Back to top

Folytatódik a vajdasági gazdaság fejlesztése

2016-ban új korszak kezdődött a vajdasági magyarság életében: elindult a magyar állam gazdaságfejlesztési programja, amit a szerb kormány is elfogadott. Azóta kiderült, hogy a programnak Szerbia és Magyarország is a nyertese, mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter októberben Zentán, a magyar állam vajdasági gazdaságfejlesztési programjának szerződésaláírási ünnepségén.

Szijjártó Péter: a továbbiakban is számolhatnak a magyar kormány támogatására a Vajdaságban
Szijjártó Péter: a továbbiakban is számolhatnak a magyar kormány támogatására a Vajdaságban
A miniszter felidézte, hogy évekkel ezelőtt, amikor kikérték a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) véleményét arról, hogyan lehetne segíteni a délvidéki magyar közösségnek, a VMSZ elnöke egy gazdaságfejlesztési programot említett, illetve kiegyensúlyozott baráti kapcsolatot szorgalmazott Belgráddal és a szerb kormánnyal. A VMSZ elképzelése egybevágott a magyar kormány elképzeléseivel, aminek az eredménye a sikeres gazdaságfejlesztési program lett.

A programnak köszönhetően eddig 10 426 szerződést írtak alá, és így 38,3 milliárd forintos támogatással több 75 milliárd forintnyi beruházás és fejlesztés jött létre a Vajdaság területén, valamint 700 új munkahely létesült

– részletezte a külgazdasági és külügyminiszter, és elmondta, hogy további támogatások várhatók.

Magyarország ma már elég erős ahhoz, hogy a határon túli nemzeti közösségeket is hatékonyan tudja támogatni – hangsúlyozta, majd biztosította róla a jelenlevőket, hogy a továbbiakban is számíthatnak a magyar kormány támogatására.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy vállalta a program megvalósításával járó kockázatokat, hiszen ilyen irányú tapasztalata eddig senkinek nem volt a Vajdaságban.

Több mint két és félezer ember gyűlt össze a Zentai Sportcsarnokban a gazdaságfejlesztési program szerződéseinek aláírására
Több mint két és félezer ember gyűlt össze a Zentai Sportcsarnokban a gazdaságfejlesztési program szerződéseinek aláírására
Az ötletből nemzetpolitikai eszköz, a kísérletből nemzetpolitikai siker lett – fogalmazott a VMSZ elnöke. Rámutatott, hogy a vajdaságiak elsődleges célja az, hogy egyről a kettőre jussanak: lássák az unokáikat felnőni, tudjanak szót váltani a szomszédaikkal, és élhessék az életüket, majd azzal folytatta, hogy ehhez az identitás megőrzése mellett egzisztenciális támogatásra van szükségük, és a gazdaságfejlesztési program ezt lehetővé teszi.

„A teljességre való törekvés nélkül: ezúttal 247 falusi házat sikerült megvásárolni, ami azt jelenti, hogy a 3,5 év során eddig mintegy ezer családi ház került fiatal magyar házasok tulajdonába. Ebben a pályázati körben 512 szarvasmarhát, 3795 juhot, 1476 tenyészsertést sze­reztek be, 64 bálázógépet, 488 csepegtetőrend­szert, 837 fóliasátrat vá­­sároltak a pályázók, és ez még nem minden"

– tette hozzá Pásztor István.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

Október 11-én a hetedik pályázati körben hirdettek eredményt. Ezúttal 2165 szer­ződést írtak alá, ami 7,52 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással 10,5 mil­liárd forint értékű fejlesztést tesz lehetővé. A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016–2018-as szakaszára eredetileg 50 milliárd forintot szánt Budapest, később azonban növelte a keretösszeget.

A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és középvállalkozások fejlesztésére fektették.

A cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, illetve e folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza az idén indult.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2019/44 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Újjászülető vidék

Ezen a címen rendeztek konferenciát 2020. január 17-én, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, melyen Generációváltás az agráriumban címmel előadást tartott dr. Szinay Attila, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára. Előadásában rámutatott arra, hogy a mezőgazdaság stratégiai szerepet tölt be nemzetgazdaságunkban.

