Back to top

Tűzifa minden igényre

Az Eger-Felnémetben működő tűzifaudvarában darabolt-hasított tűzifával és faaprítékkal is kiszolgálja vevőit az Egererdő Zrt. Igényre pedig fuvarozási partnereik helybeszállítják a fenntartható erdőgazdálkodásból származó tüzelőanyagot közvetlenül a kitermelés helyéről.

A tűzifaudvart Jung László mutatta be
Fotó: Rimóczi Irén
Országos átlagban a kitermelt fa 65 százalékából tűzifát készítenek, az EGERERDŐ Zrt.-nél ez az arány megközelíti a 70 százalékot. A tűzifa arányának növekedése több okra vezethető vissza, tudtuk meg Jung László vezérigazgatótól, amikor A Mi Erdőnk szerkesztőbizottságával a telepen jártunk. Szerepet játszik benne, hogy a fafeldolgozó üzemek rönkméret-igénye növekedett, A digitalizációval a papírüzemek számottevően csökkentették kapacitásaikat, a korábbi fakitermelés mintegy 10 százalékát kitevő bányafákra pedig ma már szinte egyáltalán nincs szükség.

Munkában a nagy teljesítményű mobil aprítékoló
Fotó: Viniczai Sándor
A felnémeti tűzifaudvart 2013-ban alakították ki, mintegy 180 millió forintos zöldmezős beruházással. A telepen korszerű gépekkel dolgoznak, a mobil aprító mostrum különösen nagy teljesítményű, évente közel 30 ezer tonna faapríték készítésére alkalmas. A munkát emellett homlokrakodó, daraboló-hasító gép, aprítékrostáló és digitális hídmérleg is segíti. A telep kialakítását az előző évtizedek változásai ösztönözték, magyarázta Jung László. Miután ugyanis a korábbi legnagyobb, hőerőmű vásárlójuk megszüntette tevékenységét, valamint a városok hőszolgáltatói még mindig nem ismerték föl az aprítékfűtés előnyeit, az évente képződő tűzifának megbízható piacot kellett teremteni. Így az intézmények (hotelek, kórházak, szanatóriumok) felé fordultak, amelyek mára fontos vevőiknek számítanak. A folyamatos termelés biztosítja az ellátásukat, valamint a lakossági igények kielégítését is. 

Az idén tehát biztosan nem lesz tűzifahiány és áremelést sem terveznek.

A telepen komoly készlettel rendelkeznek, hogy akkor is kiszolgálhassák a vásárlókat, ha az időjárás akadályozza a fakitermelést. A fedett színben mintegy 1000 tonna aprítékot tárolhatnak, emellett többféle fafajból készült, különböző hosszúságúra darabolt tűzifát kínálnak. Az EGERERDŐ Zrt. által kezelt erdőterületeken meghaladja a 80 százalékot a lombos fafajok aránya, abból is a tölgyek, a bükk és a gyertyán a meghatározók.

A tűzifának ma még csak töredékét, alig 10 százalékát értékesítik aprítékként. Az aprítékot jelenleg a közeli közüzemek, főként hotelek vásárolják, a felhasználására ugyanis csak speciális kazánok alkalmasak. A beruházás azonban viszonylag gyorsan megtérül, az aprítéktüzelés hatásfoka ugyanis jócskán meghaladja a hagyományos fatüzelésű kazánokét. Bíznak benne, hogy mások is fölismerik a lehetőséget, és látva a jól működő rendszert, csatlakoznak azokhoz, akik megújuló forrásból állítják elő a szükséges energiát.

A tűzifa aránya mintegy 70 százalék
Fotó: Viniczai Sándor

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Parkok, tavak, szigetek

A Főkert Nonprofit Zrt. szakmai napján a Szent István Egyetem Budai Campusának dísztermében növényvédelmi, faápolási, zöldfelület-kezelési előadások hangzottak el, valamint megismerkedhettünk a Főkert legújabb projektjeivel és eredményeivel. Ezúttal a főváros zöldfelületi fejlesztéseit taglaló előadások összefoglalóját adjuk közre.

Inkább megmentenék a hódokat

A gazdáknak a hódokkal is meggyűlt a bajuk Lengyelországban, ezért engedélyezik a gyérítésüket. A zöld szervezetek más megoldást javasolnak.

Odafigyelnek a madarakra Nyíregyházán

A NYÍRERDŐ Zrt. Nyíregyházi Erdészetének parkjában már 2009-ben, a Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola megalakulásakor helyeztek ki mesterséges madárodúkat, és az utóbbi öt évben folyamatosan bővült az odútelep.

Február 1-től igényelhető a fiatal erdők ápolásának támogatása

A VP5-8.6.2-16 kódszámú „Erdei termelési potenciál mobilizálását szolgáló tevékenységek” (fiatal erdők ápolásának támogatása) című felhívás keretében 2020. február 1-től igényelhető támogatás.

Országfásítás: ösztönző programok

Bár hazánk területének egyötödét erdő borítja, a klímaváltozás hatásainak mérséklésére tavaly ősszel Országfásítási Programot hirdetett az Agrárminisztérium. A faültetést, erdőtelepítést több programmal is ösztönzi a tárca az önkormányzatok és gazdálkodók körében.

Faládák reneszánsza

Manapság fokozott igény mutatkozik a megújuló nyersanyagokból készült csomagolásokra. A komposztálható műanyag és a megújuló forrásból készített műanyag között nem egyértelmű mindenki számára a különbség, annál tisztább azonban a kép a fa esetében.

Speciális kiadványokkal is segíti a szakmai szereplőket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara speciális, ingyenes szakmai kiadványokkal is segíti a mező- és az erdőgazdálkodással foglalkozókat, valamint az élelmiszeriparban tevékenykedőket.

Egy lehetséges válasz a klímaváltozásra: agroerdészet

Kolumbiában korábban a marhatenyésztők erdőket irtottak ki, hogy legelőhöz jussanak, manapság azonban egy tesztprogram keretében fákat ültetnek, és a szarvasmarhák gyümölcsöt és cserjéket is esznek. A gazdák tehát úgy növelik a jövedelmüket, hogy közben védik az esőerdőket is.

A ginkgo biloba fák soha nem halnak meg - A kutatók azt hiszik, tudják miért

Egyszerűen nincs beprogramozva az öregedésre, és egész életében a betegségek, valamint az aszály okozta betegségek leküzdését segítő kemikáliákat termel a páfrányfenyő - állapították meg amerikai és kínai kutatók, megfejtve a fafaj hosszú életének titkát. A prehisztorikus korból származó növény maradványait 200 millió éves kövületekben is megtalálták.

Inváziós bambusz

Mind több gondot okoz Nagy-Britanniában a sok kertbe ültetett, igen dekoratív, gyorsan növő, örökzöld, kiváló térhatároló, de rendkívül erősen sarjadó, már-már invazív növénnyé váló botnád, illetve bambusz (egyelőre még nem sorolták az üldözendő és irtandó idegenhonos inváziós fajok közé).