0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Fásítsuk az országot!

Jelképes faültetéssel párosult Kecskeméten, a Vasútkertben az a sajtótájékoztató, amelyen beszédet mondott Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár, valamint Falu György, a város alpolgármestere 2019. november 6-án. Az eseménnyel a rendezők fel akarják hívni a figyelmet a hazánkban zajló erdősítésre.

Megtudhattuk azt is, hogy úgy a kormány, mint az agrártárca, illetve az önkormányzatok milyen jelentős energiát fordítanak a ma már meglévő fák védelmére, a magyar erdők minőségi fenntartására. Teszik ezt mindazért, mert környezetünk állapotának fenntartása közös érdek, melyben meghatározó szerep jut a magyar erdőknek.

A most zajló fásítási program keretében Bács-Kiskun megyében 40 hektárnyi terület erdősül.

Idén egy olyan fásítási program kezdődött az Agrárminisztérium támogatásával, melyben önkormányzatok, magánszemélyek, állami szereplők egymással együttműködve tudják növelni Magyarországon a fával borított területek méretét. Mindez egy erre ösztönző támogatási és jogi környezetben valósulhat meg. Az erdőgazdálkodás szerepe a klímaváltozás elleni harcban egyre fontosabb. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a magyar erdők évente 4-5 millió tonna széndioxid egyenértéknek megfelelő üvegházhatású gázt kötnek meg.

A rendezvényen megtudhattuk azt is, hogy a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok mintegy 550 hektár új erdőt telepítenek saját területeiken.

A munka most november elején kezdődik, és egészen jövő év áprilisáig fog tartani. Fontos megemlíteni azt is, hogy a Vidékfejlesztési Program keretén belül 12 pályázati felhívással mintegy 106 milliárd forinttal segítik az erdőgazdálkodást, s ebből az összegből mintegy 40 milliárd forint kifejezetten erdősítési pályázat.

De nemcsak az állami, hanem a magán-erdőgazdálkodók is jelentős támogatásban részesülnek, így például az erdőt telepítők fafajtól függően 80-130 százalékkal több forrásra számíthatnak.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság