0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Szakmai határkő az OMÉK-szereplés

Szeptember 26–29. között Budapesten rendezte meg az Agrárminisztérium és Agrármarketing Centrum a 79. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárt, amelyen „A Kárpát-medence kincsei” jelmondat alatt teret biztosítottak a határon túli gazdák bemutatkozására. Az RMGE-Maros nyolcadik alkalommal vett részt a rendezvényen.

Az RMGE-Maros idén 48 terméktanúsítvánnyal rendelkező kis- és közepes termelőt, valamint több élelmiszer-előállító céget és kézművest képviselt. A részvételről Fazakas Miklós, az RMGE-Maros elnöke számolt be.

A szervezet egy hagyományos parasztkonyhát ábrázoló háttérkép előtt rendezte be standját, ahol 148 terméket mutattak be négy nap alatt, a folyamatosan zajló kóstolókon mintegy 40 kilo­gramm tejtermék és 30 kilogramm felvágott fogyott el. A szervezet képviselőin kívül 10 termelő volt jelen a budapesti vásáron. Ők mutatták be az itthon maradott „benevezők” termékkínálatát is: lekvárokat, szörpöket, sajtféléket, hentesárut, savanyúságot, pálinkát, bort, pék- és kézműves termékeket, átfogva a megye kistérségeit (Görgény, a Maros völgye, Nyárád, a Küküllő-mente és Székelymezőség).

– Az RMGE Maros nyolcadik alkalommal vett részt a kétévente szervezett kiállításon. Visszatekintve az előző alkalmakra, elmondhatom, hogy folyamatosan bővült a terméklista, javult a kiállítók által rendelkezésünkre bocsátott termékek minősége. A felhozatal megfelel a fogyasztók által támasztott követelményeknek – mondta a szervezet elnöke, hozzátéve: beigazolódni látszik, hogy sikeres volt az Agrárminisztérium kezdeményezése, hogy teret biztosítottak a Kárpát-medencei gazdáknak.

– Számunkra fontos, hogy ezáltal lehetőséget és felületet tudunk biztosítani a gazdáknak, ahol megmérettetik magukat, tapasztalatot cserélnek, úgy az anyaországi, mint más külhoni gazdákkal, és részesei lehetnek az összefogásnak, amelynek célja, hogy mindannyian felzárkózzunk Európához, ugyanakkor igazoljuk, hogy Erdélyben otthont tudunk teremteni magunknak. Ez nem egy olyan termékvásár, ahol az értékesítés a fontos, hanem a bemutatkozás, annak visszaigazolása, hogy a külhoni gazdaságfejlesztési programoknak van kézzelfogható eredménye.

– Mintegy két évtizede vagyunk aktív résztvevői, szereplői az OMÉK-nak. Jelenlétünkkel felkerülünk egy képzeletbeli térképre, hiszen értéket képviselünk. Az OMÉK-ra látogatók, a szakemberek, a politikusok kapcsolatba kerülhetnek azokkal az emberekkel, akik ezt az értéket előállítják. Ha nem is ismerkedhetnek meg a helyszínen minden gazdával és élelmiszer-termelővel, de felkelthetjük az érdeklődésüket, hogy eljöjjenek hozzánk, és lássák, honnan származik mindez.

– Ezekből a kapcsolatokból született meg az Erdélyben a Pro Economica Alapítvány által működtetett gazdaságfejlesztési program, amelyhez hasonló a Vajdaságban is van. Ez eredményezte a falugazdász-hálózat kiépítését, ami annyira bevált, hogy mindenki – a szakmai szervezetek és a politikai pártok egyaránt – magukénak érzik a sikert. Összefüggéseiben kell látni ezeket a kapcsolatokat, hiszen

fontos, hogy a termeléstől az értékesítésen keresztül a szakmai szerveződésekig, a hazai és magyarországi szakhatóságokig érő hálózatot alakítsunk ki – a minisztériumok közbenjárásával –, mert az a cél, hogy a gazdatársadalom megerősödjön.

– Számunkra különösen fontos, hogy az értékteremtő gazdák ezáltal otthon maradjanak, és otthon keressék a boldogulás lehetőségét. Akik vidéken látják a boldogulásukat, kivívhatják a személyes szabadságot, hiszen megteremthetik maguknak az anyagi függetlenséget és jólétet, ami mindennél fontosabb. A szervezetünk által kiépített kapcsolatrendszernek köszönhetően kijuthattunk az OMÉK-ra. Részvételünkkel nyitni tudunk új piacok felé, bemutathatjuk kistermelőinket, gazdáinkat a szakmának, az érdeklődőknek. Ez mind lehetőség arra, hogy a szó szoros értelmében felzárkózzunk az anyaországhoz, Európához.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

– Végül, de nem utolsó sorban a szinte családias, baráti hangulatban létrejövő tapasztalatcserén túl irányt mutathatunk a gazdáknak, hogy merre kellene tartaniuk ahhoz, hogy ne csak túlélő gazdálkodást folytassanak, hanem korszerű technológiákat és az alkalmazásukhoz szükséges tudást elsajátítva vállalkozásszerűen gazdálkodjanak. Az OMÉK-on való részvétel szakmai mérce lehet számunkra, hogy felmérjük, honnan jöttünk, hol állunk és merre tarthatunk. Ugyanakkor visszajelzés is Magyarországnak, hogy az Erdélyben beindított programok és a támogatás nem hiábavaló.

– Azt szeretném, ha 2 év múlva nem 48 termelőt vinnénk az OMÉK-ra, hanem két-három értékesítési szövetkezetet, amelyeknek szakáganként több száz tagja van, és olyan termékskálát vonultathatunk fel, amellyel bármelyik piacon megállják a helyüket az előállítóik

– összegezte az OMÉK-on való részvétel következtetéseit Fazakas Miklós, az RMGE-Maros elnöke.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság