Back to top

Ukrajnából jön a legtöbb vendégmunkás

Két éve a három legnagyobb munkaerőküldő országból mintegy tizenegyezren érkeztek Magyarországra. Számuk szeptember végéig már megközelítette a harminckétezret.

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) adatgyűjtéséből – amelyet a Világgazdaság kérésére készített el – kiderült: 43 881 ukrán rendelkezik munkavállalási célú tartózkodási engedéllyel – írja a Világgazdaság. Az Európai Unión kívüli országokból Magyarországra érkező munkavállalók között ez a legmagasabb szám. A statisztika szerint a második legtöbb engedéllyel (6199) a szerbek rendelkeznek, míg a harmadik legtöbb dolgozót Kína adja, 2965-öt. Ázsia legnagyobb országát szinte alig lemaradva Vietnám (2778 fővel) követi, de szép számmal vannak jelen a magyar munkaerőpiacon indiai munkavállalók is (1806).

Az OIF január és szeptember között született pozitív döntéseit tartalmazó listát, amelyen a munkavállalás céljából benyújtott tartózkodásiengedély-kérelmek szerepelnek, szintén az ukránok vezetik 26 ezernél is több engedéllyel.

A második helyen itt is a szerbek állnak 3710 jóváhagyással, míg a harmadik helyre a vietnámiak kerültek 1413 hozzájárulással. A statisztikából kitűnik, hogy a küldő országok esetében a korábbi évekhez képest nem történt nagyobb változás.

A Magyarországra érkezett munkavállalók száma viszont 2017-hez képest drasztikusan nőtt:

amíg két éve a lista első három küldő országát figyelembe véve még összesen 11 464 munkavállalót regisztráltak harmadik országból, addig tavaly már ennek több mint a háromszorosát, 34 744-et. Ez idén szeptemberig 31 449-re csökkent.

A külföldi munkaerő bevonása a termelésbe több szempontból is előnyös. Egyrészt csökkenti a szezonálisan időről időre megugró túlmunkát, extra túlórákat, pluszműszakokat, és elősegíti, hogy a munkavállaló saját igényei szerint maga döntsön ezek vállalásáról. Másrészt biztosítja, hogy a hazai vállalatok képesek legyenek termelni, és ne kelljen a munkaerőhiány miatt átszervezni a kapacitásokat. „Könnyű belátni, hogy mindez már rövid és középtávon is rendkívül kedvezőtlen helyzetet teremtene” – hívta fel a figyelmet a Prohuman, az ország legnagyobb munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalata. Szerintük az utóbbi időben ugyan látható némi lassulás a munkaerőhiány tekintetében, de még mindig erős túlkereslet figyelhető meg a munkaerőpiacon.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

„A szakpolitika számára készítünk inputokat”

Király Gábor 2017 tavaszán kezdett el az Agrárgazdasági Kutató Intézet tudományos segéd­munkatársaként dolgozni, és az elmúlt évek szervezeti átalakításai során végül a Környezeti és Humán Erőforrások Kutatása Osztályon kötött ki, immár a NAIK-AKI keretrendszerében.

Klímaváltozás: lehet, hogy az elmúlt 10 év lesz az eddigi legmelegebb évtized

A tudósok szerint a 2010 és 2019 közötti időszak átlaghőmérséklete az eddig rögzített adatok alapján a legmagasabb, amit valaha mértek. Bár az idei évnek még nincs vége, jó eséllyel ez lesz az eddigi legmelegebb évtized.

Startup megoldások újítják meg a hazai mezőgazdaságot

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Design Terminal által életre hívott NAK TechLab inkubációs program célja, hogy a leginnovatívabb megoldások megtalálják helyüket a hazai agrárszektorban és élelmiszeriparban, ezáltal versenyképesebbé, fenntarthatóbbá és környezettudatosabbá téve az ágazatot.

Egy közösség, egy akarat

A kárpátaljai Makkosjánosiban tartották a Kárpát-medencei gazdák soron következő egyeztető fórumát, amelyen Muravidék, Drávaszög, Vajdaság, Partium, Bánság és Erdély mellett képviseltették magukat a magyarországi, és természetesen a kárpátaljai gazdaszervezetek is. A fő stratégiai kérdés továbbra is az, hogyan lehetünk sikeresek szerte a Kárpát-medencében, hangzott el a tanácskozáson.

Munkaerőmegtartási jó gyakorlat, testközelből

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága az élelmiszeripari tagság számára a „FEJLŐDJÜNK EGYÜTT!” programsorozat keretében kamarai finanszírozással 2019. november 19-én újabb gyárlátogatást szervezett az Eisberg Hungary Kft. gyáli üzemébe.

Év végi hajtás a cégeknél: kötelező kiadni a szabadnapokat?

Szűk egy hónappal a naptári év vége előtt egyre több cég kénytelen azzal szembesülni, hogy kisebb-nagyobb fennakadásokkal is járhat, ha a Munka törvénykönyvének (Mt.) megfelelve minden munkavállalójának kiadja az idén esedékes szabadságát. Ennek elmaradása akkor is jogszabálysértésnek számít, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akar szabadságra menni.

Durva élelmiszerdrágulás jöhet – a jegybankokat nem érdekli

Jelentősen drágulnak egyes alapélelmiszerek a feltörekvő országokban, miközben a globális élelmiszerár-index is két éve nem látott szintre emelkedett. A szegényebb vásárlók már érzik a bajt, de a jegybankok egyelőre nem tesznek semmit.

Kihaló falvak és falugondnoki szolgálat: küzdenek az elnéptelenedés ellen

A legtekintélyesebb belgrádi napilap, a Politika arról írt nemrég, hogy a 7 millió lelket számláló Szerbiában ma 4709 települést tartanak számon, de ha a jelenlegi népességcsökkenés tovább tart, akkor 15 éven belül a települések egynegyede, mintegy 1200 falu ki fog halni, nem lesz egyetlen lakójuk sem.

Nem lehet tovább trükközni: megállítják az ukrán csirkemellek áramlását

Az Európai Parlament hozzájárult az uniós-ukrán kereskedelmi megállapodás módosításához, amely bezárja a kiskaput az Unióba érkező, olcsó ukrán csirkemell importja előtt.

Munkaerőhiány: jól indult a START-program Egeraracsán, most viszont kevés az ember

„Nem hiszem, hogy túlzok ha azt mondom: Egeraracsán az elindulása óta igazi sikertörténet a mezőgazdasági START-program. Az előző évekhez képest sajnos megváltozott a helyzet – annyiban, hogy alig lehet munkára fogható embert találni. Remélhetőleg ez a probléma megoldódik, és folytatódhat a termelés. Piaci igény mindenesetre van rá.”