Back to top

Vedd fel a nyúlcipőt, és fuss!

Nyúlnyelven ezt kommunikálják fajtársaiknak az üregi nyulak, amikor farkuk fehér alsó felét meneküléskor felcsapják, s a kivillanó szín, akárcsak minket a mentőautó villogó fénye, vizuálisan riaszt.

Az üregi nyúl még a jégkorszak előtt szerves részét képezte a Kárpát-medence faunájának, az eljegesedés idején halt ki. Ám az Ibériai-félszigeten mindvégig erős állománya maradt meg, így a rómaiak a katonaság élelmezésére gyakorta fölhasználták. A légiók jóvoltából érkezett vissza Pannónia területére az üregi nyúl, ahol néhány helyen szépen el is szaporodott. Amikor a középkorban divattá vált a nyulaskertek létesítése, elsősorban a kolostorok környékén, újból érkeztek hazánkba üregi nyulak. Az állományokból rendre kiszabadult állatok újabb és újabb kolóniákat alakítottak ki, immár hazánk teljes területén.

Fotó: Bagosi Zoltán; www.zoobudapest.com

Jellemzően a vadonban e faj ott tud tartósan megtelepedni, ahol könnyű üreget ásni, s a talajvíz legalább 2-3 méter mélyen található.

Hazánkban az 1970-es években volt minden bizonnyal az üregi nyulak aranykora, amikor gyakran számoltak be akár 15 ezer példányos éves terítékről is, sőt egyes vadászterületeket egyenesen üregisnek minősítettek. Sok helyen viszont idegenkedtek az üregi nyúltól mezőgazdasági kártételei miatt, annak ellenére, hogy nálunk sosem tudott állománya úgy felduzzadni (mint például Ausztráliában), hogy valóban igazi csapást jelentsen. A ragadozóknak köszönhetően gyérítésük mindig folyamatos volt.

Az 1980-as évektől a természetvédelmi érdekek megerősödésével egyre többen vallották, hogy az üregi nyúl nem való hazánkba, hiszen mesterséges úton visszatelepített faj, mely kedvezőtlenül alakíthatja át az őshonos növényzetet, veszélyeztetve ezáltal flóránkat, faunánkat. Egyes területeken – mint például Bugacon, az ősborókásban – azonban úgy tűnik, jelenléte igencsak kívánatos, ugyanis itt előfordulnak olyan üregi­nyúl-családok, melyek előszeretettel eszik a borókát, így az nem szorít ki más fás szárú őshonos növényeket.

Az üregi nyulak nagyobb telepeken élnek, ahol a bakok és a nőstények között nincs tartós kapcsolat.

Egy-egy várban egy-egy bak és négy-hat nőstény él. A domináns nőstény a vár alagútjának mellékvágatában hozhatja világra utódait, míg az alacsonyabb rendűek gyakorta a váron kívül kénytelenek maguk ásta, mintegy 70 centis üregbe fialni. Ez azt eredményezi, hogy az alacsonyabb rendű nőstények kölykei gyakrabban válnak ragadozók áldozataivá, sőt, a domináns nőtény is gyakorta elpusztítja alacsonyabb rendű társainak fiatalabb utódait. Ez utóbbi esetben azonban a várban élő baknyúl igyekszik megvédeni saját utódait, ha kell, keményen szembeszáll a domináns nősténnyel. A közelmúltban a Fővárosi Állat- és Növénykertben létesített üreginyúl-kolónia megfigyelése nagy élményt nyújthat az érdeklődőknek. 

Fotó: Bagosi Zoltán; www.zoobudapest.com

Forrás: 
Kistermelők Lapja
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kistermelők Lapja 2019/10 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ha durran és porzik vagy törik, az már találat II.

A koronglövészet többféle versenymódot foglal magába. A nemzetközi szabályok szerint a skeet és trap versenyszámokban a férfiak 125, a nők 75 korongot lőnek, míg a duplatrap versenyeken a férfiak 150-et, a nők pedig 120-at. A versenyek során a legjobb hat teljesítményt felmutató sportlövő jut be a döntőbe.

