Back to top

Kiderült, mit rejtenek a kapszulák: két tucat kapszulás kávét tesztelt a Nébih

A népszerű kapszulás kávék „eszpresszó” típusainak átfogó vizsgálatára került sor a legújabb Szupermenta teszten. A Nébih szakemberei összesen 24 terméket vizsgáltak, ebből 16 koffeintartalmú, míg 8 koffeinmentes változat volt. Jelölési hibák miatt összesen 6 esetben indult hatósági eljárás, amelyből háromnál megtévesztő jelölés miatt bírságot is kiszabtak a hivatal felügyelői.

Kiderült, mit rejtenek a kapszulák: két tucat kapszulás kávét tesztelt a Nébih

A Nébih termékteszt programja – amely novemberben ünnepelte 5 éves fennállását – ezúttal az „eszpresszó” vagy ilyen módon is elkészíthető kapszulás kávékat vizsgálta. A „hatósági kosárba” koffeintartalmú és koffeinmentes termékek egyaránt kerültek.

Több mint 1400 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el a szakemberek. A vizsgálat az alapvető beltartalmi értékek feltárása mellett néhány paraméter esetében az elkészített kávékra is kiterjedt. Kiemelendő a kapszulákban található kávéfajták ellenőrzése, a termékek koffeintartalmának, valamint az alumínium kioldódásának analízise. A gluténtartalmat is megmérték, hiszen annak jelenléte felveti a hamisítás gyanúját. Jó hír, hogy ilyen problémával nem találkoztak a szakemberek.

Kevéssé örvendetes a jelölésen feltüntetett kávéfajták összehasonlításának eredménye.

2 terméknél ugyanis nem egyezett a kapott laboratóriumi eredmény és a csomagoláson jelölt kávéfajta.

Az egyik kávé jelölése szerint a termék csak arabica kávét tartalmaz, az analízis azonban 86% arabica és 14% robusta fajtát bizonyított. A másik érintett termék jelölésén arabica és robusta szerepelt, miközben a termék 100% robusta kávét tartalmazott.

Továbbá egy termék jelölésén feltüntették, hogy a koffeinmentes kávé természetes úton, mindenfajta kémiai adalékanyag hozzáadása nélkül lett előállítva. Ez a tájékoztató információ is megtévesztőnek minősült, mivel a koffeinmentesítés etil-acetát oldószerrel történt.

A komplex ellenőrzés biztonsági és minőségi hibát nem tárt fel, a kapszulás kávék biztonsággal fogyaszthatók.

A laboratóriumi vizsgálatok és a kockázatértékelés alapján az is elmondható, hogy alumínium bevitel szempontjából – az átlag fogyasztói bevitelhez viszonyítva – még napi fogyasztás mellett sem jelentenek élelmiszerbiztonsági kockázatot a vizsgált kávék.

A koffeintartalom tekintetében elmondható, hogy a vizsgált 8 koffeinmentes kávé megfelelt a Magyar Élelmiszerkönyvben előírtaknak.

24 termékből 6-nál indult hatósági eljárás. Néhány kisebb jelölési hiba miatt az élelmiszer-vállalkozók figyelmeztetésben részesültek, míg a súlyosabb jelölési hiányosságok miatt élelmiszer-ellenőrzési bírság és eljárási költség kiszabására került sor, összesen 440.000 Ft értékben.

A hibák kijavítására az érintetteknek intézkedési tervet kell benyújtaniuk a hivatalhoz.

A laboratóriumi-hatósági vizsgálatok eredményeként a súlyosabb, fogyasztót megtévesztő jelölési hibák miatt az összesített rangsorból végül kizártak 3 kapszulás kávét.

A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán ezúttal is szakértő és laikus kóstolók pontozták a termékeket „vak-kóstolásos” módszerrel. A koffeinmentes és a koffeint tartalmazó kapszulás kávék esetében külön Szupermenta rangsor született.

A koffeintartalmú kapszulás kávék versenyében első helyen a Nespresso Espresso Livanto végzett. Második helyezést ért el a Lavazza Espresso Armonico, míg harmadikként a Bellarom Classico Espresso zárt a Szupermenta rangsorában.

