Back to top

Fiatal Gazda Klub: gazdálkodási kockázatok kezelése

Családi gazdálkodók, kertészek, állattenyésztők, méhészek jöttek el a Fiatal Gazda Klub legutóbbi rendezvényére. A Kecskeméti Fiatal Gazda Oktató és Tanácsadó Központban a hallgatóság soraiban olyan ifjú szakemberekkel találkozhattunk, akik még keresik a helyüket, azokat a területeket, ahol a boldogulásukat vélik megtalálni.

Van, aki 150 méhcsaládja mellé szeretne kiegészítő tevékenységet folytatni, és látogatja alkalomról alkalomra a klubrendezvényeket, más a gyümölcstermesztést tervezi kiegészíteni állattartással, és olyan is, aki a gyengébb területeinek erdősítésében látja a jövőt.

Kovácsné Kövágó Ágnes
Fotó: viniczai
Kovácsné Kővágó Ágnes a mezőgazdasági biztosítások útvesztőjében való eligazodásban igyekezett fogódzót adni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körzetvezetője a kárbejelentés időpontja kapcsán felhívta a figyelmet, hogy

az aszály, a belvíz, a fagy vagy a mezőgazdasági árvíz kezdetének – amely nem köthető egyetlen naphoz – azt a napot kell tekinteni, amikor a károsodással érintett területen az megkezdődött, észlelhetővé vált.

A „pontszerű” káreseményeknél – felhőszakadás, jégeső, tavaszi fagy, vihar – ennek megállapítása sokkal egyszerűbb. Fontos, hogy a bejelentést – a káresettől számított 15 napon belül – a betakarítás előtt tíz nappal előbb meg kell tenni, hogy a hatóságnak legyen ideje az ellenőrzésre.

A biztosítások kapcsán a szakember felhívta a figyelmet, hogy

a biztosítók nem fizetnek a következményi károk – például jégverés következtében fellépő fertőzések -, beltartalmi értékcsökkenés vagy értékesítési nehézségek – mint a jégvert dinnye – esetében.

Kovács Gábor
Fotó: viniczai
Kovács Gábor, az Ökoforestino Kft. alapítója elmondta, az IKEA 2015-ben, látva az alapanyag hiányt, a szlovákiai Malaczkiban, és annak 80 kilométeres körzetében fásítási programot indított, melynek keretében 4000 hektárnyi nemesnyár telepítését helyezték kilátásba. A lehetőségeket látva ezt kiterjesztették 200 kilométeres körre, így hazánk észak-nyugati területei is érintettekké váltak.

A szakember felhívta a figyelmet,

ha mezőgazdasági területre szeretnénk telepíteni erdőt, később nehéz lesz művelési ágat változtatni, ha viszont fásszárú ültetvényt, nem változik a művelési ág.

Az erdőtörvény ugyanis  nem vonatkozik az ültetvényekre, viszont a szántó művelési ág következtében a földalapú támogatások megmaradnak. Ösztönzőleg hathatnak az egyéb támogatási formák - mint pl. a Zöldítési program -, a nagyobb irányú kereslet a fára, amely az árakat felfelé hajtja.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Fajtaklubot alapítottak az őshonos baromfifajta-tenyésztők

Összefogtak a Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetségén belül a magyar fajtákat tenyésztő gazdák. Kezdeményezésük mögött semmiféle anyagi megfontolás nincs, céljuk tisztán a hazai baromfi génkincs megőrzése, bemutatása és népszerűsítése.

Háziállatainkat is veszélyeztetik - Kullancsok által terjesztett betegségek

A körülöttünk élő háziállatfajok szinte mindegyikében okoznak különféle megbetegedéseket a kullancsok. Ezek a betegségek nem söpörnek végig állományokon, állatról állatra nem terjednek, az élősködők „csak” a betegségek kialakulását idézik elő.

Indul a 25 milliárd forintos válságkezelő támogatási csomag második üteme

Hétfőn, július 13-ától indul a kormány által a Gazdaságvédelmi Alapból az agrártárca részére rendelkezésre bocsátott, többletforrás terhére meghirdetett Nemzeti Élelmiszergazdasági Válságkezelő Program (NÉV Program) második üteme – közölte Nagy István agrárminiszter.

Sikeres volt a madárinfluenza járvány elleni harc, indulhat az újratelepítés

Sikerült megállítani a madárinfluenza terjedését Magyarországon, így július 10-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását. Az intézkedéssel párhuzamosan – szigorú hatósági kontroll mellett – megkezdődhet az érintett telepek újratelepítése is.

Veszélyes kihívás az állatok ijesztgetése

Fiatalok kihívás formájában arra biztatják egymást, hogy házi- és haszonállatokat ijesszenek meg, és erről videó posztban számoljanak be az interneten. Az állattartók a veszélyekre figyelmeztetnek.

Pajtamúzeumtól a helyi termékekig

Rezi önkormányzata „A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatása” című pályázat segítségével Pajtamúzeumot hozott létre a Laky Demeter Turistaház udvarán. A részletekről és a település agráriumáról Cserép Gábor polgármestert és Tafota Istvánnét, a turistaház vezetőjét kérdeztük.

Ahol más megoldás nincs - Izgalmas magyar agrárinnovációk

Amerikai befektetési szakértők előtt mutatkozott be öt magyar agrárinnovációs vállalkozás. A HunAgriPower virtuális esemény egyik fő célja volt, hogy a magyar startupok betekintést nyerjenek az Egyesült Államok mezőgazdasági piacának működésébe, és a szakmai visszajelzések alapján fejleszthessék tovább exporttevékenységüket.

Az alkalmazkodás nagymesterei

A magyar erdők sok millió egérnek adnak otthont a Kárpát-medencében. Az óvilágban előforduló 542 egérformából nálunk kilenc honos (köztük patkányok is vannak), az erdei egereknek pedig csak négy faja él hazánkban. Mégis nagy szerepet töltenek be a magyar vadonban, már csak azért is, mert sok ragadozónak biztosítanak táplálékot.

Váratlan zavarok a meggypiacon

Július második hetére több tényező hatására bedugult a meggypiac, derül ki a FruitVeB legfrissebb elemzéséből. Bár a tavalyi kevés terméshez mérhető a hozam, a szüretkor érkező esők, a magas induló árak és a fajták együttérése komoly gondot okoz. Ráadásul erős antraknózisfertőzés ütötte föl a fejét, ami lehetetlenné tette az értékesítést.

Jobban teljesítenek a gyepek a szén-dioxid megkötésben, mint a fák

A rétek és legelők hatékonyabbak a szén-dioxid megkötésben, mint az erdők. Egy új tanulmányból kiderül, hogy a klímaváltozás, hogyan változtatta meg az eddigi szemléletet.