Back to top

Ufóméretű drón Hannoverben

Sci-fibe illő méretű drónnal készül a John Deere a hannoveri Agritechnica kiállításra. A 9,2 méter átmérőjű repülő szerkezetet a dróntaxik fejlesztésében úttörő Volocopter céggel közösen tervezték, és egyedülálló újítás a mezőgazdaságban, ahol eddig még csak lényegesen kisebb drónokkal jelentek meg a gyártók. Számos feladatra lesz alkalmas, egyelőre a permetezéshez való kiegészítőkkel szerelték fel.

A világ mezőgép-iparának csúcsa vonul fel november 10–16. között Hannoverben, a kétévente rendezett Aritechnica kiállításon. A John Deere is rengeteg „klasszikus” újdonsággal készül, az egyik legnagyobb durranása azonban vélhetően a Future Technology Zone szektorban bemutatandó VoloDrone lesz. Bár a logisztika, sőt a személyszállítás területén is mind intenzívebben foglalkoznak a nagy teherbírású drónok fejlesztésével, az agráriumban egyelőre még nem jelent meg ez a kategória, átütő újdonság tehát a kiállításra szánt prototípus.

Fotó: John Deere

Ahogy a sajtóközleményben olvasható, a fejlesztéshez összeadták erőforrásaikat és tapasztalatukat a két szakterület óriásai: a John Deere-nél mindent tudnak az agrárium drónokkal kapcsolatos igényeiről, a Volocopter pedig a légitaxi-technológia témájában van mindenki másnál jobban otthon. Mindkét cég hatalmas potenciált lát a nagy teherbírású drónok mezőgazdasági alkalmazásában.

A VoloDrone-nak már a megjelenése is tekintélyes, átmérője 9,2 méter, és 18 rotor emeli a magasba.

Elektromos meghajtású, lítium-ion akkumulátora egy feltöltéssel 30 percnyi repülést bír. Röptethető távirányítással, vagy automata üzemmódban, előre beprogramozott útvonalon.

A 200 kilogrammos teherbírás példátlan a mezőgazdasági célra fejlesztett drónok között. Szabvány csatlakozópontjaira számos eszközt lehet majd egyszerűen felszerelni, a prototípuson két permetlétartály, egy szivattyú és egy permetezőkeret kapott helyet. Az alacsony repülési magasságnak köszönhetően egyedülállóan nagy területteljesítményre képes, egy óra alatt 6 hektárt tud lepermetezni.

A helikopterek fenntartható, hatékony és kimondottan gazdaságos alternatívájának szánják a gyártók.

Üzemi tesztelése a következő szezonban folytatódik.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/John Deere

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az oregánó illóolaja csökkenti az antibiotikumok elleni rezisztenciát

Kutatók kimutatták, hogy a negyedik generációs cefalosporinokra rezisztens E. coli baktériumok szintje jelentős mértékben csökkenthető a borjak takarmányába kevert oregánóból származó illóolajjal.

Kell a kávé, de mennyi a nem túl sok?

Nehezen kelünk fel? Koncentrálni kellene a munkára, de nem megy? Összecsapnak a fejünk felett a hullámok? Mit is csinálunk ilyenkor? Leülünk, iszunk egy kávét és minden kiegyenesedik… De azt azért már mindannyian tudjuk, hogy a kávé nem a legjobb barátunk. Lehet, hogy felébreszt és egészséges, ha megfelelő mértékben fogyasztjuk, de sok egészségügyi problémát is okozhat, ha sokat iszunk belőle.

Együttműködés a gázüzemű járművek fejlesztésében

A Fiat csoporthoz tartozó CNH Industrial – amelynek részei a Case IH, a New Holland, a Steyr traktorgyárak, az Iveco busz- és haszongépjármű-gyártás, valamint az FPT motorgyár is –, felgyorsította a gázüzemű járművek kutatását és fejlesztését.

A mezőgazdasági gépgyártás és a mezőgéppiac jelentős gazdasági erő

Az Agrárminisztérium pályázati úton támogatja, valamint lízing és beruházási hitel kamattámogatási konstrukcióval is segíti a mezőgazdasági gépesítettség fejlődését – hangzott el Feldman Zsolt köszöntőjében a Mezőgazdasági gépgyártás- és forgalmazás tematikus napon.

Szerkivonások, szigorodó szabályozás - mi lesz idén a sikeres növényvédelem alapja?

Az utóbbi években a növényvédelmet a szerkivonások határozzák meg, a sikeres védekezéshez kreativitásra van szükség, hangzott el Szadán, a BASF, a UPL, a Sharda, valamint a Yara évnyitó tanácskozásán. Régóta hangsúlyozzák a szakemberek, hogy a termőhelyhez igazodva kell fajtát választani, talajmunkát végezni, technológiát alakítani, de most mindennél nagyobb szükség van erre.

Szecskaporszívó biomassza összegyűjtéshez

A GYRAX egy mozgó padlós utánfutót fejlesztett ki, amelyet opcionálisan felszerelnek egy „porszívóval” is.

Kémiai anyaggal bevont hungarocellt „ropogtatnak", minden baj nélkül

A közönséges lisztbogár lárváját világszerte hasznosítják élelemként emberek és állatok számára egyaránt. Az elmúlt évek kutatásai azonban azt sugallják, hogy további lenyűgöző képességekkel rendelkeznek: képesek elfogyasztani a kémiai anyagokkal kezelt hungarocellt.

Nincs idejük termeszteni, annyi egyebet várnak el tőlük

Dinamikusan növekszik a szabadföldi zöldségek termőfelülete Németországban, az idei évben viszont a klasszikus termesztéstechnológiai kérdéseket háttérbe fogják szorítani az egyebek, a gazdáknak elsősorban a társadalom és a politika támasztotta kihívásokkal kell megküzdeniük.

Gyorsan isszuk és veszélyes

A kávéban és az energiaitalokban az a közös, hogy koffeint tartalmaznak, minden másban viszont különböznek. Az egyik egészségesnek mondott ital, a másikat viszont kifejezetten károsnak tartják.

Big Data a mezőgazdaságban - mire használható és milyen veszélyeket rejt

A big data kifejezést egyre többen használják, de talán kevesebben ismerik vagy értik igazán. Egy biztos: a vállalatok számára lassan kikerülhetetlen fogalommá válik, hiszen az adatok megfelelő elemzése igazi versenyelőnyhöz juttathatja őket.