0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mesélő kopjafák

Ma már nem kell Székelyföldig utazni, hogy szép kopjafákat lássunk, hiszen a hajdani református és unitárius sírjelekből idővel nemzeti szimbólum vált. Itthon és határokon túl, a magyarság számára egyaránt megbecsült jelkép. Az, hogy ma újjászületőben van a kopjafaállítás hagyománya, és évszázadok tudása nem vész el, olyan alkotóknak is köszönhető, mint Ambrus Aladár.

A kalandos életű székely mesterember faggatni kezdte a titokzatos szépségű faragott tölgyoszlopokat, és a kopjafák „mesélni” kezdtek: szülőföldről, eltávozottak sorsáról, természetéről. Merthogy értő szemmel mindez leolvasható róluk. Ám az ő históriáik előtt érdemes megismerni Ambrus mester kacskaringós történtét, ami maga is olyan, akár egy mai népmese.A Gyergyócsomafalván cseperedett legényke 6 éves korától járta az erdőt-mezőt apjával, pásztorgyerekként. Szülei erőst tiltották az olvasástól, elverték, ha rajtakapták efféle „haszontalanságon” – így ő annál szenvedélyesebben falta az erdőbe titkon kicsempészett könyveket. Másik kedvtelése a faragás volt. Botot talált eleget, bicska mindig a keze ügyében, és ahogy mondja:

a székelység lelkében benne van az ornamentika, a környezetszépítésnek a vágya”.

Mikor elvégezte a nyolcadikat, a szülők kirakták a családi fészekből „kijártad az iskolát fiam, felnőtt vagy, azt csinálsz, amit akarsz” útravalóval. „Ennél jobbat nem is tehettek volna” – vallja, mert 14 évesen olyan önállóságra kényszerült, ami egész életében megtartotta. Székelyudvarhelyre ment szakiskolába, kitanulta a lakatosságot. 3 nap gyári gyakorlat, 3 nap iskola. Délutánonként meg a téglavetőbe járt, és pénzt keresett. Később is képezte magát, tanfolyamokat végzett, és mindig valami új dologba vágott.

Volt fémforgácsoló, minőségellenőr, vőfély és idegenvezető. Mindeközben megállás nélkül faragott.

Udvarhelyen amúgy is nagy kultusza van e mesterségnek. Egyszer házgyári raktáros barátja megkérte, faragjon keretet egy kazánhőmérőnek, hogy azt a falra lehessen akasztani. Aladár meglepődött, ilyennel még nem volt dolga. Addig a pásztorkodó botfaragásban kimerült a tudománya. De a szerszámokhoz nagyon értett, és olyat rittyentett magának, amivel a legjobban tudott dolgozni. Nekifogott, elkészítette a hőmérőt, aztán magának is egyet, ami még szebb lett.

„Na, akkor eléggé belegabalyodtam: a sikerélményben tobzódva mindent kifaragtam, ami utamba került.”

Jellegzetes szimbólumok

Legfelső eleme a fej, ami ha tulipánt – ritkábban liliomot – formáz, akkor nőre utal. Minden más motívum férfi jelkép. Gyakori a gömb, ami református vagy gazdag, teljes életet élt férfit mutat. A négyágú csillag, vagy buzogány jelentése: harcos jellem, kitüntetett katona. A csillagok általában vitézségre, bátorságra utalnak. A háromágú korona jó vezetőt, erős egyéniséget jelent, a kucsma pedig egyszerű, szegény embert, vagy földművest. A lángnyelv a nagy tudású férfi, lángelme szimbóluma. Ugyanígy, a női tulipánmotívum is árnyalódik. Bimbószerű, zárt virág: fiatal lány jelképe. Kinyílt virág: feleség. Kis csücskös virág bibével: gyermekes édesanya. Magvas tulipán: áldott állapotú nő. A következő szerkezeti elem a nyak: hossza utalhat az illető karakterére, „nyakasságára”. Lefelé haladva néhány további jellegzetes törzsmotívum. Székelykereszt: székelységére, magyarságára büszke ember. Nyolc-ágú csillag: családszerető, érett korú férfi vagy a család összetartója. Darázsfészek: a vitézséget szimbolizálja. Molnárgomb: szakmájában kiemelkedő. Jelölhetők a hátramaradt családtagok: a feleség nyílott tulipán, a leánygyerek tulipán, a fiúgyerek csillag. Legalulra kerül az életkor: az évtizedeket kis egységes „pihenők” vízszintes sora mutatja, az éveket függőleges rovátkák. Ezeken kívül számos más motívum és azok változatai használatosak.

