Back to top

Átadás-átvétel Mezőhegyesen

Márton napján aláírták az átadás-átvételről szóló iratokat a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt-ben, ezzel a november 11-jétől kinevezett vezérigazgató, Kovács Norbert átvette a cég vezetését.

Pap István Tibor, Mezőhegyes polgármestere
Pap István Tibor, Mezőhegyes polgármestere
A váltásra azért volt szükség, mert az eddigi vezérigazgatót, Pap István Tibort Mezőhegyes polgármesterévé választották. A korábbi vezető azonban nem hagyja el teljesen a ménesbirtokot, szakértőként segíti Kovács Norbert munkáját.

Kovács Norbert, vezérigazgató
Kovács Norbert, vezérigazgató
Az új vezérigazgató közgazdász, nemzetközi agrárközgazdasági szakértő, aki ezt megelőzően a gabonafélék termesztésével foglalkozó, szolnoki Agro-Várkony Kft. ügyvezetője volt.

A 2016 végén ismét állami tulajdonba került mezőgazdasági nagyüzem több mint 9500 hektáron gazdálkodik.

Növénytermesztéssel, ezen belül is öntözött földterületein hibridkukorica-vetőmag termeléssel, szarvasmarha-tenyésztéssel, lótenyésztéssel, különféle, egyebek mellett turisztikai szolgáltatásokkal foglalkozik és tangazdasági feladatokat is ellát.

Az 1784-es alapítású ménesbirtok ez évi fejlesztései közül kiemelkedik a szarvasmarha-telep korszerűsítése, ahol hazánk legmodernebb tejelő tehenészetében mintegy 1100 tejelőmarhát tartanak majd. Ugyancsak 2019-ben zárult le a vetőmagüzemnek a francia Limagraintől való visszavásárlása. Mindezekkel elkezdődött a tervezett innovatív mezőgazdasági központ létrehozása Mezőhegyesen.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fokozódik a csapadékhiány

A szeptember eleje tartó csapadékmentes idő miatt az elvetett repcének már égető szüksége lenne egy kiadós, áztató esőre. Erre sajnos az előttünk álló 6-8 nap során sem mutatkozik esély. A mai hidegfront csak elszórt záporokat, zivatarokat okoz, a nappali felmelegedést viszont jócskán visszaveti. A front nyomában megerősödő szél többfelé okozhat gyümölcshullást és ezzel károkat.

Új, E-szám-mentes tejtermékcsaládot fejlesztettek

Új E-szám-mentes tejtermékeket – sajtot, joghurtot, vajkrémet – fejlesztett ki egy uniós támogatással megvalósult, kétmilliárd forintos projekt keretében a Sole-Mizo Zrt. A termékek ez év végén, jövő év elején kerülnek piacra.

Hogyan élték meg a gazdák az idei nehéz évet? - Kihívások és lehetőségek

Különös év az idei, a gazdák a megszokottnál is több kihívással szembesültek. A vírushelyzet, a szélsőséges időjárás mellett állatbetegségek, valamint az euró/forint árfolyam kedvezőtlen alakulása is nehezítette a dolgukat. Hogy élték ezt meg? Erről beszélgettek gazdálkodók, kereskedők, szaktanácsadók a 33. Bábolnai Gazdanapokon.

Antimikrobiális rezisztenciagének a tejben

Rég nem irányult akkora figyelem a járványos betegségekre, mint napjainkban, a vírusok mellett azonban a bakteriális fertőzések is egyre komolyabb veszélyt jelentenek. Évről évre égetőbb orvosbiológiai probléma az antibiotikumokkal szemben rezisztens kórokozók számának növekedése, valamint a megbízható hatékonyságú antibakteriális szerek spektrumának folyamatos szűkülése.

Gyógynövényekkel a gombás bőrbetegségek ellen

A gombás bőrbetegségek általában hosszas kezelés után szüntethetők csak meg, de így is gyakorta visszatérhetnek. E betegségek kialakulásáért sok tényező okolható. Itt egy fertőzésről van szó, csak kérdés, hogy szervezetünk mennyire ellenálló, vagy mennyire fogékony erre. Erről pedig már mi magunk is tehetünk, életmódunkból adódóan.

Elkaphatják-e az állatok a koronavírust?

Egy friss kutatás szerint vannak olyan állatok, amelyek megfertőződhetnek koronavírussal, szerencsére a házi kedvencek, a kutyák és macskák kevésbé érintettek.

Az ágazat távlati elképzelései és tisztújítás a MÁSz-nál

Európában másodikként hazánkban alakult meg elismert juh- és kecskeágazati szakmaközi szervezet. Várhatóan jövő decemberig a sertés-és a húsmarha ágazatban is összefognak az ágazat szereplői termelőktől a feldolgozókig és megalakítják a szakmaközi szervezetet – hangzott el a Magyar Állattenyésztők Szövetsége tisztújító küldöttközgyűlésén, amelyen részt vett Nagy István agrárminiszter is.

A nagy durranás után

Mindenki számára természetes, hogy a Bábolnai Gazdanapokon a ménesbirtok is bemutatja tevékenységét, illetve lovait. Idén a Shagya arab fogatok és ugrólovasok mellé vendégként huszárokat hívtak, illetve bemutatkoztak két másik lovas „szakma” képviselői is: a szabad idomítók, illetve a lovas kaszkadőrök.

Mérsékelt ármozgások

A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

Szeptemberben újból drágul a liszt

Vetekednek a malmok a tavalyinál drágább és kevesebb étkezési búzáért, szeptemberben pedig várhatóan 3-5 százalékkal emelik átadási áraikat – mondta a Világgazdaságnak Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.