Back to top

Növényházakkal védekeznének a Brexit ellen

A brit kertészeti ágazat megkezdte a fölkészülést az EU-ból való kilépés káros piaci hatásainak kivédésére, aminek egyik módja a növényház építések élénkítése lehet.

Londontól északkeletre, Norfolk és Suffolk megyében is épül egy-egy, összesen 29 hektáros növényházegyüttes. A két létesítményben évenként összesen 10 ezer tonna paradicsomot termelnek majd, ami 10-12 százalékkal növelheti a jelenlegi brit paradicsomtermelést.

Az Egyesült Királyságban ez a legjelentősebb üvegházépítési projekt, amely 120 millió fontba, azaz nagyjából 45,6 milliárd forintba kerül, és 360 állandó dolgozónak, illetve 120 idénymunkásnak ad munkát.

Az üvegházak az Anglian Water vízközmű-vállalat víztisztító üzemei mellé települtek, annak hulladék hőjével fűtik majd őket, így szén-dioxid-kibocsátásuk 75 százalékkal kevesebb, mint a hasonló európai növényházaké.

Az új brit üvegházak várhatóan 2020 őszén állnak termelésbe. Az említett nagyberuházások mellett több kisebb építkezés is elkezdődött Nagy-Britanniában, amelyek az ország zöldség-önellátásának növelését célozzák.

Forrás:

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet/hortoinfo.es/edp24.co.uk
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2019/43 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jelentősen bővül az ökológiai gazdálkodás területe Magyarországon

Világviszonylatban is jelentősnek számít az ökológiai gazdálkodásba vont terület nagyságának bővülése Magyarországon - közölte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) hétfőn az MTI-vel.

Magyarország lemaradt a drónok üzleti célú hasznosításában

Nemzetközi színtéren a pilóta nélküli repülőgépek üzleti és ipari alkalmazásában számos országban és szinte minden iparágban komoly fejlődés ment végbe az elmúlt évtizedben. A magyar drónökoszisztéma mindeközben visszafogott mértékben fejlődött, ami komoly lemaradást okozott – áll a PwC Magyarország elemzésében.

Az FMC bemutatja: új hatású rovarölő szer a kertészetben

A kertészetben nagyságrendekkel hatékonyabb termesztés folyik, mint szántóföldön, egy négyzetméteren 20-50, de növényházban 70-100 kilogramm termést is betakaríthatnak. Nagyon célzottan, hatékonyan kell megvédeni a növényeket a fertőzésektől, és lehetőség szerint javítani az erőnlétüket.

Zöldség-gyümölcs: az egyformák közt is válogat a vásárló

A világon megtermelt élelmiszer egyharmada hulladékként végzi. Az élelmiszerpazarlás nem csupán társadalmi, hanem környezetvédelmi gond is: amikor élelmiszer kerül a hulladékba, akkor a megtermeléséhez, szállításához és csomagolásához felhasznált összes energia és víz is veszendőbe megy. A termelőknek, kereskedőknek egyaránt érdeke a pazarlás mérséklése, és ezért egyre többet tesznek.

A termés negyedét kidobták a drótféreg miatt, ezt nem engedik meg maguknak még egyszer

Kétmillió euró közpénzzel támogatja Ausztria a kutatásokat, hogy ne fordulhasson elő még egyszer olyan mértékű drótféregkártétel a burgonyatermesztésben, mint 2018-ban – számolt be róla az AIZ agrárhír-ügynökség.

A brit vetőburgonya hányatott sorsa

A brexit miatt a skót, angol és walesi vetőburgonya-termesztők és -kereskedők továbbra sem tudnak exportálni az Európai Unióba, ami több millió font veszteséget okoz. Az EU ugyanis nem adta meg a harmadik ország státuszt a brit vetőburgonyára, mert az nem „igazodik dinamikusan” a termékre vonatkozó EU-s szabványokhoz.

Népszerű a török paprika

Törökország tavaly 35%-kal több paprikát szállított külföldre, annak ellenére, hogy 111 Európába érkező tételt kifogásoltak a határérték feletti rovarölőszer-maradvány miatt.

A legújabb tárolási módszerek

A koronavírus-járvány miatt fölértékelődött az élelmiszerbiztonság, aminek egyik fontos tényezője a megfelelő tárolás. Számos módszert dolgoztak ki a gyümölcsök minél hosszabb eltartására, a szabályozott légterű hűtőtárolás az 1950-es évek óta bevált gyakorlat.

Még a hollandokat is megelőzik: a legjobb finn termelők 200 kilónál is több uborkát szednek

Meglepetéssel olvasták a finn kígyóuborka-termesztők, hogy a FAO statisztikája szerint a kígyóuborkát termesztő országok termésátlag szerinti rangsorát Hollandia vezeti négyzetméterenként 68,38 kilogrammal. Finnországban ugyanis nem ritka az éves 200 kilogrammos hozam, így 2019-ben 93,8 kilogramm volt az országos termésátlag, tavaly pedig valószínűleg meghaladta a 100 kilogrammot.

Az első karbonsemleges paradicsom

Az Azura francia-marokkói vegyesvállalat közzétette fenntartható fejlődésről szóló jelentését. Ebben nem más szerepel, mint hogy a csoport egyebek közt szén-dioxid-semleges paradicsommal lép a piacra. Azt tervezik, hogy a vállalás népszerűsítésére erős kommunikációs kampányt indítanak. Márciustól a kereskedelembe kerülő összes terméken feltüntetik az erre utaló logót.