Back to top

Újabb brazil piacszerzés Kínában

Kína további hét brazil vágóhídnak, illetve sertéshús-csomagolónak adta meg az engedélyt az export elindításához. A kínaiak által akkreditált vágóüzemek Santa Catarina államban vannak, innen származik a brazil sertéstermelés egyharmada. Az állam állategészségügyi státusza magas, többek között mentes a ragadós száj- és körömfájástól is, ami a kínai szakemberek döntésében fontos szerepet játszott.

A kínaiak által kedvelt hústál
Ezeknek a húsüzemeknek hatféle sertésmellékterméket szabadon értékesíteni Kínába, ideértve a csülköt, a nyelvet, az orrot, a fejet, a fület és a farkat. A kínai kereslet eltér az európaitól, más húsrészeket kedvelnek, inkább a rágós, mócsingos termékeket részesítik előnyben.

Az export megállapodást Jair Bolsonaro elnök közelmúltbeli, októberi ázsiai látogatásán írták alá. A részleteket Tereza Cristina mezőgazdasági miniszter október 18-25 közötti pekingi látogatásán véglegesítették a kínai hatóságokkal, mely után a miniszter elégedetten posztolta ki üzenetét a Twitteren:

„Az export azonnal megkezdődhet, s ez Santa Catarina termelőinek, üzemeinek jelentős bevételt eredményez majd, komoly tervekkel készülhetnek az elkövetkezendő évekre.”

Francisco Turra, a Brazil Állatfehérje Szövetség (ABPA) elnöke elmondta, hogy az állattenyésztési ágazat ünnepli a hírt. A „hódítást” a kormány erőfeszítéseinek tulajdonítják.
Mint mondta: „A miniszter számos sikert ért már el abban, hogy bővítse a brazil részvételt a kínai piacon, és most a brazik termelők komoly optimizmussal tekintenek a jövőbe. A melléktermékek értékesítésének lehetősége egy újabb piaci területet nyitott meg számukra, amitől komoly jövedelem-emelkedést remélnek.

Brazília sertéskivitelének fő célpontja már Kína. Idén január és szeptember között 156 600 tonna sertéshúst vásárolt az ázsiai ország Brazíliától. Ez a mennyiség 34 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának kivitelét.

Ez a mennyiség a szeptemberig behozott 524 000 tonnát kitevő kínai importnak közel 30 százalékát teszi ki,

Forrás: 
pigprogress.net

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

ASP: egyre közelebb Németországhoz, a dánok kerítést emeltek

Az afrikai sertéspestis elérte Németország határait Lengyelország felől. A dánok már most kerítéssel próbálják megvédeni a sertéseiket a kórral szemben. Hol lesz valójában a határ?

"Egészséges energiaosztály”-logó élelmiszerekre

A Nutri-Score néven bevezetett logó olyan, mint a háztartási gépeknél az energiaosztályt jelölő matrica: A-tól E-ig terjed a skála, az A jelenti a legjobb minősítést. Franciaországból indult, Németországban már fontolgatják egy ideje a bevezetését, a holland zöldség-gyümölcs ágazat szereplői ugyanakkor kritizálják.

Kitiltották az argentin húsokat, mert növekedésserkentőt találtak bennük

Az orosz állat- és növény-egészségügyi felügyelet több argentin és paraguayi húsüzem termékeit kitiltotta, miután ractopamin növekedésserketőt találtak import termékeikben. Jelenleg az sem kizárt, hogy nem csak egyes cégek, hanem a két dél-amerikai ország teljes marhahúságazata ellen korlátozásokat vezetnek be.

1,4 millió európai termelő érdekében: hatékony az uniós zöldség-gyümölcs lobbi

Majdnem húsz éve, 2000-ban alakult az európai zöldség-gyümölcs termelő régiók szövetsége Bordeaux-ban, hogy a termelők érdekeit képviselje az Európai Unióban. A szövetséget francia, spanyol és olasz régiók hozták létre, mára hét országból 18 európai régió 25 szervezetét tömöríti. Pauline Panegas főtitkár és Andrea Tivoli brüsszeli képviselő a FruitVeB évzáró tanácskozásán mutatta be az elért eredményeket.

Csokiünnep: 450 tonna csokimikulás kétmilliárd forint értékben

8 és fél millió darab csokimikulást vettek a magyar fogyasztók több mint kétmilliárd forint értékben 2018. november-decemberben: ez 5 százalékos mennyiségi növekedést jelent 2017 azonos időszakához képest. Tarolnak a tejcsokoládé-figurák, amiket jellemzően a hipermarketekben szerzünk be az ünnepi szezonban. A sajátmárkás mikulásédességek is népszerűek - derül ki a Nielsen összefoglalójából.

December közepétől beadható a sertés állatjóléti kérelem

A 2020-ra vonatkozó sertés állatjóléti támogatási kérelem benyújtásához szükséges formanyomtatvány és közlemény már megtalálható a Magyar Államkincstár honlapján. Beadható december 15. és 31.között!

Dánia esete a feta sajttal

Szankciókra számíthat Dánia, amiért feta sajt néven szállít sajtot EU-n kívüli országokba, és a korábbi kifogások ellenére sem szüntette be a forgalmazását. A görög feta sajt eredetvédelmi oltalom alatt áll, csak a meghatározott technológiával készülhet és csak Görögországban gyártható.

Kevesebb műtrágya a földeken

A forgalmazók szeptemberig 1,4 millió tonna műtrágyát értékesítettek, kevesebbet, mint egy évvel korábban. A műtrágya-értékesítés nettó árbevétele 123 milliárd forint volt, 7,8 százalékkal magasabb a 2018. első három negyedévi értékénél.

Ízletes narancsot szeretne? Érdemes a köldököt keresni

Előfordul, hogy csalódást okoznak a narancsok, mert hámozás után derül ki, hogy nem alkalmas a fogyasztásra: a húsa száraz és tele van magokkal. Ha finom narancsot szeretnénk vásárolni, tudnunk kell, hogy mire figyeljünk.

100 százalékos vám a francia borokra és sajtokra

Washington 100 százalékos vámmal készül sújtani francia termékeket, válaszul az amerikai technológiai óriáscégekre kivetett francia digitális adók miatt - jelentette be hétfőn az Egyesült Államok kereskedelmi főképviseletének irodája.