0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A növények is pánikba esnek az esőtől

Esőtől áztatva, napfényben és széndioxidban „úszva” – azt gondolnánk, hogy ez álmai netovábbja minden növénynek. Egy új tanulmány szerint azonban meglepően komplex a reakciójuk az esőre.

A Nyugat-Ausztrál Egyetem és a svéd Lund Egyetem kutatói megállapították, hogy a növények komplex kémiai jelek láncolatával reagálnak az esőzésre, ami leginkább a pánikhoz hasonlítható – írja az IFL Science.

A Proceedings of the National Academy of Sciences nevű folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez a folyamat több ezernyi gént, fehérjék százait és számos növekedési hormont foglal magában. A reakció tíz percen belül indul be, azt követően, hogy a víz a növény levelére csöppent. Ez a hatás aztán körülbelül 25 percen át folyamatosan erősödik.

A vizsgálat során az Arabidopsis nevű (hazánkban lúdfűként ismert) növényt spriccelték le vízzel, és azt figyelték meg, hogy

a víz hatására aktiválódott az Myc2 nevű fehérje, ami egy láncreakciót indított el a növényben: védekezésbe kezdett, ami magában foglalja a virágzás és a növekedés késleltetését.

Ennek a pánikszerű védekezésnek a része az is, hogy a növény egy anyagot, egy hormont (jasmonic acid) bocsát ki, ami figyelmeztető jelzést ad le a többi levélnek és akár más növényeknek is.

De miért is esik pánikba a növény az esőtől? Habár szüksége van a vízre a fotoszintézishez, az eső baktériumokat, vírusokat és gombás fertőzéseket is terjeszthet, amik kárt tehetnek benne.

„Furcsán hangzik, de tulajdonképpen az eső az egyik fő oka a növények közötti betegségek terjedésének”

– mondta a tanulmány szerzője, prof. Harvey Millar. A szakértő azt is hozzátette, hogy ha a növény szomszédjainak be van kapcsolva a védekezési mechanizmusa, akkor kevésbé valószínű, hogy terjesztik a betegséget, vagyis a növényeknek érdekük, hogy figyelmeztessék egymást az eső okozta veszélyforrásról.

A növényekről könnyű azt gondolni, hogy passzív élőlények, pedig ez távol áll az igazságtól. A növénytan egyik legérdekesebb és legvitatottabb témája a növényi neurobiológia, az a feltevés, hogy a növények (intelligensen) kölcsönhatásba tudnak lépni a környezetükkel.

Forrás: IFL Science