0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

November 1-jétől karantén károsító az úgynevezett Jordán vírus az EU-ban

Az e napon hatályba lépett rendelet értelmében az Európai Unió területén felderített vírusfertőzési eseteket kötelező jelenteni. A Tomato brown rugose fruit virus (ToBRFV) bejutását, terjedését megakadályozandó speciális intézkedések bevezetésére van szükség a paradicsom- és paprikatermesztésbe, tette közzé a hírt a FuitVeB a Holland Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NVWA) nyomán.

A Jordán-vírusként is emlegetett paradicsom barna termésráncosodás vírus (Tomato brown rugose fruit virus,ToBRFV) karantén státuszának kérdése virológus szakértők körében már egy jó ideje heves vita tárgyát képezte.

Karantén károsító ugyanis csak az a kórokozó vagy kártevő lehet, amelynek felszámolása vagy terjedésének megakadályozása pusztán hatósági intézkedésekkel kivitelezhető.

Ez az új kórokozó esetében azonban nem egyértelműen állítható. A fertőzött termelőegységeknél szükséges a növényállomány megsemmisítése, ez azonban nehezen kivitelezhető és nagyon nagy költségekkel jár. A vírus egyébként emberre és állatokra nem jelent veszélyt. E két utóbbi ok miatt a Holland Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NVWA) nem támogatta a karantén státusz megadását.

Az uniós szintű döntés a karantén státusz megadásáról a vírustól még mentes tagállamok nyomására született meg, és azt a célt szolgálja, hogy a vírus ne terjedjen tovább. Figyelembe vették ugyanakkor a tavalyi évi németországi példát is, ahol a vírust sikeresen felszámolták a fertőzött termelőknél. Hollandiában szigorú higiéniai protokoll van érvényben.

Az intézkedés a paprika- és a paradicsomtermesztésben is november 1-jén lépett életbe, és a vetőmagtermelőkre és palántanevelőkre is érvényes. 

A paradicsom és paprika vetőmagoknak vírusmentesnek kell lenniük vagy vírusmentes területről kell származniuk. A Jordán-vírus fertőzését minden tagországban az erre kijelölt hatósági szervénél kell jelenteni. A vírusfertőzés megállapítása után a tagállamok saját hatáskörben jogosultak dönteni a szükséges intézkedésekről.

Az Európai Bizottság kérésére a Holland Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Hatóság szeptember végéig több mint száz paradicsom- és paprikatermelő üzemet vizsgált meg. A vírust addig az időpontig hivatalosan nem mutatták ki, így az Európai és Mediterrán Országok Növényvédelmi Szervezete (EPPO) szerint mind Hollandia, mind Belgium vírusmentes volt. De mivel a jelentési kötelezettség sem élt még, ez az állítás megkérdőjelezhető volt, főként miután az NVWA azt közölte, vannak a vírus jelenlétére utaló jelek, de bizonyítékkal nem tudtak szolgálni.

Később, október 1-jén egy westlandi 2,8 hektáros üvegházi paradicsomállományban a növény-egészségügyi ellenőrzés során a felügyelők a vírus jelenlétére utaló tüneteket találtak.

A felügyelőknek először az tűnt fel, hogy egyes növényeken a bogyók érése nem volt szinkronban a többi növényével. Ezért tüzetesebben is átnézték az üvegházat. A vizsgálat során készített felmérés szerint a növények mintegy 8 százaléka mutatott tobamovírusra utaló tüneteket.

A Jordán-vírus tünetei látszólag nagyon hasonlóak a pepino mozaik vírus okozta tünetekre, ezért az állomány vizsgálatakor minden gyanús növényről levélmintát vettek, majd azokat laboratóriumban DAS-ELISA teszttel, majd real-time PCR-rel vizsgálták. A tesztek igazolták a ToBRFV jelenlétét, és a növények pepino mozaik vírussal is fertőzöttek voltak. A nyomon követési vizsgálat még tart, hogy megállapítsák, honnan érkezett a ToBRFV.

A vírus jelenléte miatt életbe lépett növény-egészségügyi intézkedések értelmében a fertőzött üzem növényállományát megsemmisítették, majd azt teljes körű fertőtlenítés követte.

Az üzemet folytonos megfigyelés alatt tartják majd. Kiegészítő intézkedésként a fertőzési góc környezetében dolgozó paradicsom- és paprikatermelőket, valamint a fertőzött üzem termékeit csomagoló logisztikai központtal kapcsolatban álló hajtatóüzemeket is monitorozzák majd. 

A vírus terjedésének hírére a hazai paradicsomhajtató kertészek májusban a FruitVeB-hez fordultak. A termelőket képviselve a FruitVeB a Nemzeti Élelmiszerlánc-Biztonsági Hivatal segítségét kérte, annak érdekében, hogy a magyarországi helyzetről képet kapjanak. A Nébih termelői és áruforgalmi mintavételezést és laboratóriumi vizsgálatokat javasolt, hogy a vírus hazai jelenléte kizárható legyen.

A termelők együttműködésének köszönhetően a nyár végére lezajlott vizsgálatok megállapították, Magyarország egyelőre mentes az új vírustól.

A vizsgálatok költségeit a Nébih viselte.

Az összeállítást a hortidaily.com; és a Holland Élelmiszerbiztonsági és Fogyasztóvédelmi Hatóság jelentése nyomán Hunyadi István készítette.

 

Forrás: FruitVeB