A EP támogatja az európai zöld megállapodást, és még ambíciózusabb lépéseket vár

Az Európai Parlament képviselői támogatják az európai zöld megállapodást, de rámutatnak a kihívásokra, többek között a méltányos és szolidáris átállás és a magasabb köztes célkitűzések szükségességére.

Megtartó anyaföld

Azok többsége, akik a magyar nemzet jövőjéért felelősséget éreznek, egyetértenek abban, hogy a globalizációval járó kihívások közül az egyik legnagyobb probléma a szülőföldről való elvándorlás. Az ősi föld elhagyása a kárpátaljai magyarok körében oly jelentős mértékűvé vált a mögöttünk hagyott években, hogy egyik napról a másikra megállítani lehetetlen.

Életre szóló élményeket kínálnak a vándortáborok - érdemes gyorsan jelentkezni!

13 ezernél is több felső tagozatos és középiskolás gyermek jelentkezését várják a Vándortábor Programba, amely idén nyáron több mint húsz gyalogos, kerékpáros és vízi útvonallal igyekszik betekintést adni Magyarország táji és kulturális örökségébe. A kezdeményezés részeként idén először Zarándok Táborba is lehet jelentkezni.

Az éghajlatváltozás lesz a Grüne Woche 2020 fő témája

A fenntarthatóság, a természeti erőforrások megőrzése és a környezetbarát termelési módszerek lesznek a leginkább terítéken a világ vezető mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti vásárán. Még meg sem nyílt a kiállítás, máris rekordok születtek: 72 országból több mint 1800 kiállító mutatja be termékeit. A partnerország idén Horvátország, amely „A mezőgazdaság kultúráját” viszi el Berlinbe.

Új vezérigazgató az EGERERDŐ Zrt. élén

Január 06-án Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár Dr. Jung László nyugdíjazása után, átadta a kinevezési okiratot Dobre-Kecsmár Csabának az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatójának. Az ünnepélyes alkalomra 2020.01.13-án került sor az erdőgazdaság Központjában, az EGERERDŐ Zrt. vezetői állományának jelenlétében.

Mazars: Már elveszettnek hitt pénzhez juthat!

2019. év végéig sok magyar cég szembesült azzal a méltánytalansággal, hogy amikor egy vevője nem fizetett, nem csak a szolgáltatás nettó értékét kellett elkönyvelnie veszteségként, de ezen összeg utáni áfát is be kellett fizetnie. 2020. január 1-től lehetőség van a behajthatatlan követelések áfa összegének visszaigénylésére a törvényben meghatározott feltételekkel, amelyek igen szigorúak.

A GVH eljárást indít a Master Good és a SáGa Foods összefonódásának ügyében

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ellentmondó piaci adatok miatt eljárást indít a Master Good és a SáGa Foods összefonódásának ügyében - közölte a versenyhatóság szerdán az MTI-vel.

Felpörgő öntözési pályázatok

A fel nem használt, így „visszahulló” pénzek kihelyezése folyamatos, és még mindig vannak nyitott pályázatok, de a Vidékfejlesztési Program nagyobb része már a megvalósítás fázisában van, nyilatkozta lapunknak Viski József. Az Agrárminisztérium vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára szerint 2020-ban megélénkül az érdeklődés az öntözésfejlesztés iránt.

„Több elismerést a gazdáknak!“

„A gazdák joggal várnak több elismerést mindazért az erőfeszítésért, amit a környezet- és természetvédelemért, a biodiverzifikálásért és állatjólétért tesznek“, figyelmeztetett Joachim Rukwied, a Német Paraszt-szövetség (DBV) elnöke a Passauer Neue Presse napilapnak adott nyilatkozatában, néhány nappal a Nemzetközi Zöld Hét megnyitása (és a vásár előtt tartott szokásos tüntetések) előtt.