkodási kockázatok kezelése

Családi gazdálkodók, kertészek, állattenyésztők, méhészek jöttek el a Fiatal Gazda Klub legutóbbi rendezvényére. A Kecskeméti Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központban a hallgatóság soraiban olyan ifjú szakemberekkel találkozhattunk, akik még keresik a helyüket, azokat a területeket, ahol a boldogulásukat vélik megtalálni.

Államfői győzelem a St. Legerben

Magyarországon született, magyar tenyésztőnél, magyar a tulajdonosa, azonban Csehországban áll tréningben, ezért nem indulhatott a Magyar Derbyben. Államfő tulajdonosa a nyáron csalódottan vette tudomásul a két éve érvényben lévő szabályokat. Az októberi Magyar St. Legerre, az év utolsó klasszikusára azonban már nem vonatkoztak ilyen szabályok, így Államfő végre indulhatott, és győzött is.

Így költenének el a fiatalok 200 milliót

A Pregazd-Ászok csapata nyerte az Agrovirtus versenyt, amelynek során egy ezer hektáros gazdaság fejlesztési tervét kellett prezentálni komoly feltételekkel. A megmérettetés mára nemzetközi versennyé vált, ezt szeretnék erősíteni a szervezők jövőre is.