0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Válság felé tart a német mezőgazdaság?

Rég volt ilyen rossz a német mezőgazdasági üzemek hangulata, mint 2019 szeptemberében, mondta Joachim Rukwied, a Német Parasztszövetség (DBV) elnöke egy 852 gazda megkérdezésén alapuló felmérés október közepén nyilvánosságra hozott eredményei alapján.

Már a korábbi, késő tavasszal készített felmérés idején sem vetette fel a derűlátás a német agráriumot, de az őszre tovább romlott a hangulat.

„Ezek az eredmények a rossz gazdasági helyzet és a gazdák nagyfokú elbizonytalanodásának világos jelei. A német mezőgazdaság egyértelműen lefelé ívelő ágban van”,

– mondta a német gazdatársadalom elsőszámú reprezentánsa, hozzátéve, hogy „nekünk, gazdáknak megbízható keretfeltételekre lenne szükségünk, mert csak azok megléte esetén hajthatunk végre a jövőbe mutató beruházásokat”.

A felmérés eredményei alapján kalkulált mérőszám szeptemberre drámai mélységbe zuhant a júniusihoz képest. Az elkövetkező fél év során a gazdák csupán 30 százaléka kíván beruházást végrehajtani, és ezen belül különösen kevés az állatjólétet szolgáló. Az üzemek likviditási helyzete június óta ugyancsak sokat romlott, amihez a különösen Kelet-Németországot sújtó kedvezőtlen időjárási feltételek is nagyban hozzájárultak.

Az összességében kedvezőtlen kép azonban nem mondható egységesen rossznak. Miközben a feldolgozóüzemek aktuális gazdasági helyzete még egészen elfogadhatónak nevezhető, a szántóföldi és takarmánytermelő üzemek várakozásai jóval kedvezőtlenebbek az agrárium átlagánál. A gabona-, tej-, sertés- és marhahúsárak alakulása, a gyakran csalódást keltő betakarítási eredmények, valamint a nemzeti és uniós agrárpolitika egyes lépései mind-mind olyan tényezők, melyek ez idő szerint különösen hátrányosan érintik a német agrárüzemeket.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság