Back to top

Jelentkezés a ProWein Bor és Szeszesital Szakkiállításra

A ProWein Düsseldorf a világ legjelentősebb borkiállítása, melyen 2019-ben 64 ország 6900 kiállítója vett részt. Az esemény több, mint 61 ezer szakmai látogatót vonzott. A 2020-ban megrendezésre kerülő 26. ProWein Düsseldorf borkiállításon Magyarország ismételten részt vesz kiállítóként, követve ezzel az elmúlt 17 év hagyományait.

Fotó: mtü

Hazánk a tavalyi évhez hasonlóan egy impozáns 322 négyzetméteres standon képviselteti magát (a 15. számú pavilon H03 standhelyén), amely a WINES OF HUNGARY PERSONALLY közösségi márka arculati elemeit hordozza. A standon a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) lehetőséget biztosít a magyar borászatok bemutatkozására, információszolgáltatásra és tárgyalások lebonyolítására.

A magyar standot minden évben nagy érdeklődés övezi, hisz számos különleges programot kínál az érdeklődőknek. 2019-ben a közönséget 11 teltházzal zajló mesterkurzus vezette végig a magyar borok sokszínű világán,

melyeket a borszakma nemzetközileg is elismert képviselői tartottak, közöttük 5 Master of Wine címmel rendelkező előadó. Az esemény ideje alatt 2020-ban is szerveznek kiemelt mesterkurzusokat, workshopokat, melyek keretében bemutatják a szakértők és kereskedők számára Magyarország borainak korszerű, autentikus arcát.

Fotó: mtü

A Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. megbízásából a Turisztikai és Marketingkommunikációs Ügynökség Nonprofit Zrt. 2020-ra 3 féle megjelenést biztosít a Wines of Hungary közösségi standon való részvételre. Külön kedvezményre való jogosultság: A 2020-as vásáron 10% kedvezményt biztosítanak azon visszatérő társkiállító partnereik számára, akik 2019-ben és/vagy 2018-ban a kiállítók között voltak.

További 5% kedvezményt biztosítanak azon borászatok számára, akik a jelentkezési határidőig regisztrálnak a bor.hu weboldalra és véglegesítik regisztrációjukat.

Jelentkezés határideje: 2019. november 8., 18:00

Forrás: 
MTÜ

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Már igényelhető a borok krízislepárlási támogatása

A 21/2020 (VI. 19.) AM rendelet alapján idén 2,5 milliárd forintos keretösszeggel, mintegy 250 000 hl borra hirdették meg a krízislepárlási támogatást, amely alternatívát jelenthet azoknak a termelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek a koronavírus-járvány okozta helyzet következtében. A támogatást 2020. július 1. és szeptember 25. között lehet igényelni.

Idén ősszel rendezik meg a kertművészeti napokat

A nyár eleji időpontról szeptemberre került át a 16. Európai Dísznövény és Kertművészeti napok, amelyet hagyományosan a fehérvárcsurgói Károlyi kastélyban rendeznek meg. A rendezvény kiemelt témája idén a Parkok, kertek és kertészek a biodiverzitás kihívásaival szemben címet viseli.

Készletnyilvántartás: a szüreti ár alapja

Fontos tudni, hogy mennyi bor található a pincékben, amely nélkül szinte tervezhetetlen az ágazat működőképessége. Minden évben, szüret előtt elhangzik, hogy óriásiak a készletek, a felvásárlók nem akarnak sem bort, sem szőlőt venni, így sikerül lenyomniuk az árakat.

Egy évvel csúszik a milánói Myplant&Garden kiállítás és vásár

Másodszor halasztották el a milánói Myplant & Garden nemzetközi kertészeti kiállítást a koronavírus-járvány miatt. Eredetileg hét hónappal tolták el a dátumát, de a kiállítók és a szervezők is arra jutottak, hogy több időre van szükség. Július elsején jelentette be a Myplant menedzsmentje, hogy a nagyszabású kiállítást 2021 február 15-17. közt rendezik meg.

Tud írni? Szereti a borokat? Indul a 3. Hungarian WebWineWriting

A szervezők az angol nyelvű kategóriákkal a világ bloggerei és borszakírói figyelmét szeretnék a magyar borokra irányítani, a magyar nyelvű kategóriákkal pedig a hazai fiatal tehetségeknek nyújtanak lehetőséget.

Vízháztartás és minőségi borászkodás

Ha van ország, amit a magyar borászoknak, főleg a magyar borstratégiával foglalkozóknak egyszer meg kell látogatniuk, az Új-Zéland. Ez az ország ugyanakkor kezdte fejleszteni bortermelését, amikor Magyarország borászata elindult a megújulás felé a 90-es évek közepén.

A bor, amit még Mitterand elnök is kedvelt

A Kis- és Közép-Küküllői Borverseny több, mint két évtized alatt Erdély legnagyobb szakmai megmérettetésévé vált. Évről-évre emelték a mércét a borászok, és nem utolsó sorban a bíráló bizottság.

Vadkár a szőlőben – kettőn áll a vásár

Ahol a vad jelen van, ott a vadkár valamilyen formája elkerülhetetlen. Ezért a kárért a vadászatra jogosult felelősséggel tartozik. Így van ez a szőlőültetvények esetében is, azonban a gazdák és a vadgazdálkodók között továbbra is rendszeres probléma, hogy a vad által okozott kárt ki fizeti meg. Több pincészetet, szőlőgazdát megkérdeztünk, a helyzetkörkép meglehetősen vegyes képet mutat.

2021 februárjára halasztották az EuroTiert

Az EuroTiert, a világ legnagyobb nemzetközi állattenyésztési kiállítását a COVID-19 miatt elhalasztották. A szervező Német Mezőgazdasági Társaság (DLG) sajtóközleményéből kiderült, hogy az új dátum jövő év február 9–12-e lesz, ami körülbelül 3 hónapos halasztást jelent. Az EuroTier helyszíne továbbra is a hannoveri vásárközpont lesz, és szokás szerint együtt rendezik az EnergyDecentral-lal.

Látványos természetfotó-kiállítás nyílt a Vajdahunyadvárban

Tizedik alkalommal szervezték meg a Varázslatos Magyarország (VM) természetfotó-pályázatot, melynek képeiből a Vajdahunyadvárban, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban nyílt tárlat, mely augusztus 18-ig lesz megtekinthető.