Back to top

Most kell jelentkezni a ProWein magyar standjára

Megjelent a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának honlapján a felhívás, november 8-ig, péntekig még jelentkezhet, aki a düsseldorfi ProWein közösségi magyar standján részt szeretne venni.

Fotó: Messe Düsseldorf
A világ legjelentősebb borkiállítását 2020-ban március 15–17. között rendezik az észak-német Düsseldorfban. Az idén 64 ország 6900 kiállítója vett részt és

több mint 61 ezer szakmai látogatót vonzott az esemény, hasonló érdeklődés várható jövőre is.

Magyarország ismételten részt vesz kiállítóként, az ideihez hasonlóan ismét impozáns, 322 négyzetméteres standon képviselteti magát, amely a Wines of Hungary Personally közösségi márka arculati elemeit hordozza.

A magyar standot minden évben nagy érdeklődés övezi, hisz számos különleges programot kínál az érdeklődőknek,

2019-ben például 11 teltházzal zajló mesterkurzus vezette végig a közönséget a magyar borok sokszínű világán, melyeket a borszakma nemzetközileg is elismert képviselői tartottak, közöttük öt Master of Wine címmel rendelkező előadó – olvasható a felhívásban.

Fotó: Messe Düsseldorf, Constanze Tillmann
A hagyomány pedig folytatódik, 2020-ban is készül kiemelt mesterkurzusokkal és workshopokkal a két szervező, a Magyar Turisztikai Ügynökség, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa.

Háromféle megjelenés közül lehet választani – teljes pultos megjelenés önálló tárgyalóasztallal, ugyanez tárgyalóasztal nélkül, illetve osztott pultos megjelenés –, az árak 390 és 890 ezer forint között változnak.

A részletes felhívás itt olvasható,

a jelentkezési határidő november 8., 18.00 óra.

A kiállításról itt található bővebb indformáció.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elindult a világkiállítás jegyértékesítése

A világ tekintete szeptemberben Magyarországra összpontosul, ugyanis a vadászok, horgászok és természetszerető emberek számára megnyitja kapuit az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás. Számos egyedülálló program és látnivaló várja az érdeklődőket a HUNGEXPO területén, továbbá Hatvanban, Keszthelyen és Vásárosnaményban, a rendezvény kiemelt helyszínein.

Az idei év legszebb szőlőbirtokai

Tizedik éve hirdetik ki a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka díj győzteseit, a díjat a Bor és Piac szaklap 2012-ben alapította, amelynek díjkiosztója a napokban volt. Az idei kategóriagyőztesek pedig a Tringa Borpince, a Borbély Családi Pincészet, a Günzer Tamás Pincészete, illetve a Schieber Pincészet lettek.

Véget ért a jubileumi Coop Rally

Idén 15. alkalommal rendezték meg a Coop Rally-t, amely 8 állomáson keresztül Nyugat-Magyarországot járta körbe. A két napos rendezvényen a 250 versenyző 105 autóval tett meg több mint 800 kilométert, hogy megtekintsenek hat meghatározó, minőségi magyar termékeket gyártó és forgalmazó élelmiszeripari céget, valamint két Coop tagvállalatot

Átfogó szüreti mustfok ellenőrzés a szőlőtermesztők védelmében

A hatóságok 2021-ben, a szőlőszüret folyamán – a korábbi évekhez hasonlóan – ismét ellenőrzést végeznek a borászati üzemekben. Ennek alapvető célja a helyes szüreti gyakorlat kialakítása: az ellenőrök a szőlőfelvásárlások során a tisztességes piaci gyakorlatot vizsgálják - jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Kortárs költők és kortárs borok, szóról szóra, kortyról kortyra

Idén először indult útjára az 1 Bor 1 Vers kezdeményezés a VEB 2023 EKF támogatásával, melynek lényege, hogy a borokhoz választott kortárs versekkel együtt egy komplex élményt nyújtson, mondjuk egy őszi estén, amikor kicsit több idő van elmélyedni a kóstolásban és a gondolatokban.

Figyelem mustgáz! Milyen veszélyeket rejt a borospince?

Benne járunk a szőlő szüretben, folyik a must a présekből, telnek a pincék. A gondatlanság és figyelmetlenség miatt minden évben több baleset vagy haláleset következik be országszerte mustgázmérgezés következtében, pedig a tragédiák megfelelő elővigyázatossággal megelőzhetők lennének.

Miért háromszor olyan drága a zab alapú tejhelyettesítő, mint a tehéntej?

A tejtermelőket bosszantó, megválaszolhatatlan kérdésre a német agrarheute.com portál szerzője próbált mégis választ keresni.

Új korszak kezdődhet a magyar-orosz agrárkapcsolatokban

„Kiemelt célunk a magas hozzáadott értékű élelmiszeripari termékek és szaktudás exportálásának elősegítése” – szögezte le Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Nemzetközi Üzleti Fórum „Magyarország – Oroszország: alapvető trendek és exportlehetőségek” rendezvényén.

Szóra érdemesnek sem tartották az agráriumot a kancellárjelölti vitában

Németországban jövő héten parlamenti választások lesznek, és kiderül, ki lesz a következő kancellár a leköszönő Angela Merkel után. A három jelölt a minap már másodjára vitázott kamerák előtt, de az agrárium témája még csak szóba sem került, amit a gazdálkodók erősen sérelmeznek.

Koccintás baráti körben - 30 éves a Budapest Borfesztivál

Szeptember 23-26. között szülinapi borünnep a Budavári Palota teraszain. Éppen három évtizede nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Magyarország ikonikus borfesztiválja a Vörösmarty téren, az akkor még csak néhány száz kíváncsiskodó fővárosi előtt.