0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Tizedével többet költött sörre a lakosság

A szep­temberig tartó egy évben 146 milliárd forint volt a hazai kiskereskedelmi sörforgalom, ami több mint 350 millió liternek felel meg.

A múlt év októbere és ez év szeptembere között 146 milliárd forint értékben kelt el sör a magyarországi kiskereskedelemben, ami több mint 350 millió liternek felel meg – közölte a Világgazdaság érdeklődésére a Nielsen. A piackutató kiskereskedelmi indexe szerint az előbbi adatok értékben 10, mennyiségben 2 százalékos növekedést jeleznek. A két mutató közti eltérés sokkal inkább a fogyasztók minőség felé fordulásának, mint a drágulásnak tudható be. Ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a legutóbbi felmérések szerint a hazai sörértékesítésnek csak 65 százaléka történik a kereskedelemben, a fennmaradó 35 százalék a vendéglátóiparba, pontosabban az éttermeket, kocsmákat, kisvendéglőket és szállodákat tömörítő HoReCa szegmensbe kerül.

A sör főszezonja május és augusztus közé esik, ebben az időszakban az idén csaknem 64 milliárd forintért vásároltak sört a boltokban a Nielsen adatai szerint.

Ennek alapján tehát az év harmadára esett az egész éves értékesítés közel 44 százaléka. Az üzletméret szerinti forgalom meglehetősen koncentrált, a 400 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi egységekben keletkezett a forgalom több mint fele. Ezen belül a szupermarketet és diszkontot magában foglaló, 401–2500 négyzetméteres kategóriára jut az értékesítés bő harmada, és ugyanennyi a kisebb alapterületű, legfeljebb 200 négyzetméteres boltokra.

A Nielsen adatai szerint a kiskereskedelmi sörforgalom csaknem 90 százalékát a hagyományos, ízesítés nélküli sörök adták. Az ízesítettek közül a citromos a legnépszerűbb 4 százalékos piaci részesedéssel. Hiába keresik egyre többen a barna- és a búzasört, a statisztika szerint az értékesítés 97 százalékát továbbra is a világos típusok teszik ki. Más megközelítésből: a gyártói márkás sörök 88 százalékot hasítanak ki értékben a kategória összforgalmából, a fennmaradó részen a saját márkás sörök osztoznak.

Forrás: Világgazdaság