0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ritka reliktum Kunpeszéren

A Peszéri erdő valódi kincs a szakemberek számára. Az itteni erdőssztyepp igazi reliktum, 300 évvel ezelőtt hazánkból 90 százaléka tűnt el az ilyen életközösségeknek. Ennek megőrzésére indították az Oakeylife programot 2017-ben.

„A tölgy a kulcs az élethez”- kezdte köszöntőjében Sulyok Ferenc. A KEFAG Zrt. vezérigazgatója kiemelte, a Peszéri erdő 1600 hektárnyi természetvédelmi terület, ami nagy odafigyelést igényel.

Európában is az egyik legértékesebb erdőtársulása található Kunpeszér határában.

Ennek megvédésére, a figyelem felkeltésére hívták életre az Oakeylife programot, melyet az erdőgazdaságon túl egy hivatásos – a Kiskunsági Nemzeti Park -, és egy civil – a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület – természetvédelmi szervezet is támogat.

A szakember kifejtette, éppen a Peszéri erdő példa arra, hogy vannak még természetes erők hazánkban. Napjainkban is megtalálhatók azok a fafajok – természetes felújulással -, melyek évszázadokkal ezelőtt itt voltak.

A homoki kocsányos tölgyeseket, illetve azok jellegzetes növény- és állatvilágának védelmét, azaz a meszes homoki erdőssztyeppeket igyekszik visszaállítani az Európai Unós Life program nyertese, az Oakeylife projekt.

A 2,6 millió eurós program nem csak a termőhely védelmét tűzte ki célul, de fontos számukra az ismeretterjesztő munka, a jövő nemzedékének környezeti nevelése az óvodásoktól az egyetemistákig.

Emellett jelentős mennyiségben gyűjtenek makkot, a KEFAG solti telepén megnevelt csemeték visszakerülnek Kunpeszérre, ezzel is fenntartva a biológiai sokszínűséget. A madarakon kívül 180 védett és fokozottan védett faj él a Peszéri erdőben. Olyan érték, amivel Európában is csak kevesen dicsekedhetnek. A 2022-ig – és talán azon túl is – tartó program célja számszerűsíteni és felszámolni a kiemelt termőhelyeket fenyegető tényezőket, és ezzel javítani a populáció természetes életterét. A jelenlegi, tájidegen faállományok helyett a termőhelynek megfelelő, fajgazdag erdőket létesítenek, melyek biztosítani fogják a pusztai tölgyesek fennmaradását.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu