0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A fákat a jövőnek is ültetjük

Egy kislevelű hárs elültetésével Szarvasra is elérkezett az Agrárminisztérium Országfásítási Programja. A program célja erdőállományaink javítása, valamint erdőterületeink nagyságának növelése – mondta Farkas Sándor, a Szarvasi Vízi Színház előtti ligetes területen, a faültetés előtti sajtótájékoztatón.

Az Agrárminisztérium miniszterhelyettese hangsúlyozta: a mai jelképes faültetéssel szeretnénk felhívni a figyelmet a hazánkban zajló erdősítésre, az eddig elért eredményeinkre és a jövőbeni terveinkre, hiszen ezek n programok 3-5 év alatt 25 ezer hektáros erdőterület-növekedést eredményezhetnek, amely legalább 100 millió facsemete elültetését jelenti.

A most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és közel 100 tonna makkot használnak fel. A Békés megyei Telekgerendás határában 7,5 hektáron, mintegy 3400 kilogramm makkot ültetnek el.

Farkas Sándor meggyőződése szerint a klímaváltozás kihívásaira az erdőgazdálkodás hatékony válaszokat ad. A hazai erdők évente 4-5 millió tonna szén-dioxidot kötnek meg, ami jelenleg az országos kibocsátás 7-8 százalékát ellensúlyozza. Az új erdők egy évtized múlva évente további 8000 tonna szén-dioxidot köthetnek meg. Az állami erdőgazdaságok erdősítési feladatai mellett az Agrárminisztérium jelentősen megemelte a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásának összegét, hiszen fafajtól függően 80-130 százalékkal több forrást vehetnek igénybe a pályázó magán földtulajdonosok és önkormányzatok.

A tárca 500 millió forintos keretösszeggel új felhívást tesz közzé önkormányzatok és civil szervezetek számára,

amelynek keretében a pályázók az Országos Erdészeti Egyesület szakmai támogatásával települési szintű faültetések, utcafásítások, közpark fásítások megvalósításához igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást.

Forrás: AM Sajtóiroda