Back to top

Megkezdődött az egyeztetés a Balaton partvonalának új szabályozásáról

A Balaton partvonalát meghatározó eddigi jogszabályt új váltja fel, amelynek terveit a napokban kapta meg, és november 8-ig véleményezheti a 44 Balaton-parti település, valamint a Balatoni Szövetség (BSz) - közölte Balassa Balázs, a balatoni önkormányzatokat tömörítő BSz elnöke az MTI-vel kedden.

Elmondása szerint a leveleket a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkársága postázta.

A BSz szerdán kezdi felmérni, hogy a tóparti önkormányzatoknak van-e a térséget érintő észrevételük az új partvonal-tervekkel kapcsolatban.

A csak települést érintő észrevételeket maguknak kell jelezniük a tervkészítők felé – tette hozzá.

Megjegyezte, kissé rövidnek tartják a hátralévő hét munkanapot egy ilyen kérdés egyeztetésére, attól tart, így nem lehet teljes körű az önkormányzatok észrevételeinek begyűjtése.

Az epites.hu honlap minapi híradása szerint a Balaton vízparti területeinek új közcélú területfelhasználási tervét a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkársága készítette elő a Lechner Tudásközpont közreműködésével. A tervek a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési tervéről szóló 2018. évi CXXXIX. törvény felhatalmazása alapján készültek el.

A Balaton-parti települések vízpartját eddig meghatározó jogszabályt majdan felváltó új vízparti szabályozás tervei 93 szelvényen mutatják be a jövőbeni vízparti területfelhasználást, amelyek bárki számára elérhetők.

A szakmai anyaggal kapcsolatban a véleményeket, észrevételeket legkésőbb november 8-ig lehet elküldeni a teruletrendezes@me.gov.hu email címre, valamint postai úton a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkárságára.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A klímaváltozás átalakítja a madarak méreteit

Érdekes megállapításra jutott egy spanyol kutatócsoport, miután két fülemüle populációban vizsgált egyedek szárnyfesztávolságát mérték. A vizsgálatok szerint az eddigi adatok alapján csökkent ezen énekesmadarak szárnyfesztávolsága, amit a kutatók a felmelegedésre vezettek vissza.

Újraindította ásványvíz-kitermelését a FuturAqua Nyrt.

A FuturAqua Nyrt. újraindította július végén, több mint egyéves előkészítést követően ásványvíz-kitermelését alapi üzemében, a nettó 140 millió forintos beruházásnak köszönhetően a fenntarthatóság jegyében visszaváltható, 0,33 literes üvegpalackokban kerülhetnek piacra prémiumkategóriás ásványvizei - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.

Több mint 8 tonna hulladék gyűlt össze a PET Kupán

Összesen 8,2 tonna, majdnem felerészben újrahasznosítható hulladék gyűlt össze a Tisza árteréből az idei PET Kupán – közölték a szervezők az MTI-vel hétfőn.

Málnatermesztés napelemekkel

Egy kísérleti tanulmány szerint a napelemek alatti klíma stabilabb, mint a hagyományos fóliasátrakban.

Lesz-e magyar óriásvidra?

Az óriásvidra az összes menyétféle legnagyobbika, már ami a testhosszt illeti: nem ritkák ma sem a 170 centiméteres állatok. Állománya ma már csak töredéke a hajdaninak, mivel régebben a vadászat, míg napjainkban az élőhely­pusztítás tizedeli.

Környezeti vészhelyzetet hirdettek Mauritiuson

Mauritius miniszterelnöke, Pravind Jugnauth környezeti vészhelyzetet hirdetett az országban a japán tengerjáró hajó, az MV Wakashio megfeneklése miatt – írja a The Guardian. A hajóból folyamatosan olaj szivárog az Indiai-óceánba.

Tűzgyújtás: megéri tájékozódni

A csapadékos időjárás miatt több helyen eltörölték az országban a korábban kihirdetett tűzgyújtási tilalmat. Ez persze nem jelenti azt, hogy bárhol lehet tüzet rakni. A tűzgyújtást országos szabályozás és rendeletek engedik, vagy tiltják, de esetenként az önkormányzat megengedőbb, vagy szigorúbb is lehet ezeknél.

Egy újabb „aranyhasú” hazajutásában segített az ÁHSZ

Ismét eredményes akción van túl a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ). A halászati őrök a júniusban felderített ügyben az eljárást és bírságolást követően sikeresen visszaszállítottak az eredeti élőhelyére egy újabb jogszerűtlenül kifogott és áttelepített tőpontyot.

E. coli - töltsük tele a szarvasmarhák itatóját!

A Cornell Egyetemen olyan kutatásokat végeznek, hogy meg lehet-e pontosan határozni azokat a területeket, ahonnan az E. coli fertőzések elterjedhetnek a szarvasmarhák között.

„Az év legzöldebb hete”

Idén negyedik alkalommal rendezték meg az ország különböző pontjain zajló vándortáborokat. Ám ezúttal egy új „elemmel” bővült a táborok száma, ugyanis a VíziVándor, a BringásVándor és az Erdei Vándortábor mellett Zarándoktúrára is jelentkezhettek a felső tagozatos és középiskolás diákok kísérőtanáraikkal.