0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Miniatűr énekesünk

A kis poszáta szinte egész Európában fészkelő madár, de állománya helyenként változhat. Magyarországon becslések szerint mintegy 90 ezer pár él, az állomány gyenge fogyatkozása figyelhető meg. Nem véletlenül kapta a nevét, valóban a legkisebb a hazánkban fészkelő öt poszátafaj közül, tömege mindössze 12 gramm.

Az utóbbi hetek enyhébb időjárásának köszönhetően vonulása is későbbre eshet, de ilyenkor már jellemzően nem hallatja hangját. Előfordul a legkülönbözőbb élőhelyeken. Kedveli a bokros erdőszéleket, vágásokat. Előfordul a vadrózsával és galagonyával benőtt domboldalakon, de megtelepszik a településeken, városokban, falvakban is.

Vonuló. Szudánban és Etiópiában tölti a téli hónapokat. A Nílus völgyében mindenütt gyakori a vándorlás és telelés idején. Tavasszal áprilisban, inkább a hó második felében érkezik.

Jelenlétét a sűrűben láthatatlanul bujkáló hímek csilingelő éneke áruja el.

Ellentétben a mezei és karvalyposzátával, a hímek nem nászrepülnek. Az őszi vonulás augusztusban indul, szeptemberben tetőzik, de egyes példányokkal, talán északabbról érkezőkkel még októberben is találkozhatunk. Az őszi időszakban a leggyakoribb a feketebodzával kísért árokpartokban, de általában ott, ahol ez a növény édeskés fekete bogyóival várja az éhes poszátákat.

A fészekalj májusban többnyire 5 tojással teljes. A pár felváltva kotlik, éjszakára rendszerint a tojó ül.

A fiókák 11-13 nap alatt kelnek ki, gyorsan fejlődnek, és 13-14 naposan már el is hagyják a fészket.

Ekkor még csak gyengén repülnek, a sűrűben bujkálnak, szüleik önállósodásukig etetik őket. A párok évente csak egyszer költenek. A kis poszáta rovarokkal, pókokkal táplálkozik, a nyár végén és ősszel a fekete bodza bogyóit eszi.

Védett faj, természetvédelmi értéke 25 ezer forint.

Írásunk Schmidt Egon részletes cikke alapján készült, mely a Kistermelők Lapjában jelenik meg.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság