0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A mongol ősvadon követei a magyar rónán – Przewalski-lovak a Hortobágyon (1. rész)

Hosszú évszázadokon keresztül azt hitték, hogy a vadlovak, melyek a pleisztocénban és a holocénban voltak igen elterjedtek Európában, teljesen kipusztultak. Nem véletlen e tévhit: őseink mértéktelenül vadásztak rá, s háziállatot is tenyésztettek belőle.

A Pentezug project koor­dinátorával, Kerekes Vio­lá­val beszélgettünk Prze­walski-­vadlovakról. Munkája során nap mint nap találkozik ezekkel az állatokkal, jól ismeri minden rezdülésüket, közel 300 állat tartozik felügyelete alá.

Hogy derült ki, hogy mégsem pusztultak ki a vadlovak Földünkről?

– A XIX. században, amikor a tudományos világ, no meg a nagyhatalmak érdeklődése Belső-Ázsia felé fordult, egyre több kutatóexpedíciót indítottak a gyarmatosító hatalmak az akkor még feltáratlan területekre, így jutott el Nyikolaj Przewalski lengyel kapitány az orosz cár megbízásából Mongóliába, ahol különféle állatbőrökre és csontokra tett szert. Ezeket Szentpétervárra küldte tudományos vizsgálatok céljából. Az anyagban voltak vadszamárnak tulajdonított maradványok, melyekről később kiderült, hogy olyan vadlovaktól származnak, melyek feltűnően hasonlítanak a hajdan egész Eurázsiában elterjedt ősi vadlovakra. A kapitány tiszteletére nevezték el ezeket a lovakat, melyek létezéséről a mongolok mindig is tudtak. Ők takhinak nevezik – gyakran Európában is használják ezt az elnevezést.

Milyen rokoni kapcsolat mutatható ki a Przewalski-lovak és a házilovak között?

– Kezdetben a barlangrajzokhoz való nagy hasonlóság miatt azt hitték, hogy az ősi vadlovak közvetlen leszármazottjáról van szó, egy elzárt maradványpopulációról. Később a genetikai vizsgálatok fejlődésével jobban megismerték a Przewalski-lovat, egyre jobban kirajzolódott, hogy ez nem fedi a valóságot. A tudomány jelenlegi álláspontja szerint a lovak (Equus ferus) két ma is élő alfaja a Przewalski-ló (Equus ferus przewalskii) és a háziló (Equus ferus caballus).

Bár kimutatták, hogy a Przewalski-lónak 66 kromoszómája van, míg a házi­lónak 64, a két alfaj mégis képes egymás közt hibridizálódni és szaporodóképes utódokat létrehozni.

Ez többek között azért lehetséges, mert a plusz kromoszómák úgynevezett transzlokációval jöttek létre, azaz az eredeti kromoszómákról váltak le és alakítottak új kromoszómát, ezért nem hordoznak jelentősen eltérő genetikai információt.

Miért és hogyan jutottak el az első Przewalski-lovak Euró­pába?

– Amikor a XIX. század végén híre ment annak, hogy felfedezték az immár Przewals­kinak nevezett vadlovat, nagy szenzációnak számított, az emberek szerették volna élőben is látni őket. Ezért az állatkertek versengtek értük, befogó-expedíciók indultak állatunk hazájába, de ezek közül csupán egy volt igazán sikeres, ugyanis ekkor már igen kevés állat élt a szabadban, egy igen sérülékeny, kis állományról volt szó. Így mindössze 53 vadló érkezett Európába, később pedig még két állatot juttattak el élve Belső-Ázsiából kontinensünkre. Azonban mindössze 12 egyed volt olyan, melyet tenyésztésbe is tudtak fogni: ez a 12 egyed jelenti a ma élő állomány genetikai alapját. Rajtuk kívül még egy, mások szerint 3 hibrid is belekerült az állományba.

Eleinte azt gondolták, hogy a hajdan befogott lovak tisztavérűek, mára azonban kiderült, hogy köztük is volt néhány háziló-vérhányadot hordozó egyed,

így a legújabb vizsgálatok eredményeképpen néhány hónapja talált szenzáció, hogy itt nem „igazi vadállatokról” van szó, a fajjal régóta foglalkozó szakembereket nem lepte meg igazán.

Hogy kezdték a faj zárttéri, tervszerű tenyésztését?

– A II. világháború hatalmas pusztítást okozott az állatkertekben is, csupán 31 Prze­walski-­ló élte túl a világégést, melyek közül mindössze 12 volt továbbtenyésztésre alkalmas. Tehát rövid időn belül kétszer érte úgynevezett palacknyak-effektus a populációt. Ráadásul az 1970-es évekig az állatok abban az állatkertben maradtak, ahol születtek, így egyre jellemzőbbé vált a beltenyésztés, mely egyre több gonddal párosult.

Ennek orvoslására 1979-ben Amerikában, majd 1986-ban Európában tenyésztési programot hoztak létre, melynek lényege, hogy az állatkertekben született utódokat úgy cserélik, hogy a folyamatos vérfrissítés biztosított legyen.

Hogy ez pontosan hogyan is történjen, azt egy úgynevezett EEP (European Endangered Species Programmes, magyarul Európai Fajfenntartó Tenyész­program) koordinátor végzi, aki ajánlásokat készít a célpárosításokhoz, és így a programban önként részt vevő állatkertek egymás között már tudják végezni a szállításokat. A koordinátor másik feladata, hogy a visszatelepítési projectekhez elegendő mennyiségű egyedet biztosítson, illetve keressen támogatókat az akciókhoz. A vadlómentési program olyan jól működik, hogy az 1990-es évekre már 1500, ma pedig kb. 1900 Przewalski-ló él állatkertekben, szemi-rezervátumokban és vadon.

