Back to top

Sokat spórolhatnak a béreken a munkaadók

Jövő nyár közepén 15,5 százalékra csökkenhet a szociális hozzájárulási adó mértéke. Az szja-vágással együtt keletkező adóék így már meghaladná a régiós átlagot.

A szociális hozzájárulási adó (szocho) jellemzően a munkáltatók adóterhe, amely­nek évközi csökkentése 150 mil­liárd forintot, míg egy év eleji mérséklés akár 300 milliárd forintot hagyhatna a foglalkoztatók zsebében – mondta a Világgazdaságnak Fajcsák Gábor, az RSM Hungary adópartnere, és emlékeztetett, hogy a szocho fokozatos csökkentése a kormány, a munkáltatói, valamint a munkavállalói szervezetek között 2016 novemberében megkötött hatéves bérmegállapodás része, amely a minimálbér emelését, valamint a munkáltatói terhek csökkentését tűzte ki célul.

A szocho év közepi csökkentése a megállapodás hatodik pontja szerint következhet be, ha végbemegy az előző év első negyedévi adataihoz viszonyított 6 százalékos reálbér-emelkedés.

„Ez az elv érvényesült az idén is, így július 1-jétől a szocho összesen 2 százalékot csökkent, az adókulcs így most 17,5 százalékos. A mutató 2020-ban is meghaladhatja a 6 százalékot, így jövő nyáron is csökkenés történhet”

– értékelt lapnak Bajusz Dániel, a Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda adójogásza. A szakember arra mutatott rá a szocho kapcsán, hogy az adónem folyamatos csökkentése, valamint a személyi jövedelemadó mérséklése következtében keletkezett adóék 2015 és 2019 között 4,9 százalékot csökkent, így most 44,1 százaléknyi. Ha a szocho jövőre csak 15,5 százalék lenne, akkor az adóék 43,1 százalékra csökkenhetne, amivel uniós szinten ugyan átlagos eredményt érne el Magyarország, de a régiós országok átlagát már meghaladná.

A szocho megfizetésére a foglalkoztatottak után elsősorban a munkáltatók kötelezettek. Az adó alapját az összevont adóalapba tartozó jövedelem, tipikusan a bruttó bér vagy a tanulószerződés alapján kifizetett díj adja, de a legtöbb cafeteriaelem után is van fizetési kötelezettség. Ezen túlmenően a vállalkozói kivét (kvázi a fizetés) után az egyéni vállalkozóknak, míg a tagjaik után a társas vállalkozásoknak is szochót kell fizetniük.

Forrás: 
Világgazdaság

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Milyen sör lapul a Fehér Nyúl kalapjában?

Nyolc alap sörrel, évi 15-20, ahogy ők hívják, „Kísérleti Nyúllal”, 250 ezer literes éves kapacitással működik a Fehér Nyúl sörfőzde Budapest közepén. Az idei nehéz évről és a kisüzemi sörfőzés jövőjéről beszélgettünk Sajgó Álmossal, a sörfőzde egyik alapítójával.

Az Európai Bizottság az idénymunkások védelmére vonatkozó iránymutatást tett közzé

Az Európai Bizottság az idénymunkások védelmére vonatkozó iránymutatást tett közzé a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, amelynek célja, hogy garantálja a munkavállalók jogait, egészségét és biztonságát.

Újraindul a termelés, normalizálódik a piac

Négy hetes kényszerszünet után július közepén folytatja tevékenységét a Tönnies cég, Németország Kelet-Vesztfáliában, Gütersloh közvetlen szomszédságában működő legnagyobb sertésvágó-üzeme. Mint emlékezetes, június közepén az illetékes hatóságok azt követően rendelték el az üzem átmeneti bezárását, hogy 1.400, jórészt vállalkozási szerződés alapján ott foglalkoztatott munkavállaló megfertőzödött a koronavírussal.

Legyen élmény a főzés

Ízek, fák, receptek. A Mecsekerdő szakácskönyvének címe ismerősen csenghet. Ám Itália és India helyett a Mecsek és a Zselic erdeibe repíti a könyv az érzékeket, és helyi recepteken keresztül kínál az olvasónak „kóstolót” az ott készült ételekből.

Nagy István: lesz elegendő idénymunkás

Felkészülten várjuk a Covid–19-járvány esetleges újabb hullámát - nyilatkozta a Világgazdaságnak Nagy István agrárminiszter.

Újabb találgatások a Tesco jövőjéről: marad vagy megy?

A londoni tőzsde szakértői továbbgombolyították a Tesco áruházlánc kelet-közép-európai vállalkozásainak jövőjével kapcsolatos találgatásokat. Úgy gondolják, hogy a kiskereskedő távozik a régióból.

Fagyizórazziába kezdett a NAV

A fél országra kiterjed az a razzia, amelyben az adóhivatal emberei a fagylaltozókat, a kávézókat, a cukrászdákat ellenőrzik, a revizorok egyes adózási és munkaerőpiaci szabályok megtartására koncentrálnak. A tavalyi élelmiszer-biztonsági ellenőrzések arra mutattak rá, hogy a fagyizóknál a higiénia is igen lényeges.

Az élelmiszergazdaságról és közbeszerzésekről tárgyalt a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs

Az élelmiszergazdaság erősítése és a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése, gyorsítása volt a központi téma a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) csütörtöki ülésén - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az ülést követő budapesti sajtótájékoztatón.

Lejár a boltokban a készpénz ideje

Januártól - bizonyos kivételekkel - a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést, a változtatás a feketegazdaság ellen is hatásos lehet - mondta a Magyar Nemzetnek Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.

Fejlődés előtt áll a kisüzemi sörfőzés a kereskedelmi törvény módosítása következtében

Fejlődés előtt áll a kisüzemi sörfőzési szektor a parlament által múlt pénteken elfogadott kereskedelmi törvény következtében, eszerint ugyanis megszűnik a vendéglátóhelyeken a termékkizárólagosságot biztosító szerződések rendszere - mondta Gyenge Zsolt, a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) elnöke kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.