Back to top

„Megtanulunk együtt élni a tűzzel”

Az EU négymillió eurót ajánlott fel tizenöt erdőtűz-specialista szakértő kiképzésére abból a megfontolásból, hogy a klímaváltozás velejárójaként mind gyakoribbak lesznek Európában is a természetes vegetációban kiütő tüzek. A projektet a hollandiai Wageingen Egyetem koordinálja, olvasható az intézmény negyedéves kiadványának legfrissebb számában.

A melegedő éghajlat egyúttal azt is jelenti, hogy Európát is egyre inkább fenyegetik az erdőtüzek, illetve az egyéb természetes vegetációt érintő tüzek. Még

az erdőtüzet korábban csak hírből ismerő észak-európaiaknak sem szabad homokba dugniuk a fejüket,

fejti ki a Wageningen World lapban Cathelijne Stoof, a PyroLife projekt koordinálásával megbízott szakértő.

Fotó: Gerd Altmann / Pixabay

Mint mondja, egyrészt a tájépítészet terén van tennivaló, másrészt pedig a lakosságnak is fel kell készülnie. A Wageningen Egyetem szervezésében 15 PhD-jelölt vesz részt speciális, integrált szemléletet adó képzésben ezzel kapcsolatban, közülük négyen tanulnak helyben, a többiek Európa számos országát képviselik. Van tehát lehetőség megosztani egymással a különböző térségek know-how-ját, és van is mit megosztani, fejtette ki a szakember. A dél-európai országokban már régóta küzdenek a bozóttüzekkel, tehát az ő tapasztalataikra építhetnek az északi szakemberek.

Az észak-európai országoktól – főleg a világhíres vízgazdálkodó hollandoktól – ugyanakkor a vízgazdálkodási, tájépítészeti megoldásokat érdemes ellesni.

Számos részterületet kutatnak majd, egyebek között mérik, hogy milyen hatással vannak az élővizekre a természetes vegetációt érintő tüzek, illetve a nyomukban keletkezett hamu; és azt is vizsgálják, hogy milyen tájalakítási megoldásokkal lehet hatékonyan megakadályozni a tüzeket. Röviden szólva, „megtanulunk együtt élni a tűzzel” – fogalmazott Cathelijne Stoof. A projektet az EU Horizon 2020 kutatási programja támogatja, és részt vesz benne számos európai egyetem, intézmény, hatóság, tűzoltóság, cég és nonprofit szervezet.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A növények is döntenek, emlékeznek

A kutatók szerint a növények számolhatnak, döntéseket hozhatnak, felismerhetik rokonaikat, sőt emlékezhetnek az eseményekre. Bár nincs agyuk, az emberekhez és állatokhoz hasonló módon tanulhatnak.

Ismét időszerű a rókaimmunizálás

Idén ősszel is sor kerül hazánkban a rókák veszettség elleni vakcinázására, amelyhez kapcsolódóan ezúttal is ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A csalétkek repülőgépes kihelyezése 2020. október 3-18. között zajlik majd a déli és keleti megyékben. A rendszeres rókavakcinázás eredményeképpen hazánkban évek óta nem fordult elő veszettség.

És ön szavazott már?

Az Ökotárs Alapítvány közreműködésével az idén is megrendezik az Év Fája versenyt, mely a közvetlen környezetünkben élő fákra, valamint a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére hívja fel a figyelmet. A versenyre bárki nevezhetett egy egyedi fát, a kritérium, hogy egy történetet is írjon mellé, amely kifejezi, hogy az adott fa miért fontos az őt nevező közösség számára.

100 éve született a hazai fenntartható erdőgazdálkodás úttörője

Amikor Dr. Madas László, a Pilisi Parkerdőgazdaság egykori alapító igazgatója a Visegrádi-hegységben megkezdte a mai örökerdő-gazdálkodás alapjául szolgáló úgynevezett szálaló erdők kialakítását, még szó sem volt klímaváltozásról.

Továbbra sincs megállapodás az ólomsörét kérdésében

Már jó ideje zajló vita a természetvédők és a vadászatra jogosultak között az ólomsörét használata a vízivadvadászat során. Mondván, hogy a kilőtt ólomsörétet felveszik az állatok, komoly betegségeket, mérgezést okozva ezzel a vizes élőhelyen élő állatoknak. A helyzet úgy áll, hogy az ügy az Európai Bizottság és Parlament elé került, a többi a döntéshozók álláspontján múlik.

Amit egy gombagyűjtőnek tudni illik

Szeptember beköszöntével a természetkedvelők előszeretettel töltik szabadidejük jó részét az erdőket járva, nem ritkán gombát is gyűjtve. Cikkünkben összeszedtünk néhány jó tanácsot azok számára, akik kacérkodnak a gombaszedés gondolatával.

Zarándokúton Bedgeburyben

Ezúttal a Bedgebury Nemzeti Fenyőgyűjtemény érdekességeit gyűjtöttük össze. A Nemzetközi Dendrológiai Alapítvány megalakulásakor kitűzött célok között első helyen szerepel a természetismereti műveltség terjesztése, a szakismereti és alkalmazott botanikai – elsősorban a környezetvédelmi és tájesztétikai –, mai kifejezéssel környezettudatos nevelés.

Az Európai Uniónak lépéseket kell tenni a túlhalászat ellen

A közleményt, amely a túlhalászat végetvetéséről szól 300 tudós írta alá, annak érdekében hogy megóvják az óceánok épségét. Az üzenet eljutott az Európai Unió környezetvédelmi biztosához, Virginijus Sinkevičiushez, aki az Óceánok és Halászatok megbízottja.

Ismét elindul a Vadászkürt Expressz

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is megrendezi a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton a Vadászkürt Expressz elnevezésű programját, melynek úti célja ezúttal Garadna.

Ifj. Nagy Károly, az erdészek legjobb lövészei között

A 25. Magyar erdőgazdálkodásban dolgozók vadász többtusa lőbajnoksága versenysorozaton ifj. Nagy Károly, az EGERERDŐ Zrt. vadászati előadója, összesített eredmény alapján 3. helyezést ért el.