Back to top

Ufóméretű drón Hannoverben

Sci-fibe illő méretű drónnal készül a John Deere a hannoveri Agritechnica kiállításra. A 9,2 méter átmérőjű repülő szerkezetet a dróntaxik fejlesztésében úttörő Volocopter céggel közösen tervezték, és egyedülálló újítás a mezőgazdaságban, ahol eddig még csak lényegesen kisebb drónokkal jelentek meg a gyártók. Számos feladatra lesz alkalmas, egyelőre a permetezéshez való kiegészítőkkel szerelték fel.

A világ mezőgép-iparának csúcsa vonul fel november 10–16. között Hannoverben, a kétévente rendezett Aritechnica kiállításon. A John Deere is rengeteg „klasszikus” újdonsággal készül, az egyik legnagyobb durranása azonban vélhetően a Future Technology Zone szektorban bemutatandó VoloDrone lesz. Bár a logisztika, sőt a személyszállítás területén is mind intenzívebben foglalkoznak a nagy teherbírású drónok fejlesztésével, az agráriumban egyelőre még nem jelent meg ez a kategória, átütő újdonság tehát a kiállításra szánt prototípus.

Fotó: John Deere

Ahogy a sajtóközleményben olvasható, a fejlesztéshez összeadták erőforrásaikat és tapasztalatukat a két szakterület óriásai: a John Deere-nél mindent tudnak az agrárium drónokkal kapcsolatos igényeiről, a Volocopter pedig a légitaxi-technológia témájában van mindenki másnál jobban otthon. Mindkét cég hatalmas potenciált lát a nagy teherbírású drónok mezőgazdasági alkalmazásában.

A VoloDrone-nak már a megjelenése is tekintélyes, átmérője 9,2 méter, és 18 rotor emeli a magasba.

Elektromos meghajtású, lítium-ion akkumulátora egy feltöltéssel 30 percnyi repülést bír. Röptethető távirányítással, vagy automata üzemmódban, előre beprogramozott útvonalon.

A 200 kilogrammos teherbírás példátlan a mezőgazdasági célra fejlesztett drónok között. Szabvány csatlakozópontjaira számos eszközt lehet majd egyszerűen felszerelni, a prototípuson két permetlétartály, egy szivattyú és egy permetezőkeret kapott helyet. Az alacsony repülési magasságnak köszönhetően egyedülállóan nagy területteljesítményre képes, egy óra alatt 6 hektárt tud lepermetezni.

A helikopterek fenntartható, hatékony és kimondottan gazdaságos alternatívájának szánják a gyártók.

Üzemi tesztelése a következő szezonban folytatódik.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/John Deere

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb kiállítóval, de megrendezik Debrecenben a Farmer Expót

Kevesebb kiállítóval és kisebb épített vásárterülettel, de megrendezik augusztus 18-21. között a Farmer Expót Debrecenben, az egyetem Böszörményi úti campusán - közölte Vaszkó László vásárigazgató hétfőn az MTI-vel.

Jubiláló burgonyakombájn-konstrukció

Gabonakombájnjai és szecskázói után 1969-ben dobta piacra első önjáró burgonyabetakarító gépét a Grimme Landtechnik. A vállalat innovációja előtt csak vontatott betakarítót használtak a burgonyatechnológiákban.

GrootGroenPlus faiskolai vásár - Csak online regisztrációval

Szeptember 30. és október 2. között a hollandiai Zundertben rendezik meg a GrootGroenPlus faiskolai vásárt, immár harmincadik alkalommal. Az új koronavírussal kapcsolatos szabályok és rendeletek értelmében a vásáron csak online regisztrációt követően lehet részt venni.

Elképesztő összegek röpködtek a mezőgépeket is kínáló árverésen

Egy neves brit aukciósház a járványhelyzet miatt online árverések szervezéséhez folyamodott, s milyen jól tette! Az első ilyen alkalmon csak úgy röpködtek a rekordösszegek: a legmagasabb áron egy Mercedes-Benz traktor kelt el, megelőzve egy Bentley-t.

Kipróbált gépek a szőlészetekbe

A gépbemutatók megritkulása közepette üde színfolt volt a július 24-én Balatonlelle-Rádpusztán, a Rád-Vin Kft. területén tartott Vititech 2020 gyakorlati szőlészeti gépbemutató. A tavaly indult Vititech-et a KITE Zrt. is nagyszerű kezdeményezésnek tartotta, így örömmel csatlakoztak hozzá. Bíznak benne, hogy a szervezőknek sikerült hagyományt teremteniük.

Lesz Bábolnai Gazdanapok!

Az elmúlt időszakban, teljesen egyértelmű és érthető okokból, sok kétség merült fel azzal kapcsolatban, hogy mi lesz idén a Dunántúl legnagyobb agrár-szakkiállításának sorsa.

Történelmi pillanat: útjára indul a régió legnagyobb agráregyeteme

A hazai agrárfelsőoktatás mérföldkőhöz érkezett, hiszen négy agrár-felsőoktatási intézmény integrációjával létrejön az új Szent István Egyetem.

Terméskilátások Németországban

A Német Parasztszövetség (DBV) adatai szerint spárgából 30 százalékkal kevesebbet takarítanak be az idén a megszokottnál Németországba, illetve, az előrejelzés szerint 43 millió tonna gabona terem a szövetségi köztársaságban, ami 4 százalékkal elmarad mind a 2015–2019 közötti ötéves átlagtól

174 mezőgazdasági munkás fertőződött meg koronavírussal

A bajorországi Mammingban előbb hét, majd további 167 ember koronavírus tesztje lett pozitív. Egy német mezőgazdasági cég mind a 480 dolgozóját, köztük a cég vezetőit is karantén alá helyezték.

Németországi Vágóhidak - tilalom a jobb munkafeltételekért

A koronavírus egyes németországi vágóhidak dolgozói körében tapasztalt megjelenése és elterjedése nyomán Hubertus Heil (SPD) szövetségi szociális és munkaügyi miniszter a jövő évtől kezdődően meg akarja tiltani a húsiparban vállalkozási szerződések alapján és kölcsönzött munkaerőként történő foglalkoztatást.