Back to top

Terápiás malac fogadja az utazókat San Francisco nemzetközi repülőterén

E hét elejétől terápiás malac fogadja az utazókat San Francisco nemzetközi repülőterén - jelentette több amerikai médium is.

A jól fejlett disznólány Juliana névre hallgat, de tulajdonosa, Tatyjana Danilova Lilou becenéven szólítja. A koca terápiás állat lett, vagyis az ebekhez hasonlóan segít csökkenteni az izguló utasoknak a stresszt. Az idegességét csillapítani óhajtó utas ugyanis megsimogathatja a termetes röfögő sertés sörtés hátát.

Juliana nem először jár San Francisco nemzetközi repülőterén: három évvel ezelőtt, még egészen fiatal süldőként pár hetet már ott töltött, afféle próbaképpen. De tulajdonosa és a reptér akkor nem kötött szerződést egymással a disznó szerződtetésére.

Három év elteltével azonban megtörtént a szerződéskötés is. Ennek értelmében

a disznó a város kutyakiképző központjában némi oktatáson-szoktatáson esik át, s ettől kezdve az ideges utasoknak arra is lehetőségük nyílik, hogy a disznó akár közvetlenül a beszállásig elkísérje őket.

A coca állítólag nemcsak nyugtató hatású, hanem illedelmes is. Megtanították akkor röfögni, amikor "köszöntenie" kell a vendéget, türelmesen viseli a fejére nyomott pilótasapkát, és megadóan tűri a szelfiket is.

Ha nem teljesít szolgálatot a reptéren, Juliana a gazdájával él San Francisco belvárosának egyik lakásában. Saját ágya és diétája van, és naponta sétáltatják, nyakörvvel. Állítólag szívesen tölti az időt emberek társaságában.

A terápiás állatok megszokottak sok amerikai repülőtéren, igaz, elsősorban kutyákat "foglalkoztatnak" e célokra. De a sertések sem teljesen szokatlanok.

New York állam fővárosa, Albany nemzetközi légikikötőjében például 2016 decemberétől ugyancsak terápiás állatként kocog Szalonna, a koca.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Húsvéti nyusziból nem lesz pecsenye

Béres Péter családjával a Pest megyei Pusztazámoron él. Bence fiúk kérésére 4-5 éve vásárolták meg az első nyuszit, aki nem házi kedvencként, hanem tenyészállatként volt tartva, mert a családban mindenki szereti a nyúlhúst.

A kacsatojástól a hizlalásig

A tojásrakások megkezdése szempontjából a kacsa az egyik legkorábban tojó víziszárnyasunk, amennyiben természetes körülmények között tartjuk. Azonban ez csak általánosságban mondható, mivel egyes fajták esetében ez eltérő lehet. Aki a fajtaválasztáson túl van, fel kell mérnie a lehetőségeket, hol, milyen tojás vagy állat vásárlására van mód.

A gazdák folyamatosan a társadalom célkeresztjében vannak

A német és a francia farmerek harmada veszített a motivációjából a folytonos szekálás miatt, vagyis amiatt, hogy a növényvédőszer-használattól kezdve az állatjóléten át egy csomó témában ők váltak a társadalom céltáblájává. A magyar és az olasz gazdák viszont mindebből alig érzékelnek valamit – derült ki a Copa Cogeca friss felméréséből.

Új sertésinfluenza-törzset azonosítottak Kínában

A kutatók szerint egy új sertésinfluenza-vírus törzset fedeztek fel Kínában, amely újabb járványhoz vezethet.

Csütörtöktől vetítik a mozik a Vad erdő, vad bércek című díjnyertes természetfilmet

Az észak-magyarországi erdőségek változatos növény- és állatvilágát mutatja be Mosonyi Szabolcs operatőr és Bagladi Erika forgatókönyvíró-producer Vad erdők, vad bércek - A fantom nyomában című díjnyertes természetfilmje, amelynek kibővített változata július 2-tól látható a mozikban.

Mennyit kereshet egy gazdálkodó? Erősen a valós összeg fölé tippeltek a laikusok

Hollandiában tették fel a kérdést egy online felmérésben 13 ezer élelmiszervásárlónak, hogy szerintük adott élelmiszerek árából mennyi marad a termesztőknél. Az eredmény egyértelmű: lényegesen túlbecsülték a gazdák bevételét, átlagosan a valós összeg másfélszeresét feltételezték – számol be róla az agrarheute.com portál.

A kecsketartás csak távolról romantikus - Egy kezdő állattartó kalandjai

Városiként költöztünk pár éve falura, az első pillanattól kezdve az önellátás szándékával, állatokat tartva, növényeket nevelve. A kezdők vakmerőségével ugrottunk fejest, és noha bicskánk eddig még nem tört bele az önként vállalt létformába, pár tanulságos pofont már kiosztott nekünk az élet.

Tovább erősíti a tudatos vásárlói magatartást az Agrárminisztérium

A sertéshúsok esetében bevezetett jelölési előírás pozitív tapasztalatai alapján újabb termékkörökre terjesztette ki a származási ország egyértelmű jelölését az Agrárminisztérium - közölte Nagy István tárcavezető.

Az angus szarvasmarhákban találta meg számítását a fiatal gazda

Új, havi rendszerességgel megjelenő cikksorozatot indítunk útjára a Magyar Mezőgazdaság hetilap hasábjain: ebben olyan gazdaságokról írunk, melyeket fiatal, ambiciózus gazdálkodók vezetnek. A sorozat első cikkében az angus szarvasmarhákat is tenyésztő, azok húsát saját vágópontjukon feldolgozó kisoroszi Molnár Családi Gazdasággal foglalkozunk. Ízelítőnk következik.

eShepherd az intelligens jeladó

Az ausztrál fejlesztésű jeladó virtuális kerítésként is szolgál, és lehetővé teszi az állatok szinte állandó megfigyelését.