Back to top

A dobostorta bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe

A dobostorta bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe, míg a Magyar Értéktár négy tétellel bővült – mondta el Nagy István agrárminiszter a Hungarikum Bizottság keddi ülését követően, Budapesten.

A tárcavezető szerint napjainkban egyre jobban felértékelődik az értékmentés, ezért kiemelten fontos feladat a települési, megyei és nemzeti értékeink számbavétele, megőrzése és továbbörökítése a fiatal generációknak.

Nagy István ismertette, hogy

a Hungarikum Bizottság idei második ülésének döntése értelmében a jövőben a gyűjteményt gazdagítja a dobostorta is,

amelyet a magyar szakács- és cukrászművészetért sokat tevő, sokoldalú szakember és szakíró, Dobos C. József 134 évvel ezelőtt mutatott be először a nagyközönségnek, és kóstolói között ott volt Erzsébet királyné és I. Ferenc József is.

Fotó: Pelsőczy Csaba
A miniszter tájékoztatott, hogy a bizottság a mai döntésével a Magyar Értéktárba vette a jellegzetes dunántúli pásztorhangszert, a hosszifuruglát, a regölést, valamint a magyar cifraszűrt és a magyar betyárköltészetet is.

V. Németh Zsolt, a kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos a Magyar Értéktár új elemeit méltatva elmondta, hogy

a regölés, a hozzá kapcsolódó szokás és ének olyan kuriózum Európában, amely csak a Kárpát-medencei magyarságra jellemző, különleges termékenységvarázsló és köszöntő rítus.

A miniszteri biztos elmondta, hogy a hosszifurugla mind játéktechnikájában, hangsorában és morfológiai kiképzésében is egyedülálló sajátosságokat hordoz. Hozzátette: a magyar cifraszűr nemcsak egy reprezentatív magyar népi ruhadarab, hanem nemzeti szimbólumunk is, míg a magyar betyárköltészet közel 200 éves múltra tekint vissza és hozzájárult a magyar virtus eszmei tartalmának fennmaradásához.

A hétfői bővítéssel a Hungarikumok Gyűjteményében jelenleg 71 érték van, míg a Magyar Értéktárban található kiemelkedő nemzeti értékek száma 167-re emelkedett.

Forrás: 
AM sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Európa legnagyobb városi kertje napi 1000 kg terménnyel

Párizs közepén végre átadták a 14 ezer négyzetméretesre tervezett városi kert első szakaszát. A „tetőkert” 2022-re nyerheti el végleges méretét, melyben akár 1000 kilogramm zöldséget és gyümölcsöt is betakaríthatnak naponta.

70 millió forinttal támogatja az Agrárminisztérium a zöld civil szervezeteket

Évente mintegy 50 zöld civil szervezet kaphat támogatást az Agrárminisztérium Zöld Forrás pályázata keretében. A segítség célja a természeti értékek védelme, az erőforrások takarékos, hatékony és fenntartható használata, továbbá az emberi egészség környezeti feltételeinek javítása. Az agrártárca erre a feladatra idén is 70 millió forintot különít el, melyet pályázati úton ítél oda.

Tovább erősíti a tudatos vásárlói magatartást az Agrárminisztérium

A sertéshúsok esetében bevezetett jelölési előírás pozitív tapasztalatai alapján újabb termékkörökre terjesztette ki a származási ország egyértelmű jelölését az Agrárminisztérium - közölte Nagy István tárcavezető.

Ilyen a legújabb hungarikumunk, a tiszavirágzás

Az egy hónapja a hungarikum rangjára emelt tiszavirágzás évente csak néhány napig észlelhető, ám napjainkban a Földünk természeti kincseit bemutató világhírű sorozatokban is előkelő helye van.

Célegyenesben az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény végrehajtása

Megjelent az öntözéses gazdálkodásról szóló törvény végrehajtási rendelete, amely az öntözési szolgalom alapításának, az öntözési közösségek elismerésének és ellenőrzésének, valamint a környezeti körzeti tervek jóváhagyásának részletszabályait tartalmazza – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Az év sztárgyümölcse: az áfonya

Az utóbbi években a fogyasztók egyre jobban kedvelik az áfonyát. Nemcsak önmagában, hanem turmixokban, gyümölcsös desszertekben, müzliben vagy süteményekben is szívesen fogyasztják.

Levendulacsodák a tányéron, pohárban

Az egyik legsokoldalúbban felhasználható gyógy-, és fűszernövényünk a levendula. A levendula Dél-Európából származik, szárazság-, és meleg tűrő növény. A levendula gyógyító erejének felfedezése a kolostori gyógyászat időszakára vezethető vissza.

A bűnös fehérje, az NPGL - felelős lehet az elhízásért?

Japán tudósok felfedeztek egy olyan fehérjét, mely az agy jelátviteli folyamataiban vesz részt és hozzájárul a test zsírtárolásának növeléséhez - akár alacsony kalóriatartalmú étrend mellett is.

Fűszerkert látványosan: fűszerspirálban termesztve

A fűszernövények szépek is amellett, hogy a konyhában is hasznukat vesszük. Nagyon jól beilleszthetők ezért egy díszkertbe, így a kellemest ötvözzük a hasznossal.

Nem is olyan a ritka a szarvasgomba?

Egyre többen számolnak be arról, hogy a hazai erdőkben vargánya, őzláb vagy rókagomba után kutatva, különleges kincsre bukkannak. Mivel sokan életükben először látnak szarvasgombát, nem is mindig ismerik fel rögtön a fekete vagy fehér gumószerű gombákat.