A koffeinmentes kapszulás kávék között az Amaroy Bar Italia Decaffeinato lett az első. A második helyezést a L’OR Espresso Decaffeinato, míg a harmadikat a Nespresso Arpeggio Decaffeinato érdemelte ki.

További információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán.

Forrás: 
NÉBIH Sajtóközlemény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Újabb találgatások a Tesco jövőjéről: marad vagy megy?

A londoni tőzsde szakértői továbbgombolyították a Tesco áruházlánc kelet-közép-európai vállalkozásainak jövőjével kapcsolatos találgatásokat. Úgy gondolják, hogy a kiskereskedő távozik a régióból.

Fagyizórazziába kezdett a NAV

A fél országra kiterjed az a razzia, amelyben az adóhivatal emberei a fagylaltozókat, a kávézókat, a cukrászdákat ellenőrzik, a revizorok egyes adózási és munkaerőpiaci szabályok megtartására koncentrálnak. A tavalyi élelmiszer-biztonsági ellenőrzések arra mutattak rá, hogy a fagyizóknál a higiénia is igen lényeges.

Betett a home office a kávénak

Jelentősen visszaesett a kávéfogyasztás a koronavírus-járvány miatt elrendelt karantén, illetve otthoni munkavégzés miatt. Csaknem egy évtizede először a fogyasztás visszaesésére számítanak.

Sikeres volt a madárinfluenza járvány elleni harc, indulhat az újratelepítés

Sikerült megállítani a madárinfluenza terjedését Magyarországon, így július 10-től a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elrendelte a megfigyelési körzetek feloldását. Az intézkedéssel párhuzamosan – szigorú hatósági kontroll mellett – megkezdődhet az érintett telepek újratelepítése is.

A rizs csökkentheti a vérnyomást

A magas vérnyomás hatalmas népegészségügyi probléma. Ha nem kezelik idejében, látási problémáktól a szívbetegségen át a vesebetegségig rengeteg egészségügyi kockázata lehet.

Az élelmiszergazdaságról és közbeszerzésekről tárgyalt a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs

Az élelmiszergazdaság erősítése és a közbeszerzési eljárások egyszerűsítése, gyorsítása volt a központi téma a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs (GOT) csütörtöki ülésén - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter az ülést követő budapesti sajtótájékoztatón.

Már elektronikusan is beadhatók a halgazdálkodási szakterület kérelmei, bejelentései

Július 8-ától már elektronikusan is benyújthatják a halgazdálkodásban érintett szereplők a halgazdálkodási szakterülettel kapcsolatos kérelmeiket, bejelentéseiket a Nébih Ügyfélprofil Rendszerén (ÜPR) keresztül.

Egy kenyéren vagyunk – a búzaösszeöntés az összefogást jelképezi

A Szarvasi Szárazmalom udvarán tartották csütörtökön a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program sajtótájékoztatóját. Július 31-én a Kárpát-medencei magyar gazdák által felajánlott búza összeöntésének Szarvas lesz a helyszíne, és ebben a lóvontatású szárazmalomban őrlik meg egy részét. A lisztadományokat – az eddigiekhez hasonlóan – rászorulók között osztják majd szét.

Segíthet a nyers tej az allergia megelőzésében?

Több kutatás is arra a következtetésre jutott, hogy aki kora gyermekkorában feldolgozatlan tehéntejet iszik, az védetté válik az allergiás tünetekért felelős E-immunglobulinok kialakulásával szemben. Egy új osztrák kutatás szerint egy tehéntejben is előforduló fehérje, a béta-laktoglobulin kulcsszerepet játszik az allergiák kialakulását megelőző, úgynevezett „farmhatásban”.

Lejár a boltokban a készpénz ideje

Januártól - bizonyos kivételekkel - a kereskedők kötelesek lehetővé tenni az úgynevezett elektronikus fizetést, a változtatás a feketegazdaság ellen is hatásos lehet - mondta a Magyar Nemzetnek Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára.