Back to top

Felkészülés a klímaváltozásra a szőlőtermesztésben

A 2016 decemberében a HNT által elfogadott ágazati stratégia alapvető célkitűzésként fogalmazta meg a szőlőtermesztés biológiai alapjainak fejlesztését és megőrzését. Bár a génmegőrzés és a genetikai alapok fejlesztése alapvetően állami feladat lenne, a rendszerváltozás óta eltelt időszakban a borszőlő-kutatások személyi és tárgyi feltételei folyamatosan szűkülnek.

Az ágazat nemzetgazdaságon belüli súlyának visszaesése következtében a területen felhasznált szűkös állami források alapvetően a gazdaságilag jól teljesítő kultúrák genetikai fejlesztésére szorítkoznak (pl. szántóföldi kultúrák). A kutató szakemberek és a termelők visszajelzései alapján ugyanakkor erősíteni kell a szaporítóanyag-előállítás növény-egészségügyi ellenőrzését mind az alany- és a törzsültetvényekben, mind az oltványtermesztőknél. Ennek az állami ellenőrzési feladatnak a korábbi színvonalra emelése a kiinduló feltétele minden további lépésnek, hiszen a szakmaközi intézkedés csak erre a szakmai minimumra alapozva vezethető be.

A szőlőtermesztők számára nagy kihívás az éghajlatváltozás. A 2018-as, minden időknél koraibb évjáratot sokkal inkább tekinthetjük egy tendencia kezdetének, mint egyedi hatásnak.

Az éghajlatváltozás következtében a csapadékeloszlás rendkívül szélsőségessé válik, gyakoriak és időben elhúzódnak a hőségperiódusok, az aszály kísérőjelenségei egyre gyakrabban jelennek meg, a szőlőbogyókon gyakran napégések láthatók.

Akár ágazati hozzájárulás is jöhet
Akár ágazati hozzájárulás is jöhet

A szőlők érési folyamataira is hatást gyakorol az éghajlatváltozás. Több hagyományos magyar fajta esetében megfigyelhető a savtartalom hirtelen csökkenése, a szőlők aromaprofiljának változása, adott esetben a szőlő cukortartalmának megemelkedése. Kihívást jelent továbbá, hogy a szőlőt a szokásosnál melegebb időjárásban kell szüretelni, így borászati oldalról annak kezelése is változó módszereket igényel.

A klímaváltozás hatására korábban ismeretlen kórokozók, kártevők és a betegségeket terjesztő vektorok jelennek meg a szőlőkultúrában.

A fogyasztói csoportok nyomására az Európai Unió egyre több növényvédőszer-hatóanyag felhasználását tiltja meg, illetve szigorodó és drága vizsgálatokhoz köti a korábban használt hatóanyagok felhasználhatóságának további engedélyezését. Ennek emblematikus példája volt az a 2018-as eljárás, melyben a réz hatóanyag felhasználhatóságát csak politikai alkuval sikerült megtartani, de a korábbinál sokkal szigorúbb határértékekkel. Továbbá érzékelhető nyomás nehezedik az ágazatra a fogyasztók felől a termesztés ökológiai lábnyomának csökkentésére.

A KAP-reform kiemelt célja a környezetbarát termesztési módszerek előmozdítása valamennyi ágazatban, így a szőlőtermesztésben is.

Éghajlatváltozási faktorból

meghatározható termesztés-

technológiai elvárások:

✔ szárazságtűrés;

✔ alacsonyabb cukortartalom-képzés;

✔ kisebb mértékű savcsökkenés;

✔ kimagasló aromaprofil.

Fogyasztói elvárások faktorból

meghatározható termesztés-

technológiai elvárások:

✔ magas minőségű borok előállítására alkalmas, gombabetegségekkel szem­ben toleráns fajták;

✔ fitoplazmás megbetegedésre kevésbé hajlamos fajták;

✔ magasabb szintű ellenálló képesség kártevőkkel szemben.

Gépesítés faktorból meghatározható termesztéstechnológiai elvárások:

✔ alkalmas művelésmód, vékony lomb­fal;

✔ megfelelő hajtásszerkezet, vesszőzet;

✔ közepes/alacsony növekedési erély;

✔ gépi műveletekből adódó mechanikai behatásokat követő jó regenerálódó képesség.

