Back to top

Novemberben ismét magyar tudomány ünnepe

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) idén is számos programmal készül a Magyar tudomány ünnepére, amelynek mottója „Értékteremtő tudomány”. Novemberben az Agrárminisztérium (AM), valamint a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) is csatlakozik a programsorozathoz, többek között azzal a céllal, hogy bemutassák az agrárkutatás, az agrárinnováció területén elért eredményeket.

A magyar tudomány ünnepét hivatalosan 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án, azon a napon, amelyen 1825-ben

Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, és ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását.

Barnabás Beáta, az MTA főtitkárhelyettese, a magyar tudomány ünnepe programtanácsának elnöke köszöntőjében kiemelte: a technikai eszközök és az internet korábban nem tapasztalt módon felgyorsította az információáramlást. A lényeg azonban ugyanaz maradt:

azok a megfigyelések, következtetések, amelyek bizonyítást nyernek, valódi, időtálló értéket képviselnek.

Széchenyi Istvánt idézve a kutatási eredmények jelenthetik azokat a köveket, amelyekből azt a lépcsősort építjük fel, amely a világ és önmagunk mind pontosabb megismeréséhez vezethet. A kutatások, amelyek hiteles tudást képviselnek, stabil és megbízható alapjai lehetnek további felfedezéseknek.

A Magyar Tudományos Akadémia fennállása óta kiemelt feladatának tartja az értékteremtő kutatások megvalósításának támogatását és az eredmények közvetítését a társadalom minél szélesebb rétegeihez.

Idén „Értékteremtő tudomány” mottóval szeretnék felhívni a figyelmet a különböző tudományterületek egymást kiegészítő és egymást erősítő szerepére, amelyek együttesen képviselnek maradandó értéket

– hangsúlyozta Barnabás Beáta.

Fotó: Csatlós Norbert
Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója a Magyar Mezőgazdaságnak elmondta, hogy a magyar tudomány ünnepe kapcsán „megpróbáljuk közelebb hozni a tudomány legújabb eredményeit az emberekhez, és bemutatni azokat az eredményeket, amelyeket az agrárkutatás, az agrárinnováció területén elértünk”.

 

A NAIK főigazgatója úgy véli,

minden olyan eredménynek van aktualitása, ami valamilyen gyakorlati innovációt valósít meg, mert „mi azt valljuk, hogy minden innováció annyit ér, amennyit abból a gyakorlatban meg lehet valósítani”.

Ez fontos hitvallása az agrárkutatással foglalkozó intézményeknek, intézményrendszereknek, hiszen szinte kizárólag olyan kutatásokkal foglalkoznak, amelyeknek eredményeként valamilyen technológia vagy termék létrejön, és megjelenik a magyar agrárgazdaságban, a magyar gazdaságban közvetlenül a fogyasztók, a gazdák, termelők számára hasznosítható formában.

Az Agrárminisztérium kapcsolódva a szervezők által javasolt tárgykörök agrárvonatkozású témáihoz - fenntartható környezetgazdálkodás és az éghajlatváltozás kihívásai, valamint a körforgásos gazdaság kulcskérdései - központi rendezvénnyel vesz részt az eseményen egy tematikus előadássorozattal „A biomassza alapú polimerek értékláncteremtő szerepe a mezőgazdaságban” címmel, kiemelve, hogy

Magyarország elkötelezett a biomassza alapú gazdasági modell alkalmazhatóságának népszerűsítésében.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nagyszabású földértékesítési programot indít az Agrárminisztérium

Összesen több mint 13 ezer darab, 3 hektárnál kisebb területű állami földet hirdet meg eladásra az Agrárminisztérium (AM) és a Nemzeti Földügyi Központ (NFK) március elején. A meghirdetett földekre bárki tehet vételi ajánlatot, az értékesítés pedig elektronikus úton zajlik.

Nagy István: rendet kell tenni a borágazatban

Bortörvény-módosítási javaslaton dolgozik az agrártárca, amellyel bezárnák a most még létező kiskapukat. Naprakészen kell tudni a tőkén lévő szőlő, a must, a készleten lévő folyó és palackozott borok mennyiségét ahhoz, hogy piaci zavar esetén hatékonyan be lehessen avatkozni - mondta Nagy István agrárminiszter a Világgazdaságnak.

Újabb 7 milliárd forint támogatás erdők létesítésére

A Vidékfejlesztési Program erdőtelepítést támogató pályázatának keretében újabb 221 kérelem támogatásáról hozott döntést az Agrárminisztérium. A most megítélt 7 milliárd forintos támogatást a nyertes pályázók erdőtelepítésre, valamint a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatokat ellátására fordíthatják. A kedvező módosítások újabb lendületet adtak az erdőtelepítéseknek.

Február végéig lehet jelentkezni az idei méhegészségügyi támogatásra

Az Agrárminisztérium a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzéséhez igénybe vehető támogatás első évi sikere után 2020-tól megduplázta a támogatás összegét, amely 500 forint/méhcsaládról 1000 forint/méhcsaládra emelkedett. A támogatásra rendelkezésre álló keret 700 millió forint.

Magyar részvétel a párizsi nemzetközi mezőgazdasági szakvásáron

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese február 22-én Párizsban részt vett a nemzetközi mezőgazdasági szakkiállítás (SIA) megnyitóünnepségén, majd a francia állattenyésztési ágazat kiállítási standjainak megtekintésére szervezett hivatalos vásárbejáráson. Előzőleg kétoldalú egyeztetést folytatott az állattenyésztési ágazat előtt álló kihívásokról, a mezőgazdasági generációváltás és az öntözéses gazdálkodás jelentőségéről.

A sokoldalú tyúktoll: lehet festővászon, hőszigetelő vagy lámpaernyő

Több milliónyi tonna tyúktoll keletkezik világszerte, de mit lehet vele kezdeni?

Miért iszunk tejet?

Hogyan tett szert az emberiség a tej feldolgozásának képességére és miért? Eredetileg az emberi faj nem volt képes az állati tej megemésztésére, nem úgy, mint napjainkban, amikor is a tejtermelés az egyik vezető ágazata a modern kori mezőgazdaságnak. Vajon miért alakult úgy az emberi evolúció, hogy képesek lettünk tejet inni?

Átszervezés - de a reformokra várni kell

Alaposan felkavarta a romániai politikai életet a Nemzeti Liberális Párt által alakított kormánnyal szemben benyújtott bizalmatlansági indítvány február 5-ei elfogadása. Az alig néhány hónappal ezelőtt alakult kormány bukásához hozzájárult, hogy pár nappal korábban 25 sürgősségi kormányrendeletet fogadott el, ezzel érzékeltetve, hogy a parlament „feje fölött” kívánná vezetni az országot.

Új pályázati lehetőség az állatok egészségéért és jólétéért

2020. március 31-ig nyújthatóak be előpályázatok az ICRAD program támogatásával megvalósuló kutatási projektekre. A transznacionális együttműködési és kutatási projektekhez finanszírozást nyújtó program főként az állatokat érintő járványügyi veszélyekre fókuszál, s ennek jegyében kiemelten támogatja a diagnosztikai eljárások és az új vakcinák fejlesztésére irányuló kezdeményezéseket.

Sikeres a székelyföldi gazdaságélénkítő program

A magyar állam támogatásának köszönhetően a Pro Economica Alapítványon keresztül 130 millió eurót sikerült tavaly a székelyföldi gazdaságélénkítő programra fordítani. Összesen 66 nyertes pályázat volt, a támogatások értéke pedig mintegy 23 milliárd forint, azaz 70 millió euró.