0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Új étel a terítéken: a levegő alapú húspótló

A levegőben található elemekből előállított, vegán húspótló szenzációjával állt elő egy amerikai cég. Az Air Protein szerint ez lehet a következő ételőrület, ami ráadásul a környezet védelmét is szem előtt tartja.

A húshelyettesítőt megújuló energiával állítják elő, amely során a szén-dioxidot, az oxigént és a nitrogént vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag fehérjévé alakítják át – írja az Euronews.

A termék a húshoz hasonló aminosavakkal rendelkezik, valamint a tervek szerint organikus és GMO-mentes is lenne.

A tudósok a „zártkörű szén-dioxid ciklusra” alapozva a Nasa kísérleteinek inspirálására fejlesztették ki a terméket: az űrutazáshoz egy évre elegendő élelmet kíséreltek meg előállítani korlátozott forrásokat használva. Az elképzelés szerint a mikrobák által kibocsátott szén-dioxidból állítanák elő az élelmiszert, fogyasztás után pedig az emberek szintén kilélegeznék a szén-dioxidot. A mikrobák tehát úgy viselkednének, mint a növények, amelyek a szén-dioxidot táplálékká és energiává alakítják át.

Hogy miért van erre szükségünk? Az alkotók szerint a húspótlóval lényegesen kevesebb földterületet használnánk, mint az állattenyésztéssel. Úgy gondolják, hogy

a termék kulcsfontosságú lesz a világ növekvő élelmiszerigényének a kielégítésében.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) becslései szerint a 2050-ig várható 10 milliárd főre emelkedő népességnövekedés miatt a termelőknek 70 százalékkal több élelmiszert kell majd előállítaniuk, amihez csupán 5 százalékos területnövelés áll majd a rendelkezésükre.

A szokatlan élelmiszerrendszer kialakításának az ötlete onnan jött, hogy a jelenlegi előállítási módok több mint a 20 százalékát teszik ki az üvegházhatású gázoknak, ráadásul a bolygó területének körülbelül a 37 százalékát élelmiszer-előállításra használjuk, aminek a mérete azonos Afrika és Dél-Amerika együttes területével.

„A statisztikák egyértelműek. A jelenlegi erőforrásaink rendkívüli terhelésnek vannak kitéve”

– mondta az Air Protein ügyvezető igazgatója, Dr. Lisa Dyson. Hozzátette: több élelmet kell előállítanunk, és mindezt úgy, hogy csökkentünk azon, hogy a termelés a föld- és a vízforrásoktól függjön. A levegő alapú hús pedig épp ezt célozza meg.

A cég úgy gondolja, hogy a termék előállítása azon megoldások egyike lehet, amely biztosíthatja majd a növekvő populáció élelmezését anélkül, hogy a természeti erőforrásokra hárítaná a terheket.

Forrás: Euronews