Back to top

Nagyot "ugrott" a sertéspestis Németország felé

A lengyel hatóságok megerősítették, hogy a német határtól 85 kilométerre, egy közlekedési balesetben elpusztult vaddisznónál az afrikai sertéspestis (ASP) vírust mutatták ki.

A lengyel állatorvosi felügyelet november 14-én jelentette be, hogy a hónap elején Lubusz megyében, közúti balesetben elpusztult vaddisznó ASP vizsgálatának eredménye pozitív lett.

A hír azt jelenti, hogy a fertőzött terület szinte egyik napról a másikra 300 kilométerrel nyugatabbra került. Eddig Lengyelország fővárosának, Varsónak a környékén húzódott ez a határ, és csak nagyon lassan húzódott egyre nyugatabbra, az ország északi részén.

A szakértők egyetértenek abban, hogy amikor az ASP vírus hirtelen ilyen nagy távolságra jut el, annak szinte mindig az emberi gondatlanság az oka.

A térképen kék színnel a lengyelországi ASP fertőzéssel érintett gazdaságok láthatók 2014-től, az első esettől az utolsó bejelentésig. A vaddisznóban kimutatott fertőzések gyakorlatilag ugyanazon régiókban fordultak elő ezen a héten is. Az újonnan talált fertőzött vaddisznó helyét a vörös piktogram jelöli. Jól látható, mennyivel távolabb van a korábbi területektől.

A hatóság az eset a bejelentését követően azonnal intézkedést rendelt el, és az elpusztult vaddisznó megtalálási helye körül 5 kilométer sugarú körben egy fémkerítést húzott fel. A hétvégén több mint 150 önkéntes kutatott itt, a Tarnów Jezierny környéki erdőkben, és újabb 20 különböző életkorú vaddisznó tetemet találtak - számolt be róla a Gazeta Lubuska helyi újság. Az első teszteredmények "nem normális" jelzőt használnak az esetekre, de további vizsgálatokra és időre van még szükség, hogy biztosan meg tudják mondani, miért pusztultak el a vadak.

A német mezőgazdasági minisztérium szintén megerősítette a lapban közzétett hírt, és hangsúlyozta, hogy szoros kapcsolatot tart fenn a lengyel hatóságokkal, valamint az Európai Bizottsággal.

A német sertéstenyésztők szakszervezete (ISN) a weboldalán próbálta megnyugtatni a sertéstenyésztőket, és javasolta nekik, hogy ne essenek pánikba.

Arra kérte őket, hogy legyenek nagyon körültekintőek, és felhívta a figyelmüket a megelőzés fontosságára, az előírások és a higiénia betartására.

 

Forrás: 
pigprogress.net

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Minden, amit a rostokról tudni kell - 14 magas rosttartalmú élelmiszer

Tudjuk, hogy a szervezetünknek rostra van szüksége, de azt is, hogy miért? A szervezetünk nem tudja kellően megemészteni a rostokat, de pont ezért van szükségünk rájuk, hogy edzésben tartsuk. Ezek a tápanyagok segítenek szervezetünknek szabályozni például a cukrokat, ezáltal kordában tartva az éhségérzetet.

Gyógynövények állatnak és embernek - Megelőzésre és terápiára is

A vadon élő állatok szinte ösztönösen tudják, hogy melyik növényt fogyasszák el szükség esetén. A növényevők könnyű helyzetben vannak, hiszen legelés közben válogathatnak a réten, de sok húsevő faj is növényeket fogyaszt, ha baja van – gondoljunk a macskákra, amikor füvet esznek.

Nem csak vakarózásra használják a fiatal üszők a keféket

A tejelő szarvasmarhák természetes ösztöne, hogy tisztogatják magukat és vakaróznak. Ha lehetőségük van rá, kortól függetlenül az összes jószág előszeretettel használja napi szinten az automata keféket. A Journal of Dairy Science tudományos lapban megjelent kutatás azonban elsőként jellemzi a nem motoros kefék használatát az elválasztott tejelő üszők körében.

Omega-3: a gyulladáscsökkentő csodaszer

Az omega-3-ak azok a jótékony hatású zsírok, amelyek halakban, egyes kagylókban, valamint magvakban, diófélékben és azok olajaiban találhatók. Ezek a zsírsavak kettős feladatot látnak el: szerepet játszanak a gyulladáscsökkentő vegyületek létrehozásában, és segítenek a gyulladásos markerek termelődésének visszaszorításában is.

Telhetetlen méhek

A brit városok méhállománya igen nagy iramban növekszik, így lassan kiszorítja a helyi, őshonos méhállományt, amely most már segítségre szorul. „Dinók, robotok és méhek. Nem tudom, miért, de ezek mindenkit lenyűgöznek”, mondja Richard Glassborow, a londoni méhészek egyesületének (London Beekeepers’ Association) elnöke.

Érzéketlenítsünk, hogy a ló ne legyen ijedős

Prédaállatokként a lovak természetben való túlélését az biztosította, hogy a környezetre nagyfokú érzékenységgel reagáltak, vagyis megijedtek. De gondoljunk csak bele, milyen furcsa lenne, ha egy rendőrló elvágtázna egy megzizzenő nejlonzacskó láttán, vagy nem lehetne felvenni az állat lábát.

Az egészséges táplálkozás kihat a gyerekek mentális jólétére is

Egy tanulmány szerint azok a gyerekek, akik naponta öt vagy több adag gyümölcsöt és zöldséget esznek, sokkal jobb mentális egészségnek örvendenek. A kutatás szerint a nagyobb mennyiségű zöldség és gyümölcs fogyasztás a középiskolások körében jobb mentális jóléttel jár együtt, a tápláló reggeli és ebéd pedig minden korosztályban összefügg az érzelmi jóléttel.

Két különös kedvenc

Dr. Ország Mihály Mindent lehet, de krokodilt, azt nem című roppant humoros könyve az elmúlt harminc évben mit sem veszített aktualitásából. A szerző egyedi hangnemben és bájos iróniával mutatta be a különféle egzotikus kedvenceit.

Paraziták a beporzókon: a monokultúra lenne az oka?

Az Amerikai Egyesült Államokban működő különböző intézmények tudósai közös kutatásban arra a megállapításra jutottak, hogy a monokultúrás termesztés gyakorlatának széles körű alkalmazása növeli a beporzó rovarok parazitáinak előfordulását.

Mangalica: a takarmánydrágulás hátulütői

A mangalicának most is keresleti piaca van, viszont a takarmány drágulása minden észszerű határt felülmúl. Talán ezzel lehetne leginkább jellemezni az ágazat helyzetét. Magyarországon jelenleg 7 ezer mangalica kocát és a szaporulatukat tartják, és közülük 900 kocát a bakonszegi Horizont ‘98 Kft. mondhat magáénak. Ez a vállalkozás tartja az összes koca 12–13 százalékát, vagyis meghatározó a magyar piacon.