0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Növénytermesztés a Marson

Ha az emberek sikeresen gyarmatosítanák a Marsot, a gazdák létfontosságú szerepet töltenének be az ott élők táplálásában. Egy holland tanulmány szerint nem is vagyunk olyan messzire a vörös bolygó talajának kultiválásától. A kutatók szerint kilencféle zöldség termeszthető a marsi talajban.

A paradicsom, a borsó és a póréhagyma csak néhány azok közül a zöldségekből, melyek potenciálisan termeszthetők a vörös bolygón, jelent meg egy holland egyetemen végzett új tanulmányban – írja a Modern Farmer.

A Wageningen Egyetem kutatói tíz különféle növénnyel kísérleteztek szimulált holdi- és marsi, valamint „normál” földi talajban. A talaj a regolitot modellezte, mely a szilárd kérgű égitestek felszínén fizikai aprózódás, illetve kémiai mállás változó arányú hatására képződött törmelékes össz-anyag réteg. A Földön található regolit kialakulásában biológiai folyamatok is közrejátszottak. A regolitfajták jelentős része keményfelszín, de a talaj, illetve a paleotalaj is a regolitréteghez tartozik.

A kísérlet eredményei azt mutatták, hogy a tíz növényből kilenc jól növekedett, de egy, a spenót nem fejlődött jól.

A virágzó növényekből – quinoából, retekből, paradicsomból – képesek voltak ehető terméseket betakarítani. Továbbá kiderült, hogy a földi talajban és a marsi regolitban termesztett növények jobban teljesítettek, mint a holdi teszt- talajokban.

„Nagyon izgatottak voltunk, amikor megláttuk az első olyan paradicsomot, amely a Marsot modellező vörös talajban növekedett. Ez azt jelenti, hogy megtettük a következő lépést a fenntartható, zárt mezőgazdasági ökoszisztéma felé.”

– mondta Wieger Wamelink, a tanulmány egyik kutatója.

Az Open Agriculture-ben közzétett tanulmány megállapította, hogy a retek, a kerti zsázsa és a rozs vetőmagjai is termeszthetők ilyen körülmények között.

A múlt hónapban a Közép- Floridai Egyetem két bolygókutatója a New Space-ben közzétett egy tudományos cikket, melyben megvizsgálták, hogy mi kellene egymillió marsi telepes tápanyag- ellátásához. Azt találták, hogy egy ilyen élelmiszer-rendszernek egy évszázadra lenne szüksége ahhoz, hogy elérje az önellátás szintjét, azonban ez alatt az idő alatt az embereknek nagy mennyiségű terményeket kellene szállítaniuk a Földről. A cikk szerzői szerint

a rovartenyésztés és a celluláris mezőgazdaság számottevő lesz majd a marsi lakosság táplálásában. Illetve minden növényt zárt körülmények között kell termeszteni a marsi, külső környezet miatt.

A Wageningeni Egyetem kutatói szerint a marsi, illetve holdi körülmények között történő növénytermesztésben fel lehetne használni a hidroponikát és az aeroponikát, azonban a regolitban növekvő zöldségek termesztése azt jelentené, hogy a gazdasághoz szükséges általános felszerelések mellett csak a magokat kellene elszállítani a Földről.

Forrás: Modern Farmer