0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A kaposvári Szabadságfa az Év Fája

A kaposvári Szabadságfa lett az idén az Év fája az Ökotárs Alapítvány által 2010 óta szervezett híres magyar fák versenyén. A Hős Fa címet a Vasvár határában, a Szentkúti Parkerdőben álló Szentkúti Öregharcos, míg az Országos Erdészeti Egyesület különdíját a zilizi Ezeréves tölgyfa kapta.

A július óta tartó a www.evfaja.okotars.hu oldalon szervezett online szavazáson 4431 szavazattal nyert a kaposvári Berzsenyi Dániel Tagiskola udvarán álló kocsányos tölgy, amit a helyiek Szabadságfa néven emlegetnek.

A fát 90 évvel ezelőtt, 1929. április 18-án ültették az 1927-ben átadott iskolaépület udvarán.

A csemete az akkori kőszegi polgármester jóvoltából a trianoni határról, az Írott-kőről került Kaposvárra, s az ültetéskor a fa gyökereire Kassa, Kolozsvár és Nagyvárad földjét hintették. Az elmúlt 90 évben több ezer berzsenyis diák életét kísérte végig a „nagy tölgyfa”, szelíd árnyékot nyújtva az udvaron tartott iskolai ünnepségek résztvevőinek. Az iskola legkitűnőbb tanulói az elismerő oklevelekre erősítve a tölgyfa egy-egy préselt levelét is megkapják emlékül.

Az Év Fája verseny 2002-ben Csehországból indult, a kezdeményezéshez azóta több ország csatlakozott. Jelenleg összesen 16 ország vesz benne részt. 2011-ben először az országos győztesek az Európai Év Fája címért is versenyezhettek egymással.

A 2019-es magyarországi győztes kaposvári tölgyfa a 2020 elején rendezendő európai versenyben is indul, amelynek győztese az Európai Év Fája címet nyeri el. A nemzetközi versenyen hazánk többször is második helyezést ért el, négyszer pedig elsőként végzett a magyar fa.

Tavaly a pécsi Havi hegyi mandulafa nyerte el az Európai Év Fája címet!

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné fölhívni a figyelmet. A versenybe bármely közösség nevezhet egy számára kedves fát vagy facsoportot, amelynek érdekes története van. Idén 57 jelölt indult a versenyen, amelyek közül a szakmai zsűri választotta ki a 14 döntőst. Ezek közül a közönség online szavazással választotta meg kedvencét július 1. és október 1. között.

Az idei hazai verseny döntősei, helyezési sorrendben: a kaposvári Szabadságfa (4431 szavazat), a dunakiliti Millenniumi tölgy (4159), a fertőszéplaki Széchényiek körtefája (1483), a Gerlai nagy platán (893), a szentendre-alsó-izbégi Hárskapocs (555), a vasvári Szentkúti Öregharcos (353), a Ziliz legendája, az Ezeréves Tölgy (296), a Fekete Nyár, Ácsteszér büszkesége (291), A győrszemerei Tündér-tölgy (247), a tiszadobi Juharfás út – A múlt és a jelen találkozása (239), az Imrehegyi terebélyes eper (74), a makói Nap utca tölgyfája (68), Jákó szeretettől gyógyuló Platánja (35), valamint a vindornyalaki Nagy Nyárfa (34).

Az Év Fája, a Hős Fa és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa mellett idén is minden döntőbe jutott fa oklevelet kapott a díjkiosztón. A fákra összesen 13158 szavazat érkezett az online szavazás keretében.

Forrás: Ökotárs Alapítvány