Back to top

Vaddisznótetemeket sodort a víz egy dán sziget partjára

Az elmúlt napokban összesen hét vaddisznótetemet találtak a dániai Ærø sziget partjainál. A hatóságok azonnal megsemmisítették az elpusztult állatokat, de azt nem vizsgálták meg, hogy fertőzöttek voltak-e az afrikai sertéspestis (ASP) vírusával.

Az állatokat a sziget déli partjának különböző helyein találták meg - erősítette meg Dr. Stig Mellergaard, a dán környezetvédelmi és élelmiszerügyi minisztérium főtanácsadója.

A vaddisznók valószínűleg más országból kerültek a dán partokra

– mondta, hiszen a dán vaddisznóállomány, amely jelenleg 30–40 állatból áll , Dél-Jutlandon, a dán – német határ közelében él. Előfordult már máskor is – tette hozzá, hogy partra mosott a tenger egy-egy a vaddisznótetemet Dániában, de Ærø sziget közelében még soha.

A dán és német média nagy teret szentelt az esetnek, ami érthető, hiszen Európa vezető sertéstenyésztő országairól van szó. Érdemes megjegyezni, hogy az Ærø sziget partjaihoz legközelebbi ASP fertőzött terület Észak-Lengyelországban van, ami légvonalban meghaladja a 600 kilométert. Tehát meglehetősen valószínűtlen az, hogy a vízbe fúlt állatok a vírus miatt pusztultak el.
Dr. Mellergaard szerint valószínűbb, hogy egy kisebb csoport vaddisznó a Balti-tenger mentén keresett élelmet, és egy áramlat besodorta őket a vízbe, és megfulladtak.
A főtanácsadó elmondta, hogy minden Dániában elhullott és lelőtt vaddisznónál elvégzik az ASP vizsgálatot, de az ismeretlen eredetű állatoknál nem.

Ha egy ilyen vizsgálat eredménye váratlanul pozitív lenne, azt Dániának azonnal jelentenie kellene az Állategészségügyi Világszervezetnek (OIE), és ezt követően már dán esetnek minősülne.
Nagyon nehéz lenne megmagyarázni aztán már a világnak, hogy Dániában nincs afrikai sertéspestis fertőzés. Az ország sertéstenyésztése a tét.
 
Forrás: 
pigprogress.net

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az ellés öröme és bánata - kecsketartás

Városiként költöztünk pár éve faluba, az első pillanattól kezdve az önellátás szándékával, állatokat tartva, növényeket nevelve. A Kistermelők Lapja júniusi számában kecsketartókká válásunk históriájáról meséltem, és az igyekezetünkről, hogy gidákkal gyarapodjon az állományunk. Több hónapnyi kudarc után, egy új baktól, Mihálytól vártuk a sikert…

E. coli - töltsük tele a szarvasmarhák itatóját!

A Cornell Egyetemen olyan kutatásokat végeznek, hogy meg lehet-e pontosan határozni azokat a területeket, ahonnan az E. coli fertőzések elterjedhetnek a szarvasmarhák között.

Japán takarmányrecept, melytől a sertések egészségesek, jó ízűek

Ízletesebb a húsa azoknak a sertéseknek, amelyeket a japán sócsú (shochu) égetett szesz lepárlása után hátramaradt árpamaradékkal takarmányoztak.

Kutyája van? Fontos figyelmeztetés érkezett

Az erőkifejtés vagy testmozgás, amely lehet akár a gazdival közös séta, játék vagy futás is, a felelős a potenciálisan halálos kimenetelű hőguta kialakulásáért a kutyáknál az esetek 74 százalékában - derült ki a témában készített eddigi legnagyobb tanulmányból.

Erősödő európai bárányárak

A bárányárak tovább emelkedtek az elmúlt héten, ezzel az EU átlagértékei most a 2018 májusa óta rögzített legmagasabb árszintet érték el.

Megkérdeztük a méhészt: Hogyan gyéríti az atkát nyáron?

Itt a nyár, véget érnek a pörgetések, amikor is az atkagyérítés és -írtás valamilyen formáját el kell végezni ahhoz, hogy a méhek a beteleléskor a lehető legkevesebb atkaszúrást kapják. Az atkagyérítés fontosságának megértése és az egész évet átfogó gyérítési stratégia kulcsfontosságú a méhek életben tartásához és a méhészkedés sikeréhez. Erről kérdeztük a méhészeket.

Kevesebb kiállítóval, de megrendezik Debrecenben a Farmer Expót

Kevesebb kiállítóval és kisebb épített vásárterülettel, de megrendezik augusztus 18-21. között a Farmer Expót Debrecenben, az egyetem Böszörményi úti campusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató hétfőn az MTI-vel.

Az EU mézpiacának helyzetértékelése 2. rész

Az Európai Unió méztermelői évek óta komoly piaci problémákkal küzdenek. Az unió mézpiacán tapasztalt helyzet bemutatásának érdekében az Európai Gazdálkodók és Európai Termelőszövetkezetek (Copa-Cogeca) szervezete levelet írt az Európai Bizottságnak, illetve készített egy akciótervet a mézpiac aggasztó helyzetének orvoslására. Ennek adjuk most közre előző havi számunkban megjelent folytatását.

Az EU zöld megállapodás nyertese lehet a juhágazat

Augusztus 7-8-án a bárányhús fogyasztását népszerűsítő Bárány napok lesznek, agrár- és turisztikai szereplőkkel Gasztronómiai Kulturális Unió Klaszter alakul, a juhágazat szereplőit pedig kétféle támogatással is segíti a szaktárca - egyebek mellett ezekről volt szó a Juh- és Kecske Terméktanács sajtótájékoztatóján.

Jóval több az ellenőrzés

Idén már az új, a korábbinál jóval szigorúbb uniós növény-egészségügyi rendszer működik. Bővült a csak növényútlevéllel orgalmazható növények és növényi termékek köre, a károsítók behurcolását pedig a beutazók poggyászának szigorúbb ellenőrzésével is igyekeznek megakadályozni. Lapunknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal illetékesei összegezték az első tapasztalatokat.