Felkészülés a klímaváltozásra a szőlőtermesztésben

Az ágazat nemzetgazdaságon belüli súlyának visszaesése következtében a területen felhasznált szűkös állami források alapvetően a gazdaságilag jól teljesítő kultúrák genetikai fejlesztésére szorítkoznak (pl. szántóföldi kultúrák). A kutató szakemberek és a termelők visszajelzései alapján ugyanakkor erősíteni kell a szaporítóanyag-előállítás növény-egészségügyi ellenőrzését mind az alany- és a törzsültetvényekben, mind az oltványtermesztőknél. Ennek az állami ellenőrzési feladatnak a korábbi színvonalra emelése a kiinduló feltétele minden további lépésnek, hiszen a szakmaközi intézkedés csak erre a szakmai minimumra alapozva vezethető be.

A szőlőtermesztők számára nagy kihívás az éghajlatváltozás. A 2018-as, minden időknél koraibb évjáratot sokkal inkább tekinthetjük egy tendencia kezdetének, mint egyedi hatásnak.

A szőlők érési folyamataira is hatást gyakorol az éghajlatváltozás. Több hagyományos magyar fajta esetében megfigyelhető a savtartalom hirtelen csökkenése, a szőlők aromaprofiljának változása, adott esetben a szőlő cukortartalmának megemelkedése. Kihívást jelent továbbá, hogy a szőlőt a szokásosnál melegebb időjárásban kell szüretelni, így borászati oldalról annak kezelése is változó módszereket igényel.

A fogyasztói csoportok nyomására az Európai Unió egyre több növényvédőszer-hatóanyag felhasználását tiltja meg, illetve szigorodó és drága vizsgálatokhoz köti a korábban használt hatóanyagok felhasználhatóságának további engedélyezését. Ennek emblematikus példája volt az a 2018-as eljárás, melyben a réz hatóanyag felhasználhatóságát csak politikai alkuval sikerült megtartani, de a korábbinál sokkal szigorúbb határértékekkel. Továbbá érzékelhető nyomás nehezedik az ágazatra a fogyasztók felől a termesztés ökológiai lábnyomának csökkentésére.

Éghajlatváltozási faktorból meghatározható termesztés- technológiai elvárások: ✔ szárazságtűrés; ✔ alacsonyabb cukortartalom-képzés; ✔ kisebb mértékű savcsökkenés; ✔ kimagasló aromaprofil. Fogyasztói elvárások faktorból meghatározható termesztés- technológiai elvárások: ✔ magas minőségű borok előállítására alkalmas, gombabetegségekkel szem­ben toleráns fajták; ✔ fitoplazmás megbetegedésre kevésbé hajlamos fajták; ✔ magasabb szintű ellenálló képesség kártevőkkel szemben. Gépesítés faktorból meghatározható termesztéstechnológiai elvárások: ✔ alkalmas művelésmód, vékony lomb­fal; ✔ megfelelő hajtásszerkezet, vesszőzet; ✔ közepes/alacsony növekedési erély; ✔ gépi műveletekből adódó mechanikai behatásokat követő jó regenerálódó képesség.

A munkaerőhiány következtében az ágazatnak olyan termesztési módszere­ket kell meghonosítania, amelyekkel csök­­kenthető a szőlőtermesztés élőmunkaerő-igénye. Beszédes szám, hogy míg Magyarországon egy hektár borszőlő élőmunkaerő-igénye minimum 500 óra, addig a déli féltekén kevesebb, mint 200 óra.

Ezek a számok egyértelműen csak a gépesítési színvonal növelésével érhetők el.

A szakmai program kiindulópontját az jelenti, hogy az államnak biztosítania kell a szaporítóanyag-termelésnek a magas szintű szaporítás-felügyeleti kontrollt. Enélkül elképzelhetetlen bármilyen szakmaközi intézkedés bevezetése. Amennyiben kontroll nélkül kerülne bevezetésre, úgy csak a meglévő színvonalú – olykor súlyos növény-egészségügyi és minőségi problémákkal küzdő – szaporítóanyag-termelési színvonal konzerválódik.

A HNT csak abban az esetben tartja lehetségesnek a szakmaközi intézkedés bevezetését a biológiai alapok területén, amennyiben a szaporítóanyag-termelés állami felügyeleti rendszerének működéséhez a szükséges szabályozás- és intézményrendszer, valamint humán és pénzügyi források biztosítottak. Szükséges továbbá a fajtahasználati díj rendszerének felülvizsgálata.

Ezek irányát a piaci tendenciák, a társadalmi elvárások, valamint a borvidéki eredetvédelmi fejlesztési tervek ismeretében a szakmának kell meghatároznia és társfinanszíroznia. A tagolt fenntartói struktúrából adódó eltérő helyi érdekektől mentes programok kitűzése a cél, melyben az országos kutatóhelyeket és az arra alkalmas termelőüzemeket hálózatban foglalkoztatják.

Magyarországon átlagosan 1700–2000 hektár szőlőt telepítenek. A fizetendő díjat letelepített tövenként kellene meghatározni, és az összeget a hegybíró szedné be, amikor az ültetvényt rögzíti a HEGYIR rendszerben, függetlenül attól, hogy milyen szaporítóanyagot (magyar, külföldi, oltvány, dugvány) használt fel a termelő.

Ennek beszedése bonyolultabb rendszert igényel, a hozzájárulás nagysága pedig nagyban függ a telepítések ütemétől. Ugyanakkor feltételezhető, hogy a szerkezetátalakítási/telepítési támogatás ismeretében a termelők befizetési hajlandósága nagyobb lesz, mintha minden évben minden termelőnek kellene ilyen járulékot fizetnie.

Az önrész eredményeként – a szakmaközi szervezet koordinációja mellett – lehetőséget kell nyújtani az EU kutatási programjaiba való csatlakozásra annak érdekében, hogy a szőlőtermesztési innováció felgyorsuljon Magyarországon.

A beszedett összeg fejében az ágazat folyamatos szakmai kontrollt tud gyakorolni az ágazati kutatásokra.

A fajtaoltalmon keresztül a szakmaközi szervezet tagjai 50 százalékos kedvezményt kapnának a jövőben a program eredményeként nyilvántartásba vett kló­­nok és fajták fajtahasználati díjából. Az alulfinanszírozott ágazati kutatóállomások számára pedig valódi és könnyen hozzáférhető forrást jelenthet a kutatások elvégzéséhez.