Kopjafát pedig másik jó barátja kérésére kezdett faragni. Jött a fiú, hogy meghalt az édesapja, kopjafa kellene. Vitte a fát is, a megrajzolt tervet is. Aladár azt is szépre készítette. A kézműves technikán túl felkeltette érdeklődését a kopjafák mélyebb világa. Könyvtárakban kutatott szakirodalom után, kereste az öregeket, akik még tudtak mesélni erről, és járni kezdte a temetőket, hogy megtanulja, mit lehet leolvasni e sírjelekről. 1988-ban áttelepült családjával Magyarországra, beváltva kamaszkori fogadalmát, hogy az ő gyerekei bizony nem fognak az óvodában Ceaușescu-ódákat tanulni. „6 vésővel jöttem át, és nagy önbizalommal” – meséli. A semmiből segítettek új egzisztenciát teremteni az egyházi megbízások, sokat dolgozott Makovecz Imre „csupa-ív” tervei alapján. A templomok, parókiák, igényes csónakgerinces házak építése feladta a leckét a mesternek és székely legényekből toborzott építő csapatának, de az eredmény magáért beszélt. Elképesztő munkabírása így hatvanon túl is hajtja.

„Aki gyújtani akar, annak izzani kell! Én reggel 3-kor kelek és este 7-kor le kell lőni”

– mondja nevetve. Mikor pedig az egészsége kis híján ráment a tempóra, ismét új életet kezdett. Felszámolta vállalkozásait, és 2 intenzív év alatt elvégezte a webfejlesztő informatikus képzést. Máig élnek az oldalai, tele saját ötlettel, kreációkkal. „Mindig mindent élveztem, amit csináltam életemben, mert csak azt csinálom, ami érdekel. Ha már nem kihívás, lepasszolom. Nekem kell a szabadság.” A kopjafa viszont örök szerelemnek bizonyult. Áttelepülése évében végigjárta a Farkasréti temetőt, ahol akkor mindössze 12 kopjafát talált. Kiplakátolta a tudományát, és sorra kapta a megrendeléseket.

Mindmáig tanítja is a faragást rákospalotai műhelyében, iskolákban és a világhálón.

2009-ben könyvírásra adta a fejét, hogy kevés szöveggel, sok képpel minél több összegyűjtött információt adjon át. Újra feltérképezte a temetőt, ahol immár 400 fotót tudott készíteni fából készült sírjelekről. Nem mind kopja, voltak fejfák is, de az világosan látszott, hogy a szocreál műkő egyeduralma erősen megrendült.

„Régi idők öreg kopjafái alatt alussza álmát az én népem, mohos temetőkben, vadvirággal takart padmalyos sírokban, szép madárszó mellett.”

(Nyírő József)

A kopjafa hagyományosan keményfából, jobbára kocsánytalan tölgyoszlopból készül, és egységes szerkezetben, meghatározott, geometrikus motívumokkal faragják ki. Formája embert szimbolizál, és varázsa abban rejlik, hogy szavak nélkül képes bemutatni az eltávozottat. Díszítései tehát őt jellemzik, sosem öncélú cifrázatok.

Ambrus Aladár, bár bevallottan nem néprajzos, maga is tapasztalta, hogy vidékenként vannak eltérések. „Rájöttem, ez nem olyan kötött rendszer, mint az ábécé. Mégis igyekeztem logikus rendbe rakni az összegyűjtött motívumokat. És van néhány olyan is, amit én tettem közkinccsé” – mondja. Legfőképpen mégis gyakorlati segítséget szeretne adni, hogy minél többen használják a kezüket, bátran fogjanak neki a faragásnak.

„A monitoron felnőtt, stresszes fiatalok nem is tudják, milyen öröm és sikerélmény a kézműves alkotás. Ez egy terápia, egy csoda!”

És, hogy tényleg sikerélmény legyen, tanítványai kérésére hiánypótló, egyedi célszerszámokat fejlesztett ki. El is készítette őket speciális minőségű német acélból, bonyolult, többlépcsős folyamattal. Ma már exportképes, százezer darabos faragókészlet sorakozik műhelyfiókjaiban. Ahogy a fészerben is két évtizede szárad az a remek tölgyanyag, amiből egy vagonnyi visszamaradt a szokolyai fatelep francia szállítmányából. A mester akkor lecsapott rá, és azóta is abból dolgozik. „Mint az acél, úgy peng, mikor faragom”. Székelyföldről is gyűjt fát. Vett Gyergyóban egy kaszálót fenyvessel, a nyarakat ott tölti a család. Leparkolnak a lakóbusszal a zúgó patakparton, és élvezik a természet hangjait.

„De tudja, miért vagyok én a leggazdagabb ember a világon? Mert négy fiam van. És közülük Hunor csodálatos tehetséggel viszi tovább a munkáimat”

– mondja büszkén.

Forrás: A Mi Erdőnk