Back to top

Virtuális cégvezetők küzdelmén jártunk

Első alkalommal hirdette meg dolgozói között a CLAAS Hungária Kft. az egyetemisták körében már bizonyított gyárszimulációs bajnokságukat. A felhívásra a legkülönfélébb területek szakemberei alakítottak csapatokat, hogy aztán az október végi döntőn kiderüljön, kik bizonyultak a legrátermettebbeknek a virtuális vezérigazgatói székben.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Törökszentmiklóson, az egykori Mezőgép jogutódjaként működik bő két évtizede a CLAAS Hungária Kft., amely ez idő alatt a régió egyik legjelentősebb gazdasági szereplőjévé s foglalkoztatójává nőtte ki magát. A cég tizennégy hektáron működő telephelyén, közel hétszáz fős dolgozói állománnyal gyárt a többi közt gabonaasztalokat, speciális napraforgó- és kukoricaadaptereket, vágóasztal-szállító kocsikat és ferde felhordókat. A vállalat honlapján található bemutatkozóban olvasható: a CLAAS csoporton belül hat alkalommal nyerték el a „Kiváló Termelési Díjat”, egyebek mellett pedig megkapták a „Kelet-Európa Kiváló Termelő Vállalata” nemzetközi elismerést is.

Irányítás a vezérigazgatói székből

A vállalat ugyanakkor nemcsak a szakmaiságra, hanem a „munkaidőn túli” elfoglaltságokra is nagy hangsúlyt fektet; tíz esztendeje útjára indította például az UniTech mérnökversenyét, amely azóta hagyománnyá vált. Az egyetemistáknak szóló kezdeményezés kombájnépítő-vetélkedőként indult, a tavalyi évben pedig egy új versenyszámmal egészült ki: a hallgatók ettől kezdődően egy különleges gyárszimulációs bajnokságban is megmérethették magukat, egyszersmind megtapasztalhatták, milyen főbb feladatokkal jár egy vállalat, egészen pontosan a CLAAS Hungária Kft. irányítása. A kezdeményezés sikerén felbuzdulva a cég idén a dolgozói körében is meghirdette a versenyt, amelynek döntőjén lapunk is jelen volt.

Akár egy sokrétű stratégiai játék

A vetélkedő előkészületei közben Orova Balázzsal, az EcoSim Üzleti Szimulációk Kft. ügyvezetőjével az általuk tervezett, úgynevezett CLAAS Factory szimulációról beszélgettem. Mint mondta, az online rendszerrel a cég tevékenységét igyekszenek élethűen bemutatni. „A versenyző csapatok igazgatótanácsként működnek, s féléves időszakokra vonatkozóan kell stratégiai döntéseket hozniuk a gyártás, a logisztika, a humánerőforrás és a pénzügy területén” – magyarázta a szakember, aki szerint mindez összetett gondolkodást, kiváló elemzői készséget kíván a résztvevőktől.

A „játék” célja: a megrendeléseket teljesítve, az előállított termékek magas minőségét tartva profitot termelni a céggel. A versenyzők helyzetét nehezítendő, bizonyos kritériumok nem teljesítésekor súlyos büntetőpontok járnak,

amik alapjaiban változtathatják meg az addigi, a döntő előtti három online forduló alatt kialakult sorrendet. A megmérettetésen részt vett a cégnél minőségirányítási mérnökként dolgozó Császár Dániel is, akitől megtudtam, sokan kaptak a lehetőségen, amikor tudomást szereztek a versenyről; ő maga a közvetlen kollégájával nevezett, Combine Heads csapatnévvel. „Olyan a rendszer, mint egy sokrétű, speciális stratégiai játék, nagyon komplex algoritmusokkal a háttérben” – mondta, s közben elárulta: annak idején az UniTech mérnökverseny résztvevőjeként ismerkedett meg a CLAAS Hungária Kft.-vel.

Kezdődjék a verseny!

A kora ősszel kezdődött gyárszimulációs bajnokság döntőjébe jutott tizenegy csapatot – összesen tizenhárom nevezett – Andreas Szakácsi, a cég ügyvezető igazgatója köszöntötte. Szavaiból kiderült, az UniTech versenysorozat fontos lépcsője volt a márkaépítésnek, amely egyébként elképzelhetetlen a jó közösség nélkül. „Ehhez hozzátartozik, hogy a dolgozók értsék és tisztában legyenek azzal, mi és hogyan működik a vállalaton belül – a játék egyik kiemelt célja éppen ez” – hangsúlyozta, hogy aztán nem sokkal később hivatalosan is útjára indíthassa a vetélkedőt.

A csapatoknak két, egyenként negyvenöt perces fordulóban kellett bizonyítaniuk. Az ezek közti szünetben Zelenyánszki Tamás fejlesztőmérnököt, a Csabai Csípős csapatának egyik tagját kérdeztem. Elmondása szerint a kétórás online fordulókhoz képest feladta a leckét, hogy ezúttal kevesebb idő állt a rendelkezésükre.

„Ez idő alatt kellett beállítanunk a dolgozók bérét és létszámát, meghatározni a termelt mennyiséget, az alapanyagok minőségét, a raktárak és üzemcsarnokok számát, illetve azt is el kellett döntenünk, hogy utóbbiakat béreljük-e vagy inkább vásároljuk” – részletezte a főbb feladatokat a versenyző.

