0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az országfásítási program célja az erdősültség növelése

Magyarország erdős, fás felületeinek erőteljesebb növelése érdekében indította el az Agrárminisztérium az Országfásítási programot - közölte a tárca miniszterhelyettese szerdán Szolnokon.

Farkas Sándor a program sajtótájékoztatóján elmondta: Magyarország területének mintegy 21 százalékát borítja erdő, ezt szeretnék a következő 15-20 évben mintegy 26-27 százalékra emelni. Ez jelentős mértékben hozzájárul a környezet megóvásához és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez – tette hozzá.

Az alföldi, nem kimondottan erdős területek közé tartozó Jász-Nagykun-Szolnok megyében is vannak olyan helyszínek, például elhagyott területek, autópálya szélei, bekötőutak környéke, közparkok, ahová fákat lehet ültetni

– jegyezte meg a miniszterhelyettes, és hangsúlyozta, hogy a kormány sokat fordít környezetvédelemre.

Elmondta azt is, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye erdőtelepítési programja keretében Tószegen mintegy 9 hektár területen telepítenek erdőt, de az országnak vannak olyan részei, ahol akár 100-200 hektár telepítésére is lehetőség van. Fontosnak nevezte, hogy egy Alföld közepén levő település is – mint Szolnok – a program részévé váljon.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere egyebek mellett azt emelte ki, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyében 3 százalék a fával borított terület aránya, amely Nógrád megyében 60, Zala megyében pedig 38 százalék.

Csatlakozva az Agrárminisztérium elképzeléséhez, a következő időszakban minden megszülető gyermek után egy fát fognak elültetni

– mondta, és megjegyezte, hogy Szolnokon körülbelül hatszáz gyermek születik egy évben.

Az Országfásítási program keretében a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel. A mintaprogramhoz 86 település csatlakozik.

Az elmúlt tíz évben csak az állami erdőgazdaságok 450 millió facsemetét ültettek el, és 9500 tonna makkot vetettek az erdők fenntartása során.

A megkezdett programok 3-5 év alatt 25 000 hektáros erdőterület-növekedést eredményezhetnek, és megközelítőleg 100 millió új fa ültetését jelentik.

Szerdán a szolnoki vasútállomás melletti Jubileum téren a program keretében Nefag Zrt. felajánlásával két törökmogyoró és egy ezüsthárs facsemetét ültettek el.

Forrás: AM sajtóközlemény