Világkiállítást rendezünk

Ötven év után ismét vadászati világkiállítást rendezünk, azonban egészében más lesz a 1971-es budapesti Vadászati Világkiállítástól. Jövőre elsősorban a természet értékei lesznek a fókuszban, a tradicionális magyar vadászati kultúra hátterével. A 2021-es Vadászati és Természeti Világkiállítás kapcsán az Egy a Természettel Nonprofit Kft. szakmai igazgatójával, Bors Richárddal beszélgettem.

Kékfrankos babsterccel - gasztrotúra Sopronban

A természeti környezet legalább annyira lenyűgözi a Sopronba látogatót, mint maga a város. Az ország első, legfelszereltebb parkerdejét évente mintegy egymillió látogató keresi fel, színes programkínálatával egész évben meghatározó eleme a turizmusnak. A gasztronómia szerelmesei sem csalódnak, Sopronban izgalmas, multikulturális gasztronómiával és kiváló vörösborokkal várják őket.

A vadgazdálkodás aktuális kérdései

Az idei FeHoVa-n is teret biztosítottak a szakmai konferenciáknak, így ezúttal is lezajlott a kiállítás nyitónapján a Vadgazdálkodás aktuális kérdései című értekezés, ahol több perspektívából világítottak rá a szakma legfontosabb témaköreire. Az előadók igyekeztek megoldásokat vázolni ezen problémák kezelésére, azonban tisztázatlan kérdések továbbra is fennállnak.

AM: gyarapodott a hazai túzokállomány

Sikeresek a túzokvédelmi programok, a Kárpát-medencei és azon belül a magyarországi állomány is növekedett.

Krokodil a háznál?!

A krokodilfélék beszerzése elvileg nem jár nagy kiadással, ha közönséges fajokból szeretnénk vásárolni. Már csak azért sem, mert trópusi telepeken nagyüzemi módon is tenyésztik őket. Hazánkban a fajok nagy részét csak intézményes keretek között lehet legálisan tartani. Ez alól kivétel a tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis) és a két törpekajmánfaj (Paleosuchus palpebrosus, P. trigonatus).

A természet van a középpontban

A Kárpát-medence vadászainak és horgászainak, valamint a fegyverek és a természet szerelmeseinek, kedvelőinek legnagyobb rendezvénye, a FeHoVa február 13-tól 27. alkalommal nyitotta meg kapuit a Hungexpo területén. A közel 300 kiállító mellett programok, konferenciák és kutyakiállítás megtekintésére február 16-ig van lehetőségük a kilátogatóknak.

Ha durran és porzik vagy törik, az már találat I.

Aki ódzkodik egy állat életének kiontásától, vagy valamilyen oknál fogva nem „fertőzte” meg a vadászat miliője, azonban vonzalmat érez a fegyverek iránt, és ezt a kötődést nem tudja, és nem is akarja elvágni, annak mentsvárai lehetnek a lőtér nyújtotta lehetőségek. Különböző távolságú célpontokra adható le lövés, eltérő fegyverekkel és pályákon. És itt válik szerelemmé az a bizonyos kötődés!

Magyar vagy német pulykát válasszunk?

Bár még tart a tél, sokan gondolkodnak azon, hogy udvarukon valamilyen baromfifaj tartására vállalkozzanak, s a tavasz beköszöntével napos vagy előnevelt állatokat vásároljanak. Az elmúlt években a gyöngytyúk volt e téren talán a legkeresettebb, a pulyka méltatlanul háttérbe szorult. Pedig, ha könnyen tartható, ellenálló fajták egyedeire teszünk szert, sok örömünk telhet ennek tartásában is.

Egyelőre csak néhány megyében látványos mértékű a vaddisznógyérítés

Bár pontos adatok nincsenek, az afrikai sertéspestis (ASP) terjedésének megállítására elrendelt vaddisznógyérítés a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerint folyik, és a vadászok, valamint a házisertés-tartók kártalanítására már több mint 4,6 milliárd forintot fizettek ki.