Hogyan alakult a vadlovak sorsa hazájukban?

– Mongóliában 1969-ben látták az utolsó példányokat – a faj kipusztult a természetből.

Mindez azzal magyarázható, hogy – mint már említettem – egy kis sérülékeny populációról volt eleve szó, s az 1940-es években a nomádok között a modern vadászfegyverek széles körben elterjedtek, emellett igen komoly telek voltak ebben az időben.

A Kínával határos területekre pedig határőrök költöztek, akiknek lovaival a vadlovak hibridizálódtak. Tehát több tényező együttes hatására alakult ki a katasztrófa. Az viszonylag hamar kiderült, hogy állatkerti körülmények között a Przewalski-lovak jól szaporodnak, így nem meglepő, hogy egy holland pszichológus házaspár, Inge és Ian Bouman elhatározták, hogy visszatelepítik őshazájukba, Mongóliába a vadlovakat. A munka első lépéseként Hollandiában úgynevezett szemi-rezervátumot hoztak létre, ami lényegében egy biztonságosan elkerített legelőt jelentett, ahol nagyobb csoportban tarthatták már az állatokat. Az első visszatelepítési kísérletek az 1990-es években az Ulánbátor melletti Hustai Nemzeti Parkban voltak, ahol mintegy 50 000 hektár áll az állatok rendelkezésére. Itt ma már megközelítőleg 300 vadló él, így nem szükséges az állomány további erősítése új egyedekkel. Egy másik hatalmas területen, az úgynevezett Góbi B-ben pedig ma jelenleg mintegy 200 Przewalski-ló él vadon. Itt sokkal rosszabbak az adottságok, gyenge a növénytakaró, ezért ide folyamatosan kell szállítani állatokat a populáció erősíté­sére.

Jutottak-e el őshazájukba Magyarországon világra jött vadlovak?

– A telepítésekhez Hortobágyról is felhasználtak állatokat. A koordinátor javaslatára a lovakat először Prágába viszik, itt a különböző helyekről származó példányokat úgy szoktatják össze, hogy már eleve egy leendő háremcsapatot alkossanak, mely egy ménből és 3-4 kancából áll. A hortobágyi állatokra jellemző, hogy gyakorta vezérekké válnak már Prágában, mely pozíciójukat megőrzik a szabadban is. Így például agy Jácint nevű kanca már Prágában is a kezdetekkor társai fölé kerekedett, s Mongóliában a mai napig is vezérkancaként él. Ez arra vezethető vissza, hogy Hortobágyon több száz egyedes állományban élnek az állatok, s a „lótársadalomban” szocializálódnak, nem csupán egy kis állatkerti csapatban.

Egy kicsit menjünk vissza az időben: hogyan alakult ki a hortobágyi Przewalski-állo­mány?

– A Hortobágyi Nemzeti Parkban 1997-ben indult a Pentezug project. Pentezug a nemzeti park szívében található, emberektől lényegében teljesen elzárva, a nemzeti park magzónájában vagy más néven az úgynevezett A-területen.

E különleges terület létrehozásának célja az volt, hogy itt minimális legyen az emberi beavatkozás, s mivel Pentezug egy tipikus füves puszta, ezt úgy lehet fenntartani, hogy – akárcsak az ősi időkben – nagytestű fűevők legelnek rajta.

Két faj jöhetett szóba: a rekonstruált őstulok és a Przewalski-ló. Ez utóbbiak összeszoktatott háremcsapatokban érkeztek Waltraut Zimmermann EPP koordinátor gondos munkájának köszönhetően, melyre jellemző volt az is, hogy az állatok genetikailag sokszínűek voltak. Kezdetben 2500 hektárt kerítettek el számukra, majd még 500 hektárt kaptak villanypásztorral elkerítve. Összesen 23 egyed érkezett különböző állatkertekből. A lovak ma már nincsenek egyedileg megjelölve, ugyanis igazi vadállatok, s a tapasztalatok szerint a kábítás nagy kockázatot jelent számukra.

Hogy lehet megkülönböztetni ezeket az első ránézésre szinte teljesen egyforma állatokat egymástól? Mi módon lehet azonosítani egy-egy egyedet?

– A jogszabály szerint ezek a ritka állatok egyedi nyilvántartásra kötelezettek. Kezdetben sütést és mikrochipet alkalmaztak, ám ahogy nőtt a létszám, már nem jelöltük őket. Egyedi jelek alapján azonban az esetek nagy részében fel tudjuk őket ismerni. Az egyedi felismerést segíti a fényképes katalógus. Ebben benne van a lovak téli és nyári fej- és testfotója. Az egyedi felismerést segíti az is, hogy kezdetektől jegyezzük, ki melyik csapathoz tartozik, s azt is, ha valamelyik elhagyja közösségét, illetve azt, hogy melyikhez mikor csatlakozott. Eleinte ez egyszerű munka volt. Azóta azonban, mióta a Hortobágyon mintegy 300 vadló él, ez már igen nagy kihívást jelent. Az agglegényeket már nehezen tudjuk azonosítani. A háremcsapatok felismerése viszonylag könnyű, mert kor- és nemi különbségek vannak az egyedek között.

A háremcsapatok stabilabbak, a kancák összetartóak, ragaszkodnak ménjeikhez, így ezek a csapatok évekig együtt vannak, s ez nagymértékben megkönnyíti a felismerést.

Viszont az agglegénycsapatok sokkal instabilabbak, akár egy éven belül is jelentősen változnak, emellett felismerésüket nehezíti az is, hogy általában egyforma korú, azaz 4-8 éves azonos nemű állatokról van szó.

(Folytatjuk)

Forrás: Kistermelők Lapja