Back to top

Felkészülés a klímaváltozásra a szőlőtermesztésben

A 2016 decemberében a HNT által elfogadott ágazati stratégia alapvető célkitűzésként fogalmazta meg a szőlőtermesztés biológiai alapjainak fejlesztését és megőrzését. Bár a génmegőrzés és a genetikai alapok fejlesztése alapvetően állami feladat lenne, a rendszerváltozás óta eltelt időszakban a borszőlő-kutatások személyi és tárgyi feltételei folyamatosan szűkülnek.

Az ágazat nemzetgazdaságon belüli súlyának visszaesése következtében a területen felhasznált szűkös állami források alapvetően a gazdaságilag jól teljesítő kultúrák genetikai fejlesztésére szorítkoznak (pl. szántóföldi kultúrák). A kutató szakemberek és a termelők visszajelzései alapján ugyanakkor erősíteni kell a szaporítóanyag-előállítás növény-egészségügyi ellenőrzését mind az alany- és a törzsültetvényekben, mind az oltványtermesztőknél. Ennek az állami ellenőrzési feladatnak a korábbi színvonalra emelése a kiinduló feltétele minden további lépésnek, hiszen a szakmaközi intézkedés csak erre a szakmai minimumra alapozva vezethető be.

A szőlőtermesztők számára nagy kihívás az éghajlatváltozás. A 2018-as, minden időknél koraibb évjáratot sokkal inkább tekinthetjük egy tendencia kezdetének, mint egyedi hatásnak.

Az éghajlatváltozás következtében a csapadékeloszlás rendkívül szélsőségessé válik, gyakoriak és időben elhúzódnak a hőségperiódusok, az aszály kísérőjelenségei egyre gyakrabban jelennek meg, a szőlőbogyókon gyakran napégések láthatók.

Akár ágazati hozzájárulás is jöhet
Akár ágazati hozzájárulás is jöhet

A szőlők érési folyamataira is hatást gyakorol az éghajlatváltozás. Több hagyományos magyar fajta esetében megfigyelhető a savtartalom hirtelen csökkenése, a szőlők aromaprofiljának változása, adott esetben a szőlő cukortartalmának megemelkedése. Kihívást jelent továbbá, hogy a szőlőt a szokásosnál melegebb időjárásban kell szüretelni, így borászati oldalról annak kezelése is változó módszereket igényel.

A klímaváltozás hatására korábban ismeretlen kórokozók, kártevők és a betegségeket terjesztő vektorok jelennek meg a szőlőkultúrában.

A fogyasztói csoportok nyomására az Európai Unió egyre több növényvédőszer-hatóanyag felhasználását tiltja meg, illetve szigorodó és drága vizsgálatokhoz köti a korábban használt hatóanyagok felhasználhatóságának további engedélyezését. Ennek emblematikus példája volt az a 2018-as eljárás, melyben a réz hatóanyag felhasználhatóságát csak politikai alkuval sikerült megtartani, de a korábbinál sokkal szigorúbb határértékekkel. Továbbá érzékelhető nyomás nehezedik az ágazatra a fogyasztók felől a termesztés ökológiai lábnyomának csökkentésére.

A KAP-reform kiemelt célja a környezetbarát termesztési módszerek előmozdítása valamennyi ágazatban, így a szőlőtermesztésben is.

Éghajlatváltozási faktorból

meghatározható termesztés-

technológiai elvárások:

✔ szárazságtűrés;

✔ alacsonyabb cukortartalom-képzés;

✔ kisebb mértékű savcsökkenés;

✔ kimagasló aromaprofil.

Fogyasztói elvárások faktorból

meghatározható termesztés-

technológiai elvárások:

✔ magas minőségű borok előállítására alkalmas, gombabetegségekkel szem­ben toleráns fajták;

✔ fitoplazmás megbetegedésre kevésbé hajlamos fajták;

✔ magasabb szintű ellenálló képesség kártevőkkel szemben.

Gépesítés faktorból meghatározható termesztéstechnológiai elvárások:

✔ alkalmas művelésmód, vékony lomb­fal;

✔ megfelelő hajtásszerkezet, vesszőzet;

✔ közepes/alacsony növekedési erély;

✔ gépi műveletekből adódó mechanikai behatásokat követő jó regenerálódó képesség.

