0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Újraindult a traktorgyártás Romániában

A rendszerváltás előtt Románia legnagyobb traktorgyára Brassóban működött. A gyár az 1990-es években a gazdasági átalakulás áldozata lett, és a piac nélkül maradt üzemet részben privatizálták, majd, mivel a termékei eladhatatlanná váltak, bezárták. Az utolsó teljesen romániai gyártású mezőgép 15 évvel ezelőtt gördült ki a kapuján.

Az új TAGRO erőgépeket egy teljesen magánkézben levő vállalat, a szászrégeni Irum gyártja, melynek hivatalos bemutatója a tavaly október 31. és november 4. között Bukarestben rendezett országos mezőgazdasági és élelmiszeripari vásáron, az Indagrán volt.

Az IRUM vállalatot 1953-ban alapították a Szászrégen közelében levő Kelemen- és Görgényi-havasokban akkoriban elindított nagyipari erdőkitermelésben használatos traktorok és erőgépek karbantartására.

1969-ban kezdett a cég saját erdőkitermelő traktorok előállításába, amelyek akkora sikert arattak, hogy exportáltak is belőlük. A rendszerváltás után az IRUM szintén piac nélkül maradt, és az állami vállalat csődbe jutott.

A céget 1998-ban privatizálta a szászrégeni Violeta és Mircea Oltean, akik 1993 óta működtették eredményesen Maviprod nevű traktor- és mezőgazdaságigép-alkatrészeket forgalmazó cégüket. Az IRUM igazgatója és főrészvényese, Mircea Oltean 1985-ben egy gyergyószentmiklósi fémipari vállalat mérnöke volt, majd az egykori szászrégeni vállalat beszerzési osztályára került. 1990 és 1993-ban családjával együtt Németországban élt, ahol mezőgazdasági napszámosként dolgoztak, és Romániába visszatérve megalapították a cserealkatrészeket forgalmazó céget.

A húsz év alatt Mircea Oltean folyamatosan korszerűsítette a gyárat, mostanáig mintegy 25 millió eurót ruháztak be egyebek között a csarnokok rendbetételére, a gyártáshoz szükséges gépek, felszerelések vásárlására, felszerelésére, üzemeltetésére.

Jelenleg 500 alkalmazottja van a cégnek, és 2017-ben 40 millió euró volt a cégcsoport üzleti forgalma.

A 100 százalékban romániai gyártású alkatrészekből összeállított erőgépet az IRUM saját kutatás-fejlesztési központjában fejlesztették ki, amit 2015 szeptemberében, csaknem 12 millió lejes beruházással hoztak létre. Ezen a projekten is több mint 1 éven át dolgozott 50 mérnök, és a beruházás 2,65 millió euróba került. A gyártás beindítására további 4 millió eurót költött a cég, és a traktor szériagyártását 2019. áprilisában kezdték meg. Romániában és Olaszországban is tesztelték az erőgépeket.

Évente nagyjából 500 traktort értékesít az IRUM, ami a romániai piac 20 százalékát jelenti.

(Sz.m.: Évente mintegy 2500 új traktort vásárolnak a romániai gazdák.) A 86, 95 vagy 102 lóerős motorral ellátott erőgépet elsősorban kis- és középgazdaságoknak szánják. A traktorok hengerűrtartalma 3387 köbcenti, üzemanyagtartályuk 110 literes, és 12–12 sebességfokozatuk van (előre és hátra), négykerékmeghajtásúak. Hátsó függesztőszerkezetük 4400 kilogrammot képes emelni. A GPS-rendszerrel felszerelhető traktorok vezetőfülkéje légkondicionálóval és más extrákkal is felszerelhető. Októberben megkezdték a TAGRO traktorok exportját.

Az Agrárminisztérium kapcsolatrendszerében lévő külhoni ma­­gyar gazdák programjairól a www.hatartalangazda.kormany.hu honlap tájékoztat.

Az első körben Magyarországra kerül a legtöbb, de érdeklődnek irántuk más EU-tagállamokból is.

A 34 500 eurós traktorokból a piackutatások alapján 200-at gyártottak az idén, és 2020-ban újabb 300-at szeretnének kigurítani a gyártócsarnokból. Úgy tervezik, hogy 2021-re 500-ra tudják növelni az éves termelést.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság