0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Miniszter: biztos a csúszás, a mértéke kérdéses

Már csak azon megy a vita, hogy egy vagy két év lesz-e az agrártámogatások átmeneti időszaka – jelentette ki Nagy István, aki szerint addig sem szabad a fejlesztésekkel leállni.

Lesz átmeneti év az agrártámogatásokban, amikor változatlan szabályok szerint, de már az új költségvetés terhére érkeznek az agrártámogatások – erősítette meg a korábbi várakozásokat Nagy István agrárminiszter egy keddi, mezőgazdasági finanszírozásról szóló konferencián. A tárcavezető hozzátette:

most azon megy a vita Brüsszelben, hogy egy, vagy két átmeneti év legyen-e.

Mint azt a miniszter elmondta, ha december elsejével feláll az új Európai Bizottság, akkor is legkorábban márciusban vagy áprilisban lehet uniós költségvetés és júniusban Közös Agrárpolitika, ez azonban a lehető legoptimistább forgatókönyvet jelenti. Valószínűbb, hogy jó esetben is csak nyár elejére lesz költségvetés, akkor viszont KAP csak jövő év végén lehet.

A csúszás ellenére ugyanakkor kellenek a fejlesztések a magyar mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban is, nem várhatunk évekig a beruházásokkal – szögezte le a miniszter.

A konferencián elhangzott: a csúszás azt jelenti, hogy alaptámogatások, például földalapú és egyéb, normatív jellegű pénzek érkeznek ugyan az EU-tól, de a fejlesztéseket, beruházásokat támogató pénzekre várni kell. Ez kedvezőtlen helyzet, amelyet ugyanakkor a banki források pótolni tudnak.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu