0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Felkészültek az ünnepi keresletre a halárusok a szakmai szervezet képviselője szerint

Már most karácsonyi kínálattal várják a halárusok a vásárlókat, év közben pedig a megszokottnál sokkal nagyobb keresletet is ki tudnának elégíteni - mondta a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MAHAL) szóvivője az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Lévai Ferenc üdvözölte, hogy a vásárlók igényeihez igazodva a magyar halgazdaságok egyre több feldolgozott terméket kínálnak, és rendszerint helyben, a saját boltjaikban is árusítanak.

Magyar halat a nagyobb áruházakban és a piacokon is mindenütt lehet kapni, karácsony közeledtével pedig ideiglenes árusító helyek is létesülnek országszerte – tette hozzá.

Sajnálatosnak nevezte ugyanakkor, hogy a belföldi fogyasztás fejenként még mindig csak 6,5 kilogramm évente, és sokan ma is inkább csak karácsonyi ételnek tartják a halat.

Véleménye szerint a magyar hal nem csupán egészséges, de megbízhatóbb is a tengeri halaknál, hiszen a víztől a vásárlóig követhető az útja. A halgazdaságok ezért a fogyasztás bővülése mellett jelentős külföldi keresletre is számíthatnak – mondta a szakértő.

Forrás: MTI