A munkaerőhiány következtében az ágazatnak olyan termesztési módszere­ket kell meghonosítania, amelyekkel csök­­kenthető a szőlőtermesztés élőmunkaerő-igénye. Beszédes szám, hogy míg Magyarországon egy hektár borszőlő élőmunkaerő-igénye minimum 500 óra, addig a déli féltekén kevesebb, mint 200 óra.

Ezek a számok egyértelműen csak a gépesítési színvonal növelésével érhetők el.

A gépesítés ugyanakkor a termesztett fajták oldaláról is új elvárást támaszt, hiszen a mechanikai behatásokra az egyes fajták és klónok eltérően reagálnak.

A szakmai program kiindulópontját az jelenti, hogy az államnak biztosítania kell a szaporítóanyag-termelésnek a magas szintű szaporítás-felügyeleti kontrollt. Enélkül elképzelhetetlen bármilyen szakmaközi intézkedés bevezetése. Amennyiben kontroll nélkül kerülne bevezetésre, úgy csak a meglévő színvonalú – olykor súlyos növény-egészségügyi és minőségi problémákkal küzdő – szaporítóanyag-termelési színvonal konzerválódik.

A HNT csak abban az esetben tartja lehetségesnek a szakmaközi intézkedés bevezetését a biológiai alapok területén, amennyiben a szaporítóanyag-termelés állami felügyeleti rendszerének működéséhez a szükséges szabályozás- és intézményrendszer, valamint humán és pénzügyi források biztosítottak. Szükséges továbbá a fajtahasználati díj rendszerének felülvizsgálata.

Az ágazat jelenlegi teherbírása miatt kizárólag célzott, szakmai iránymutatások és ellenőrzés mellett végzett kutatásokat szabad támogatni.

Ezek irányát a piaci tendenciák, a társadalmi elvárások, valamint a borvidéki eredetvédelmi fejlesztési tervek ismeretében a szakmának kell meghatároznia és társfinanszíroznia. A tagolt fenntartói struktúrából adódó eltérő helyi érdekektől mentes programok kitűzése a cél, melyben az országos kutatóhelyeket és az arra alkalmas termelőüzemeket hálózatban foglalkoztatják.

Számos jól kialakult nyugat-európai példát látunk, ezek szellemiségét célszerű lenne átvenni
Számos jól kialakult nyugat-európai példát látunk, ezek szellemiségét célszerű lenne átvenni
Magyarországon átlagosan 1700–2000 hektár szőlőt telepítenek. A fizetendő díjat letelepített tövenként kellene meghatározni, és az összeget a hegybíró szedné be, amikor az ültetvényt rögzíti a HEGYIR rendszerben, függetlenül attól, hogy milyen szaporítóanyagot (magyar, külföldi, oltvány, dugvány) használt fel a termelő.

A szakmaközi hozzájárulás mértékéről határozatban rendelkezne a hegybíró, így annak meg nem fizetése esetén a NAV végrehajtása lenne eszközölhető.

Ennek beszedése bonyolultabb rendszert igényel, a hozzájárulás nagysága pedig nagyban függ a telepítések ütemétől. Ugyanakkor feltételezhető, hogy a szerkezetátalakítási/telepítési támogatás ismeretében a termelők befizetési hajlandósága nagyobb lesz, mintha minden évben minden termelőnek kellene ilyen járulékot fizetnie.

Az önrész eredményeként – a szakmaközi szervezet koordinációja mellett – lehetőséget kell nyújtani az EU kutatási programjaiba való csatlakozásra annak érdekében, hogy a szőlőtermesztési innováció felgyorsuljon Magyarországon.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj egy része átcsatornázható lenne
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díj egy része átcsatornázható lenne
A beszedett összeg fejében az ágazat folyamatos szakmai kontrollt tud gyakorolni az ágazati kutatásokra.

A termelők számára tehát a HNT jelentené a szakmai garanciát, hogy a befizetett összegből a tagok hosszú távú érdekeit szolgáló kutatások valósuljanak meg.

