Back to top

Illegális virágok után nyomoztak

Sikeres földerítő kampányt hajtott végre a Fleuroselect hat európai országban az engedély nélkül szaporított licencdíjas egynyári dísznövényfajtákat termelő kertészetek kiszűrésére.

A kampányt kilenc vezető egynyári- és balkonnövény-nemesítő vállalat támogatta, amelyek tagjai a Fleuroselect szervezetnek. A szakértők a Royalty Administration International nemzetközi jogdíjigazgatóság növénynemesítői jogok, licencek és szabadalmak ügyében jártas szakembereivel közösen, Hollandiában, Belgiumban, Németországban, Olaszországban, Horvátországban és Szlovéniában látogattak meg és ellenőriztek véletlenszerűen kiválasztott kertészeteket, ahol a kész árunövény-állomány fajtaösszetételét hasonlították össze a szaporítóanyag-megrendelésekkel.

A meglátogatott kertészetek 34 százalékánál tártak föl szabálytalanságokat, nekik a pénzbüntetés mellett az elmaradt jogdíjakat is meg kellett fizetniük.

A Fleuroselect hangsúlyozta, hogy céljuk nem a szabályszegő kertészetek megszégyenítése, hanem annak tudatosítása, hogy nem lehet következmények nélkül illegálisan szaporítani a védett fajtákat.

A nemesítőcégek a nyereségük közel egynegyedét fordítják kutatás-fejlesztésre, amely során újabb és újabb változatokat fejlesztenek ki. Ezek lehetővé teszik a termelők számára azt, hogy magasabb árat kérjenek értük a piacon, illetve a korszerű fajták hozzájárulhatnak termelési költségeik csökkentéséhez is, összességében profitot növelnek.

A licencdíj a kutatás-fejlesztés költségeihez való hozzájárulás ebből a megnövekedett profitból, hívja föl a figyelmet a Fleuroselect.

Amennyiben bárki szabálytalanságot tapasztal, bejelentheti a szervezetnél e-mailen, telefonon vagy a honlapról letölthető űrlapon. A bejelentő személye titkos marad.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet/Fleuroselect
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2019/43 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Régi ízek a Gyümölcsműhelyből

A környék változatos adottságait és terményekben való gazdagságát kihasználva álmodta meg a Gyümölcsműhelyt Farkasné Kapai Mónika. Döbröcén, egy nagyon pici faluban, réges-régi házban nyitotta meg a modern eszközökkel felszerelt, de hagyományokban és stílusban a régmúlthoz igazodó „feldolgozót”.

"Egészséges energiaosztály”-logó élelmiszerekre

A Nutri-Score néven bevezetett logó olyan, mint a háztartási gépeknél az energiaosztályt jelölő matrica: A-tól E-ig terjed a skála, az A jelenti a legjobb minősítést. Franciaországból indult, Németországban már fontolgatják egy ideje a bevezetését, a holland zöldség-gyümölcs ágazat szereplői ugyanakkor kritizálják.

Genetika magas fokon

Az elmúlt két évtized alatt, amióta a KWS megjelent Magyarországon, a vetőmagpiac meghatározó szereplőivé váltak. A Budapesten tartott jubileumi rendezvényen elhangzott, a céget azóta is a folyamatos fejlődés jellemzi, s céljuk, hogy a jövőben is innovatív termékekkel legyenek jelen a termelők hétköznapjaiban.

Kitiltották az argentin húsokat, mert növekedésserkentőt találtak bennük

Az orosz állat- és növény-egészségügyi felügyelet több argentin és paraguayi húsüzem termékeit kitiltotta, miután ractopamin növekedésserketőt találtak import termékeikben. Jelenleg az sem kizárt, hogy nem csak egyes cégek, hanem a két dél-amerikai ország teljes marhahúságazata ellen korlátozásokat vezetnek be.

A biodiverzitás évét hirdették meg 2020-ra „A legszebb konyhakertek” programban

A Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű országos program az otthoni kertgazdálkodást népszerűsíti, célja, hogy a kertművelők munkája kellő elismerést kapjon, és példájuk nyomán minél többen műveljék kiskertjeiket, hiszen így öröklődhet tovább az évszázadok során összegyűlt tudás, tapasztalat a generációk között - fogalmazott az agrárpiacért felelős helyettes államtitkár az országos program évzáró ünnepségén.

1,4 millió európai termelő érdekében: hatékony az uniós zöldség-gyümölcs lobbi

Majdnem húsz éve, 2000-ban alakult az európai zöldség-gyümölcs termelő régiók szövetsége Bordeaux-ban, hogy a termelők érdekeit képviselje az Európai Unióban. A szövetséget francia, spanyol és olasz régiók hozták létre, mára hét országból 18 európai régió 25 szervezetét tömöríti. Pauline Panegas főtitkár és Andrea Tivoli brüsszeli képviselő a FruitVeB évzáró tanácskozásán mutatta be az elért eredményeket.

Ez nemcsak egy termelési mód, hanem életszemlélet: dinamikusan nő a hazai bioterület

Megvalósulni látszik az ökológiai gazdálkodás stratégiai programjában, a 2014-2020-as időszakra szóló Nemzeti Akcióterv az Ökológiai Gazdálkodás Fejlesztéséért dokumentumban meghatározott cél, a 350 ezer hektár nagyságú ökoterület elérése, ha nem is 2020-ra, de a közeljövőben biztosan, fogalmazott Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke a 32. Biokultúra Tudományos Napon.

Csokiünnep: 450 tonna csokimikulás kétmilliárd forint értékben

8 és fél millió darab csokimikulást vettek a magyar fogyasztók több mint kétmilliárd forint értékben 2018. november-decemberben: ez 5 százalékos mennyiségi növekedést jelent 2017 azonos időszakához képest. Tarolnak a tejcsokoládé-figurák, amiket jellemzően a hipermarketekben szerzünk be az ünnepi szezonban. A sajátmárkás mikulásédességek is népszerűek - derül ki a Nielsen összefoglalójából.

Bagolylepkehelyzet: Voltak is, lesznek is

A hazai kártevőlepke-fauna egyik legnépesebb családja a bagolylepkék, azonban csupán néhány faj okoz közülük gazdaságilag komoly károkat, a többi ilyen szempontból közömbös. Az idén eléggé meggyűlt a bajuk a gazdálkodóknak mind a vetési, mind a gyapottok-bagolylepkével, és minden jel arra utal, hogy jövő tavasszal ismét átlagosnál nagyobb károsítás várható.

Dánia esete a feta sajttal

Szankciókra számíthat Dánia, amiért feta sajt néven szállít sajtot EU-n kívüli országokba, és a korábbi kifogások ellenére sem szüntette be a forgalmazását. A görög feta sajt eredetvédelmi oltalom alatt áll, csak a meghatározott technológiával készülhet és csak Görögországban gyártható.