0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A malacok is szeretnek játszani

A sertés telepeken a fül- és farokrágások miatt rendkívüli módon képes romlani a teljesítmény, nagy károkat okozva a gazdáknak. Ráadásul sok esetben az effajta veszteség elkerülhető lenne. A falkásításokból fakadó stressz elkerülése érdekében született meg egy játékszer, melyet kifejezetten sertéseknek terveztek.

Az állattartásban fontos, hogy a jószágok megfelelő módon fejlődjenek és a lehető legegészségesebb környezetben nőjenek fel. Ehhez nemcsak az elegendő mennyiségű és minőségű takarmány, illetve a megfelelő tartási körülmények szükségesek, hanem az idegi stimuláció is. Ez különösen igaz a sertésekre. Az EU által előírt jogszabályok szerint a sertéseknek állandó hozzáférést kell biztosítani az olyan eszközökhöz, illetve anyagokhoz, melyek lehetővé teszik az agyi- idegi stimulációt. Egy ilyen agyi-idegi stimulációt elősegítő eszközt – más néven játékot – fejlesztett ki egy ír vállalat, mely állattartási berendezések és felszerelések gyártásával foglalkozik.

A játék a sertések életében is fontos, hiszen jelentős stresszcsökkentő hatással bír.

Ráadásul a fajtára jellemző az agresszív viselkedés, ugyanis addig, amíg az adott csoporton belüli rangsor ki nem alakul, az állatok rendszeresen verekszenek, illetve a domináns egyedek bántalmazzák a gyengébbeket, mely sokszor farok és fülrágás formájában mutatkozik meg.

Egy-egy sertésüzemben gyakoriak a falkásítások (új csoportok kialakítása), ilyenkor romlik a takarmányfelvétel, sok esetben nagy a súlyveszteség, vagy akár az elhullás, ami egy idő után komoly pénzveszteséget okozhat a tenyésztőnek. A telepeken általában rágópálcikákat vagy láncokat szoktak alkalmazni figyelem elterelésnek, de ez a megoldás csak néhány állatot tud lekötni, ráadásul koptatja a fogakat, ami szintén rontja a takarmányfelvételt. Ezekre a problémákra kínál megoldást az EasyFix nevű cég játéka.

Az ír termék érdekessége, hogy színes, gömb alakú és tüskék állnak ki belőle. Az állatok számára állandóan elérhető, nem szorul be a kutrica sarkába, mindig a padlón marad, így a sertések a természetes testtartásuk megtartásával feledkezhetnek bele a játékba.

Kialakítása rendkívül praktikus, egyszerre csak három tüske érintkezik a talajjal, aminek köszönhetően a baktériumok csak nagyon kis számban telepednek meg rajta. Amikor falkásítás után bedobják a kutricába, teljesen elvonja az állatok figyelmét, így nem a rangsor kialakításával foglalkoznak. Több állat is játszhat vele, így a malacok nemcsak magukat, hanem egymást is mulattatják. A játéknak köszönhetően a sertések új ingerekkel gazdagodnak, jobban elfáradnak és nagyobb lesz a takarmányfelvételük.

A játékkal azonban nem csak a malacok játszanak szívesen. Négylábú házi kedvenceink is szívesen elszórakoznak vele, ráadásul a tömör kialakításnak köszönhetően még a nagyobb testű kutyák sem tudják könnyen szétrágni.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu