Back to top

Kevesebb pénz, de nagyobb elvárások - mi lesz a kiskérődző ágazattal?

Kevesebb pénz, de nagyobb elvárások és ezzel együtt több adminisztráció – ez jellemzi majd az EU közös agrárpolitikáját a 2021-2027 közötti időszakban. A támogatási struktúra várhatóan nem változik, és a juh- és kecskeágazat továbbra is támogatható lesz. Minderről dr. Feldman Zsolt, mezőgazdaságért felelős államtitkár beszélt „A kiskérődző ágazatok helyzete és kilátásai” című tanácskozáson.

Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár
A Herceghalomban, a NAIK Állattenyésztési Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetben tartott előadásában Feldman Zsolt a következőket emelte ki az ágazat fejlesztésének szolgálatában álló kormányzati eszközöket ismertetve:

A törvényi szabályozásban teljeskörű az EU-s jogharmonizáció – ez volt az elmúlt időszak legnagyobb kormányzati munkája az állattenyésztés tekintetében.

Versenyképesség, klímaváltozás, generációváltás és egészséges élelmiszerek előállítása – ennek a négy fő kihívásnak kell megfelelnie a kiskérődző ágazat szereplőinek is a következő finanszírozási időszakban.

A tenyésztő szervezeteknek lehetőségük lesz határokon átnyúló tevékenységre, ami egyfelől lehetőség, de a külföldi szervezetek hazai megjelenésével veszély is lehet. A szakmaközi szervezetek fontossága növekszik, hisz ezek a piacon keresztül fogják meg az egyes ágazatokat.

A termelők 2021 után is számíthatnak normatív és beruházási támogatásokra – a jelenlegi struktúra várhatóan nem változik. Viszont a tagállamoknak stratégiai tervet kell készítteniük, amelyből egy közös terv készül. Ebben úgynevezett eredménycélokat határoznak meg, amelyeket a termelőknek kell teljesíteniük. „Kérdés, hogy a magyar termelők mennyire hagyják magukat „dróton rángatni” – hangsúlyozta az államtitkár.

Feldman Zsolt a juh- és kecskeágazat szereplőinek három dolgot javasolt ahhoz, hogy a termelők kihasználják a valóban meglévő piaci lehetőségeket: „Az egyik, hogy mindenképpen - bármilyen rossz tapasztalat bármilyen negatív emlék is van ezzel kapcsolatosan - de a közös értékesítés, a közös ártárgyalás nem spórolható meg, mert máskülönben a haszon elmegy a kereskedőnél. Ez a piaci oldal. Másik oldalon ahogy eddig is, a következőkben is segíteni fogjuk azokat a valóban apró, az okos gazdaság- és munkaszervezéshez nélkülözhetetlen technológiai fejlesztéseket, amivel a termelők munkaerőt, időt, energiát tudnak megspórolni. A harmadik tanácsom ugyancsak összekapcsolódik a termelői együttműködéssel.

Érdemes lenne a magyar juhágazatban fajtaszűkítést végrehajtani és egységesebb árualapot csinálni, mert az lesz a továbblépés alapja majd a következő években.”

Gyimesi racka juh
Fotó: Csatlós Norbert

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Magyarország tagja lett a Nemzetközi Izlandi Lovas Szövetségnek

A Nemzetközi Izlandi Lovas Szövetség (FEIF) január végi, Izlandon rendezett közgyűlésén teljes jogú tagként felvette a Magyar Izlandi Lovas Egyesületet. Az immár 22 tagállamot számláló világszövetségnek így Magyarország is tagja lett.

Alternatív növények a Vajdaságban

A cirok-, köles-, tönkölybúza-, kender-, levendula-, bazsalikom- vagy kakukkfűtermesztésben van-e a jövő? A mezőgazdasági termények piaca Szerbiában meglehetősen ingatag. Ennek oka, hogy a termőterületeknek csak mintegy 2 százalékán megoldott az öntözés.

Így lehet talpon maradni kistermelőként a mezőgazdaságban

Domanyik András 1962-től a mezőgazdaságban dolgozik. Volt a Mezőfalvi TSZ főállattenyésztője. 1986-től a saját gazdaságát viszi.1200 anyajuhhal kezdett, egy juhhodályból és juhászlakásból álló telepet bérelve a tsz-től. Vallja a korszerűsítést szolgáló pályázatok lehetőségeivel élni kell.

Ősszel újabb pályázati dömping jöhet

Az év végéig mintegy 800-1000 milliárd forint értékben írhatnak ki új pályázatokat a 2014-2020-as uniós ciklus még elérhető forrásaiból – mondta a Világgazdaságnak Perényi Zsigmond, az Innovációs és Technológiai Minisztérium európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára. Előrebocsátotta: a papírmunka felére csökkentését, illetve előminősítés bevezetését is tervezik a pályázatoknál.

Véleményeket vár az Európai Bizottság

A fenntartható élelmiszer-rendszerek kialakításával kapcsolatos véleménynyilvánítást tesz lehetővé az Európai Bizottság.

Kezes bárány vagy gyilkos? - Nagyobb figyelmet az apaállatokra

Az ember megtanult együtt élni a háziasított állatokkal, megtanulta őket kezelni, ellátni, kialakított egyfajta bánásmódot. Egyet azonban, úgy látszik, ma sem vesz figyelembe: a házi állatok biológiája, viselkedése nem változott meg.

ASP - Védőoltásra várva

A sajtóban időről időre felröppen a híre annak, hogy sikerült áttörést elérni az afrikai sertéspestis elleni védőoltás kifejlesztésében. Legutóbb a Plum Island Animal Disease Center sikeres kísérleteiről lehetett olvasni a Pig Progress szaklap honlapján. Vannak-e valóban ígéretes készítmények már, kérdeztük a Nébih-től?

Büntetést kell fizetni a gyomorforgató bűz miatt - Belerokkan a baromfitelep

A csőszteleki baromfitelep elviselhetetlen bűze miatt teljesen tönkrement a szomszéd élete. Beperelte a baromfitenyésztőt. A bíróság olyan döntést hozott, amellyel sem a vállalkozás tulajdonosa, sem a mezőgazdasági miniszter nem ért egyet.

A Szent István Egyetem is segíti az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság munkáját

A Szent István Egyetem (SZIE) is felkerült az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) nemzetközi listájára, az együttműködés értelmében az Egyetem több szakterületen is segíti az Európai Unió tudományos szervezetének munkáját.

A kelet-európai és a Balti országok kiállnak a Közös Agrárpolitikára fordítható források megtartása mellett

A kelet-európai és Balti országok mezőgazdasági miniszterei hétfőn Varsóban közös nyilatkozatban mondták ki, hogy az Európai Unió klímavédelmi vállalásainak teljesítéséhez elengedhetetlen a Közös Agrárpolitikára fordítható források szinten tartása.