Tehetséges fiataloké lett a dicsőség

Hogy mindez mennyire nem könnyű, azt Szoták-Nóvé Mária, a cég HR-vezetőjének eredményhirdetésen mondott szavai is bizonyították. A verseny során például több csapatnak is tulajdonosi kölcsönhöz kellett folyamodniuk, ugyanakkor azt nem mindenki tudta visszafizetni, így ez sokat változtatott a végleges rangsoron. Némi meglepetésre kiderült,

a legjobbnak a legfiatalabbakból álló csapat, az Anna and the Barbarians bizonyult. Tagjai, Mészáros Anna és Jakab Ferenc beszerzőként dolgozik a vállalatnál, Turi Dániel és Serétes Bence pedig gyakornokként tagja a CLAAS-állománynak.

A csapat hölgy versenyzője lapunknak azt nyilatkozta, a gyárszimulációs felület rendkívül összetett, amelyben minden összefügg mindennel, de éppen ezért rendkívül érdekes is. „Az egész részleg munkáját egyszerre kísértük figyelemmel, így pontosan láttuk azt, hogy ezek hogyan befolyásolják az eredményt” – magyarázta. Dánieltől megtudtam, a verseny első szakaszában sikerült megvalósítaniuk egy olyan projektet, amely után látták, ha nem hibáznak nagyot, akkor apránként, lépésről lépésre fel tudnak építeni egy sikeres céget.

A verseny végén a szervezők elmondták, a következő gyárszimulációs bajnokság – a mérnökhallgatók UniTech-es versenye – két év múlva, az ez évi/jövő év eleji kombájnépítő-megmérettetés után lesz esedékes. A felületet addig cégen belüli képzésre és ismeretterjesztésre használják.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hatékonyabb, fenntarthatóbb gazdálkodás a FIELD MANAGER új funkcióival

Magyarországon a PREGA Konferencián mutatta be a BASF a FIELD MANAGER új funkcióit. Új tápanyag- és pufferzóna-menedzsment funkciókat indítanak az egész világon. A xarvio™ FIELD MANAGER alkalmazást már világszerte 17 000 gazdálkodó használja összesen több mint kétmillió hektár művelt területen. A beruházások jobb megtérüléséhez vezetnek és fenntarthatóbb gazdálkodást eredményeznek.

Olimpiai aranyat ért a komáromi cukrász újabb fantasztikus alkotása

Aranyérmet ért a komáromi Podmaniczky Krisztina alkotása a négy évente megrendezett IKA Kulináris Olimpián, a németországi Stuttgartban. A fantasztikus alkotásról Facebook-oldalán számolt be a komáromi cukrász.

Drónt nyerhet, aki ismeri az okostraktort és a műhúst

Nagy Diák Agrárteszt – mezőgazdálkodj okosan! néven online vetélkedőt indított a DUE Médiahálózat. A háromfordulós nyereményjátékban csak a 14 és 20 év közötti fiatalok vehetnek részt. A Nagy Diák Agrárteszt a Helló Modern Agrárium támogatásával jött létre.

Az akadályugratás alapjai Andrew Hoytól

A tereplovaglás időre megy, de ez nem jelenti azt, hogy gyorsan kell lovagolni. Azt jelenti, hogy jó vonalat kell választani. Minden megtett extra tíz láb vagy három és fél méter egy másodpercet jelent. Tehát, ha fél métert megtakarítasz az akadály megközelítésekor és fél métert a leérkezéskor, a pályán pedig 30 akadály van, 30 másodperccel gyorsabb vagy a többieknél.

Ha durran és porzik vagy törik, az már találat II.

A koronglövészet többféle versenymódot foglal magába. A nemzetközi szabályok szerint a skeet és trap versenyszámokban a férfiak 125, a nők 75 korongot lőnek, míg a duplatrap versenyeken a férfiak 150-et, a nők pedig 120-at. A versenyek során a legjobb hat teljesítményt felmutató sportlövő jut be a döntőbe.

Vágtatempóban halad a lóversenysport népszerűsítése

„Onnan, a túlsó sarokból, kezemben egy hatalmas távcsővel, a törzsfogadók élcelődései közepette igyekeztem közvetíteni a galoppversenyeket” – emlékezett vissza találkozásunkkor a kezdeti szárnypróbálgatásaira Pécsi István.

Versenyképes mezőgazdasághoz elengedhetetlen a precíziós gazdálkodás

A több évig gyűjtött adatokon alapuló precíziós gazdálkodásra való átállás fontosságát hangsúlyozta Feldman Zsolt Veresegyházán, a Veresi Paradicsom Kft. üzemében tartott sajtótájékoztatón. Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a február 18-19. között rendezendő Prega konferencia kapcsán hangsúlyozta, hogy a világban "gőzerővel halad" a precíziós gazdálkodás alkalmazása.

Vetélkedő középiskolásoknak a magyar erdők értékeiről

Negyedik alkalommal hirdeti meg az Országos Erdészeti Egyesület a Fedezd fel az örökséged! online erdőismereti vetélkedőt középiskolásoknak, ezúttal Mi fánterem az erdő alcímmel. A márciusban kezdődő verseny azt a kérdést járja körül, hogy mit adnak nekünk és milyen hatással vannak életünkre az erdők.

Ötből egy zöldség a pisztráng mellé – ez a Bocuse d'Or magyar döntője alapanyagokban

A barna csiperkegomba, a csicsóka, a karfiol, a káposzta vagy a cékla lesz az idei Bocuse d'Or 2020. évi magyar döntőjének kötelező alapanyaga. A versenyt 6 séf részvételével február 5-én rendezik meg a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és HoRaCe szakkiállítás keretében Budapesten.

Rekord: 777!

Ennyi borminta érkezett a Kárpát-medencéből a 23. Temerini Vince-napi Borversenyre és Borkóstolóra. A Temerini Kertbarátkör az egyik legtömegesebb civil szervezet a Dél-Bácskában élő magyarok körében, összesen 170 tagja van.