A munkaerőhiány következtében az ágazatnak olyan termesztési módszere­ket kell meghonosítania, amelyekkel csök­­kenthető a szőlőtermesztés élőmunkaerő-igénye. Beszédes szám, hogy míg Magyarországon egy hektár borszőlő élőmunkaerő-igénye minimum 500 óra, addig a déli féltekén kevesebb, mint 200 óra.

Ezek a számok egyértelműen csak a gépesítési színvonal növelésével érhetők el.

A gépesítés ugyanakkor a termesztett fajták oldaláról is új elvárást támaszt, hiszen a mechanikai behatásokra az egyes fajták és klónok eltérően reagálnak.

A szakmai program kiindulópontját az jelenti, hogy az államnak biztosítania kell a szaporítóanyag-termelésnek a magas szintű szaporítás-felügyeleti kontrollt. Enélkül elképzelhetetlen bármilyen szakmaközi intézkedés bevezetése. Amennyiben kontroll nélkül kerülne bevezetésre, úgy csak a meglévő színvonalú – olykor súlyos növény-egészségügyi és minőségi problémákkal küzdő – szaporítóanyag-termelési színvonal konzerválódik.

A HNT csak abban az esetben tartja lehetségesnek a szakmaközi intézkedés bevezetését a biológiai alapok területén, amennyiben a szaporítóanyag-termelés állami felügyeleti rendszerének működéséhez a szükséges szabályozás- és intézményrendszer, valamint humán és pénzügyi források biztosítottak. Szükséges továbbá a fajtahasználati díj rendszerének felülvizsgálata.

Az ágazat jelenlegi teherbírása miatt kizárólag célzott, szakmai iránymutatások és ellenőrzés mellett végzett kutatásokat szabad támogatni.

Ezek irányát a piaci tendenciák, a társadalmi elvárások, valamint a borvidéki eredetvédelmi fejlesztési tervek ismeretében a szakmának kell meghatároznia és társfinanszíroznia. A tagolt fenntartói struktúrából adódó eltérő helyi érdekektől mentes programok kitűzése a cél, melyben az országos kutatóhelyeket és az arra alkalmas termelőüzemeket hálózatban foglalkoztatják.

Számos jól kialakult nyugat-európai példát látunk, ezek szellemiségét célszerű lenne átvenni
Számos jól kialakult nyugat-európai példát látunk, ezek szellemiségét célszerű lenne átvenni
Magyarországon átlagosan 1700–2000 hektár szőlőt telepítenek. A fizetendő díjat letelepített tövenként kellene meghatározni, és az összeget a hegybíró szedné be, amikor az ültetvényt rögzíti a HEGYIR rendszerben, függetlenül attól, hogy milyen szaporítóanyagot (magyar, külföldi, oltvány, dugvány) használt fel a termelő.

A szakmaközi hozzájárulás mértékéről határozatban rendelkezne a hegybíró, így annak meg nem fizetése esetén a NAV végrehajtása lenne eszközölhető.

Ennek beszedése bonyolultabb rendszert igényel, a hozzájárulás nagysága pedig nagyban függ a telepítések ütemétől. Ugyanakkor feltételezhető, hogy a szerkezetátalakítási/telepítési támogatás ismeretében a termelők befizetési hajlandósága nagyobb lesz, mintha minden évben minden termelőnek kellene ilyen járulékot fizetnie.

Az önrész eredményeként – a szakmaközi szervezet koordinációja mellett – lehetőséget kell nyújtani az EU kutatási programjaiba való csatlakozásra annak érdekében, hogy a szőlőtermesztési innováció felgyorsuljon Magyarországon.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj egy része átcsatornázható lenne
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj egy része átcsatornázható lenne
A beszedett összeg fejében az ágazat folyamatos szakmai kontrollt tud gyakorolni az ágazati kutatásokra.

A termelők számára tehát a HNT jelentené a szakmai garanciát, hogy a befizetett összegből a tagok hosszú távú érdekeit szolgáló kutatások valósuljanak meg.