A fajtaoltalmon keresztül a szakmaközi szervezet tagjai 50 százalékos kedvezményt kapnának a jövőben a program eredményeként nyilvántartásba vett kló­­nok és fajták fajtahasználati díjából. Az alulfinanszírozott ágazati kutatóállomások számára pedig valódi és könnyen hozzáférhető forrást jelenthet a kutatások elvégzéséhez.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2019/45 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Félezer fajta füge termesztésével kísérleteznek a zalai Becsehelyen

Mintegy félezer fajta füge termesztésével kísérleteznek a Zala megyei Becsehelyen, ahol kedden csaknem félszáz fajta bírálatát végezték szakemberek és laikusok; azokat a változatokat keresték, amelyek kereskedelmi forgalomba vagy további feldolgozásra kerülhetnek.

Évente 153 millió tonna élelmiszert dobnak ki az Európai Unióban

Évente mintegy 153 millió tonna élelmiszert dobnak ki az Európai Unióban, csaknem 15 millió tonnával többet, mint amennyit importálnak - írta a Guardian brit napilap a Feedback EU klímakutató civil szervezet jelentésére hivatkozva.

Magyarországon biztosított a lakosság jó minőségű, biztonságos élelmiszerrel történő ellátása

Fontos szem előtt tartani, hogy az élelmiszerek iránti kereslet viszonylag rugalmatlan, a mindennapi betevőre mindig szükség lesz, ezért az ágazatba való körültekintő befektetés, az értékteremtő beruházás mindig megtérül - mondta Nagy István agrárminiszter a 15. Business Days konferencián, kedden, Tapolcán.

A tunéziai függőkertek az aszálynak is ellenállnak - egyelőre

Az északnyugat-tunéziai dombok magasan fekvő részén a gazdák több ezer fügefát termesztenek egy egyedülálló teraszos rendszerben, amely reményeik szerint megvédi őket az egyre súlyosabb aszályoktól.

Kisközösségben fejlődhetünk

A gyümölcsösben nem csak gyümölcs terem. Örömteli munkának is helyszíne, ahol a kisközösség fejlődhet, és tapasztalatokat gyűjthetünk egymástól. Ez az alsópáhoki Gyümölcsöző Közösségi Kert mottója. A közösség koordinálja a településen kialakított kerttel kapcsolatos teendők elvégzését.

A paradicsom magjának olaja: selejtből is lehet kincs

Aki készített már paradicsomlevet vagy paradicsommártást, jól tudja, hogy ezekben a magok, és a héj finoman szólva zavaróak tudnak lenni, és a selymes állag elérése érdekében ezektől érdemes megszabadulni. Tehát befőzéskor még háztartási keretek között is jókora kupac hulladék gyűlik össze, képzeljük csak el, mekkora lehet ez egy feldolgozóüzemben.

Történelmi lehetőség, történelmi felelősség

Országos tisztújító közgyűlést tartott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége szeptember 19-én Gödöllőn. A közgyűlés résztvevői – a tisztújítás mellett – értékelték az elmúlt 4 év munkáját és meghatározták az elkövetkező időszak feladatait is.

Csúcsgenetikai képességek továbbörökítését segíti a MATE új állatállomása

Speciális állatállomással bővült a MATE Kaposvári Campusán működő Embrió-átültető Központ. A fejlesztés a napi kezeléshez és az embrió-átültetés előkészítéséhez biztosít nagy biztonságú, stresszmentes, elkülönített környezetet. Mindez nélkülözhetetlen az ott tartott magas genetikai értékű donorállatok csúcsgenetikai képességeinek továbbörökítéséhez.

AgroPV - A napelemek alatti élelmiszertermelés

Aromás fűszernövények és virágok keverékét termesztik egy fotovoltaikus parkban, Görögországban. Spanyolországban az articsóka és a brokkoli közös földterületen osztoznak napelemekkel. Belgiumban paneleket szereltek fel közvetlenül a málna és a cukorrépa ültetvények fölé. Ezek európai példák a mezőgazdaság és az energiatermelési megoldásokra, amely hibrid rendszerek egyre nagyobb teret hódítanak.

Jövőre piacra dobják a GMO lila paradicsomot

Már most is számtalan színű paradicsom-változat kapható, beleértve a hagyományos pirosat is, de létezik citrom- és narancssárga, zöld, sőt, burgundi színű is. Most azonban egy újabb színváltozat is felkerül a palettára, a lila.