0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Menedékhelyek az ökológiai „sivatagban”

Az élőhely-mozaikok közötti kapcsolatot teremtő természetközeli élőhelysávok és -foltok ökológiai folyosóként működnek, menedékhelyet teremtve a növény- és állatvilág számára. A különféle mezőgazdasági művelések alatt álló területek "monotonitását" is megtörik, ám érdemes tudni azt is: bizonyos emberi tevékenységek komoly veszélyt jelentenek rájuk.

A természetközeli élőhelyek Magyarországon összesen mintegy 1,2 millió hektár kiterjedésűek, azonban ezek sokszor elszigetelten, egymástól távol helyezkednek el. A természetes növénytakaró és állatvilág e helyeken tud legnagyobb biztonsággal fennmaradni, éppen ezért a jobb természetességű élőhelyek zöme védelem alatt áll.

A mezsgyék, bokorsávok egyfajta összekötő elemként, értékes termőhelyű, vegetációjú és állatvilágú ökológiai folyosóként működnek közöttük. Az ilyen összekapcsolások során a rosszul terjedő, illetve terjeszkedő élőlények áthidalhatatlannak tűnő távolságokra lévő állományai közeledhetnek egymás felé, így biztosítva a genetikai diverzitást.

A zöld szigetek, más néven lépegető kövek – az angol stepping stone kifejezésből eredeztetve – is a tájak összeköthetőségét növelik az által, hogy a foltok közötti távolság az egyes fajok számára leküzdhetővé válik. Ugyanakkor ezek – ahogy a mezsgyék és bokorsávok jelentős hányada sem -általában nem tartoznak az országos jelentőségű védett és/vagy közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területek közé. Éppen ezért volt fontos a Nemzeti Ökológiai Hálózat létrehozása, amely övezeteinek – köztük az ökológiai folyosóknak – kijelölése a nemzetipark-igazgatóságok feladata volt; elemeit az Országos Területrendezési terv határozza meg a rá vonatkozó szabályokkal együtt.

A cikkünkben tárgyalt élőhely-mozaikokról érdemes tudni: a különféle mezőgazdasági művelések alatt álló területek monotonitását is megtörik, így biztosítva termő-, búvó-, táplálkozó- és szaporodóhelyet a növény- és állatvilágnak e végtelennek tűnő ökológiai „sivatagban”.

A mezőgazdaság számára értékes területek művelésbe vonásuk előtt jellemzően sztyepprét jellegű gyepes, laza fás területek voltak, melyek a feltörés után már csak elvétve maradtak meg, töredékét alkotva egykori kiterjedt területeiknek. A maradványsávok és -szigetek létrejötte sokszor földutakhoz, mezsgyékhez vagy művelésre kevésbé alkalmas helyekhez kötődnek.

Természetességük a művelés alatt álló területeken folytatott gazdálkodás intenzitásával fordítottan arányos; a vízrendezés, öntözés, a növényvédőszerek és műtrágyák növekvő használata, a túllegeltetés és a táblaméretek növelése negatívan befolyásolja azokat. Ezt ellensúlyozandó, az európai mezőgazdasági gyakorlathoz illeszkedve a Zöldítés nagy hangsúlyt fektet az ökológiai jelentőségű területek megőrzésére, méreteik növelésére: az egyes tájelemek, mint például a fás sáv, a fa- és bokorcsoport magasabb súlyozási tényezőként jelennek meg benne.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság