Back to top

Stratégiai megállapodást kötött az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

A hazai agrár- és élelmiszerszektor erősítése, érdekeinek érvényesítése csak egy széleskörű társadalmi összefogás keretében valósulhat meg – jelentette ki Nagy István Agrárminiszter az agrártárca és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Között létrejött partnerségi megállapodás aláírását követően, hétfőn, Budapesten.

A tárcavezető a dokumentum aláírását követően arra emlékeztetett, hogy a köztestület mintegy 400 ezer taggal rendelkezik, a munkáját pedig elismerés övezi a gazdák és a gazdálkodó szervezetek körében.

Fotó: Pelsőczy Csaba/AM
Kifejtette: az együttműködés elsősorban a kormányzati munka hatékonyságának növelését célozza, hiszen közös ügyünk a magyar agrárium versenyképességének, a hazai élelmiszeripar eredményességének növelése.

Céljainknak megfelelően, a megállapodás spektruma az agrárfejlesztéstől, az agrárképzésen és agrárszakképzésen, a hal- és vadgazdálkodáson és az élelmiszeriparon át, a termőföldvédelemig, a természetvédelemig terjed

– emelte ki a miniszter. Nagy István elmondta, jelenleg a magyar mezőgazdaság az Európai Unió egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma, mely pozitívumait, például a beruházások számának emelkedését, mindenki tapasztalhatja. A fejlődés fenntartása érdekében, 2020-at követően, egy erős, megfelelő pénzügyi forrásokkal rendelkező Közös Agrárpolitikában hiszünk, mondta a tárcavezető, hozzátéve, bízik benne, hogy a hétfőn megkötött megállapodás hosszú távon biztosítja a magyar agrárium és élelmiszeripar érdekeinek sikeres képviseletét, hazai és nemzetközi szinteken egyaránt. Csak közös erővel járulhatunk hozzá a magyar agrárium és élelmiszeripar eredményességének növeléséhez, a magyar minőségi élelmiszerek mind szélesebb körű megismertetéséhez - sorolta Nagy István.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke hangsúlyozta: a kamara a tavaly tavasszal bemutatott többéves programjavaslatában meghatározott célok elérése érdekében az eddigiekhez hasonlóan szoros együttműködésre törekszik a kormányzattal, különösen az agrártárcával. Hozzátette:

a programcsomagban felvázolt feladatok megvalósítása lépésről lépésre halad, de további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy jó válaszokat találjunk az agrárium előtt álló kihívásokra, és tovább tudjuk növelni a hazai agrár- és élelmiszergazdaság versenyképességét.

Ehhez biztosít kereteket az Agrárminisztériummal kötött stratégiai partnerségi megállapodás - hívta fel a figyelmet a köztestület elnöke.

Forrás: 
AM Sajtóiroda

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hazánk az uniótól azonnali intézkedéseket sürget a sertéságazatban

Az Európai Unió mezőgazdasági és halászati minisztereinek január 25-i videokonferenciáján Magyarország sürgős intézkedéseket sürgetett a sertéságazat helyzetének javítására. A tanácskozáson tizenhárom tagállam - köztük Magyarország - kérésére kiemelt téma volt a sertéságazat helyzete.

Mogyorókrémteszttel indítja az évet a Szupermenta

A Szupermenta évindító terméktesztjén 34 mogyorókrémet vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond, 17 mogyorókrém csomagolásán azonban előfordultak bizonyos jelölési hibák.

Napelemet a halastavakra

Felhagyott bányák helyén kialakult tavakat, illetve különféle egyéb mesterséges tavakat is be lehet vonni az energiatermelésbe, ha úszó napelemrendszert telepítenek a vízfelszínre. Ráadásul – szemben a mezőgazdaságilag művelhető területekkel – azon sem kell vitázni, hogy mi a nagyobb közjó, ha élelmiszer-, vagy ha energiatermesztésre használják a felszínt.

A vírushelyzetben sem lettek sokkal környezettudatosabbak a magyarok

A világjárvánnyal sokunk bizonyára átértékelte világszemléletét, az élethez való viszonyát. Jól látható a világ társadalmi, gazdasági, természeti törékenysége, ahogy egyik napról a másikra a feje tetejére állt az eddig oly szokványosnak vélt lét. A pandémia mellett mind jelentősebb problémaként megjelenő klímaváltozással szemben a globális környezetvédelmi intézkedések lehetnek megoldások.

Vissza a lótenyésztéshez

A Festeticsek Fenékpusztán található egykori épületegyüttese nemcsak őrzi a múltat, hanem a jövőt is magában hordozza. Az egykori majorság mintegy 1,4 milliárd forintból újulhat meg egy vissza nem térítendő uniós támogatásnak köszönhetően.

Ideje metszeni a szőlőt, megmutatjuk, hogyan!

Ugyan vannak olyan területek, ahol az őszi szőlőmetszésre, vagy éppen közvetlenül a fakadás előtti tavaszira esküsznek, ám a leghíresebb borvidékünkön, Tokaj-Hegyalján már javában zajlanak a szőlőmetszési munkálatok.

Az átlagos hozam az államnak és a gazdáknak is komoly kihívás

Az őszi betakarítású szántóföldi növények tavalyi átlaghozama komoly kihívás elé állította Szlovákiában nemcsak az agrártermelőket, hanem az államot is. A szélsőséges időjárás immár ötödik éve jelentősen csökkentette a hozamokat. Az óriási szárazságot meg-megszakító özönvízszerű esőzések és a tavaszi fagy alaposan megtizedelték a termést.

A svájci csokoládégyárnak is bevételkiesést okozott a pandémia

A koronavírus-járvány 2020-ban rányomta a bélyegét Lindt & Sprüngli csokoládémanufaktúra eladásaira. A tavalyi év első felében több mint 6%-os csökkenés történt az értékesítésben, melyhez az utazási és egyéb járványügyi korlátozások nagymértékben hozzájárultak.

Az e-tejkereskedelem trónjára tör az Arla Európában

Az Arla célja, hogy a tejágazat e-kereskedelmi vezetője legyen Európában. Terveik szerint a következő öt évben megdupláznák eladásaikat az online platformon keresztül, mely 600 millió eurót jelentene. Dániában, Svédországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Belgiumban, Luxemburgban és Hollandiában 9700 tejtermelő közös tulajdonosa az Arla-nak.

A gazdák megélhetése a tét - történelmi méretű tüntetés Indiában

Az indiai kormány újra tárgyalásokat folytat az Új-Delhiben állomásozó több tízezer tüntetőből álló tömeg vezetőivel. Majd 2 hónapja tartanak a tüntetések Új-Delhiben, miután a kormány a gazdák megélhetését veszélyeztető új agrártörvényeket fogadott el.