A fajtaoltalmon keresztül a szakmaközi szervezet tagjai 50 százalékos kedvezményt kapnának a jövőben a program eredményeként nyilvántartásba vett kló­­nok és fajták fajtahasználati díjából. Az alulfinanszírozott ágazati kutatóállomások számára pedig valódi és könnyen hozzáférhető forrást jelenthet a kutatások elvégzéséhez.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2019/45 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az aszálykárt is túl kellene élni

A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének információi szerint is jelentős károkat okoz az aszály a szántóföldi növénytermesztőknek. Máhr Andrással, a MOSZ főtitkárhelyettesével és Csősz Tiborral, a MOSZ tanácsosával arról beszélgettünk, milyen károk keletkeztek és mivel kell szembenézniük a termelőknek.

A hideg elviszi a banántermés nagy részét

Az ecuadori banántermelők komoly kihívásokkal küzdenek, mivel az ottani hideg időjárás miatt mintegy negyedével kevesebb banán termett, néhány ültetvény pedig növény-­egészségügyi karantén alatt áll.

Miben különbözik a városi denevér a vidéki denevértől?

Egyes denevérfajok nagyobb valószínűséggel fordulnak elő városokban, mint vidéken. Egy tudományos csoport most azt vizsgálta, hogy mely tulajdonságok jellemzőek a városi, illetve a vidéki denevérekre.

Ne dobja el a banánhéjat, készítsen belőle sütit!

A banánhéjnak nem feltétlenül a szemetesben vagy a komposztban van a helye. Egyre többször kerülnek az emberek tányárjéra. A "pulled peel" szendvicsekben például a sertéshúst helyettesítik vele, de egyébiránt a "bacon"-t is pótolhatjuk ezzel.

Különös rostforrás

A karácsonyfát feldíszítjük, aztán lecsupaszítjuk..... majd megesszük. Nem, nem félreírás, úgy tűnik, mostantól valóban étel is készülhet a karácsonyfából. A nordmann fenyőből kinyert rostok hasznosításával készült fenyőkeksz csak egy, a sok újszerű és értékes lehetőség közül, amellyel a karácsonyfa újrahasznosítható az ünnepek után- állítja egy dán kutatónő, aki projektjével a közelmúltban rangos díjat is nyert.

Az alkohol gyógyszer... (...is lehet)

Jó mentség is lehet egy kis tivornya után, hogy az alkohol gyógyít(hat) is. Az alkoholnak számos élettani hatása van, ám leggyakrabban a negatívakról esik szó. Az alkohol előnyös élettani hatásait régóta alkalmazták a gyógyászatban. Gondoljunk csak a külsőleg, bőrfelületen hasznos fertőtlenítő hatására, de ugyanez érvényesülhet torok öblögetőként alkalmazva.

Az Északi-sarkvidék négyszer gyorsabban melegszik, mint a Föld többi része

Az Északi-sarkvidék az elmúlt 40 évben közel négyszer gyorsabban melegedett, mint a bolygó többi része - derül ki a nemrég közzétett kutatásból, amely szerint az éghajlati modellek alábecsülik a sarkvidéki felmelegedés mértékét.

Újabb veszélyes kullancsfaj verhet tábor hazánkban a klímaváltozás miatt

A Hyalomma kullancs tőlünk délebbre, a Földközi-tenger mentén, Afrikában és Ázsia déli részén őshonos. Egyedei a madarakon élősködve vándorolnak el Európa északabbra fekvő területeire. Magyarországon már két vérszívót azonosítottak Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megyékben, terjedéséről civil kullancsfigyelők jelentése adhat támpontot.

Fantasztikus új felfedezés segítheti a növényeket az aszály elviselésében

Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) és a James Cook Egyetem (JCU) olyan finom természetes mechanizmust fedeztek fel, mellyel csökkenthető a növények vízvesztése, miközben a szén-dioxid felvétel változatlan marad – ez különösen fontos a fotoszintézishez, ami meghatározza a növekedést és a terméshozamot is.

Az erdő a jövőnk záloga

Mi a kapcsolat az ombudsman és az erdőgazdálkodás között? Az Országgyűlés által hat évre választott közjogi tisztségviselő felügyeli, hogy ne sérülhessenek az emberek alkotmányos jogai. Munkájának szerves része a jövő nemzedékeinek védelme is. Ez utóbbi nem képzelhető el a fenntarthatóságra törekvés nélkül, aminek tudvalevően az erdőgazdálkodók az élharcosai.